2019.02.24 Concelebrazione Eucaristica 2019.02.24 Concelebrazione Eucaristica 

Az egyház minden erejével védi a kicsinyeket a pusztító farkasokkal szemben – Ferenc pápa beszéde

Az Apostoli Palota Királyi Termében, a vasárnap délelőtti szentmisét követően Ferenc pápa beszédet mondott a „Kiskorúak védelme az egyházban” találkozó lezárásaként. A február 21-24-ig tartó megbeszélésen az egész világ püspöki konferenciáinak elnökei, szerzetesrendek elöljárói, pátriárkák, egyházi felelősök vettek részt. A pápa elítélte a rettenetes bűntetteket, amelyek világszerte gyermekek millióit érintik visszaélés és kihasználás formájában. A visszaélések mögött a gonosz húzódik meg, aki az ártatlan gyermekeket is megtámadja, mert ők Jézus képmásai.

Vertse Márta – Vatikán

Ferenc pápa világosan leszögezte: ha az egyházban csak egyetlen visszaélés is történik, amely már önmagában is szörnyűséget jelent, az esetet a legkomolyabban  fogják kezelni. Az emberek jogos felháborodásában az egyház a becstelen felszenteltek által elárult Isten haragjának a visszatükröződését látja. A kicsinyek csöndes kiáltásának visszhangja, akik lelki vezető helyett hóhért találtak, megreszketteti majd az álszentség és a hatalom által elkábított szíveket.

A visszaélés minden korban, minden kultúrában megtalálható, ma már nem tabu

Beszédében a pápa megköszönte a résztvevők egyházi lelkületét, nagylelkű, konkrét elkötelezettségét. A megbeszélések során újból elismerték a kiskorúakon elkövetett szexuális visszaélések csapásának súlyosságát, amely sajnos minden kultúrában és társadalomban elterjedt történelmi jelenség. Az egykor tabunak tekintett probléma, amelyről mindenki tudott, de senki nem beszélt, ma a közvélemény változásának köszönhetően rendszeres tanulmányok tárgyát képezi.

A pápa utalt a múlt egyes kultúráiban elterjedt kegyetlen vallási gyakorlatra, a pogány rítusok emberáldozataira, amelyek gyakran gyermekek voltak. Sajnos a statisztikai adatok még ma sem tükrözik a jelenség teljes terjedelmét, mivel gyakran nem jelentik fel a kiskorúak ellen elkövetett szexuális visszaéléseket, főleg a számtalan családban elkövetett esetet. 

Az áldozatok húzódozásának oka lehet a szégyen, az összezavart állapot, a megtorlástól való félelem, bűntudat, az intézményekkel szembeni bizalmatlanság. Az aggodalom olykor öngyilkossághoz is vezethet. Az egyetlen bizonyosság az az, hogy a világon gyermekek milliói kihasználás és szexuális visszaélés áldozatai.

A statisztikák szerint világszerte a családban történik a legtöbb visszaélés

A pápa szerint részleges adatokból, amelyek az öt világrészt érintik, az az első igazság kerül napfényre, hogy a fizikai, szexuális vagy érzelmi erőszakot elsősorban a szülők, a rokonok, a kislány feleségek férjei, sportedzők és nevelők követik el. Az UNICEF 2017-es adatai szerint, amelyek a világ 28 országát érintik, tíz lány közül, akik erőszakkal kikényszerített szexuális kapcsolatot szenvedtek el, kilencen ismerős, vagy a családhoz közel álló személyek áldozataivá váltak.

Olaszországban a 2016-os jelentés szerint a kiskorúakon elkövetett szexuális visszaélés 68,9%-át otthon követik el. Az erőszak színhelyét képezi a városnegyed, az iskola, a sport, és sajnos az egyházi környezet is.

Az utóbbi évek felmérései szerint a jelenség növekedéséhez nagy mértékben hozzájárulnak a közösségi hálózatok, a web világa. A pornográfia csapása félelmetes méreteket öltött. Másik csapás a szexturizmus: a Turisztikai Világszervezet (WTO) adatai szerint évente hárommillió személy kel útra, hogy kiskorúakkal létesítsen szexuális kapcsolatot. Jelentős az a tény is, hogy a legtöbb esetben az elkövetők nem tartják bűnténynek tettüket.

A kiskorúakkal való visszaélés egyetemes probléma

Tehát egyetemes problémával állunk szemben, azonban világosan meg kell állapítani: a csapás univerzális jellege nem csökkenti az egyházon belül történtek szörnyűségét. A jelenség embertelensége világi szinten még súlyosabbá és botrányosabbá válik az egyházban, mert ellentétben áll erkölcsi tekintélyével és etikai hihetőségével. A felszentelt személy, akit Isten kiválasztott, hogy vezesse el a lelkeket az üdvösségre, hagyja, hogy emberi törékenysége, betegsége leigázza személyiségét és így a sátán eszközévé válik. Nincs elegendő magyarázat az ártatlan gyermekek ellen elkövetett visszaéléseket illetően.

Minden erőnkkel le kell küzdeni a gonoszt

Alázattal és bátran el kell ismernünk, hogy a gonosz misztériumával állunk szemben, aki a legkisebbekre veti magát, mert ők Jézus képmásai. Ezért növekedik ma az egyházban annak a tudata, hogy nem csak polgárjogi és kánonjogi eszközökkel kell meggátolni a visszaéléseket, hanem határozottan küzdeni kell ez ellen a rossz ellen, amely az egyház küldetésének a középpontját képezi, vagyis: hirdeti az evangéliumot a kicsinyeknek és védelmezi őket a pusztító farkasoktól.

Gyökerestől ki kell irtani ezt a brutalitást

Ferenc pápa emlékeztetett rá, hogy csak akkor arathatunk győzelmet a rossz felett, ha alázattal megvalljuk vétkeinket, imádkozunk, bűnbánatot gyakorolunk, követjük Jézus példáját. Az egyház célkitűzése, hogy meghallgassa, védelmezze, óvja és gondozza a visszaélések áldozatává vált kiskorúakat, az elfeledetteket, bárhol is éljenek. Ennek megvalósításához arra van szükség, hogy felülkerekedjünk mindenféle ideológiai vitán, újságírói politikán, amelyek gyakran különböző érdekeket szolgálva manipulálják a kicsinyek drámáit.

A rossz számos vetülete

A hatalommal való visszaélés sok kis áldozata között Ferenc pápa átölelte azt a mindenki által elfeledett 85 millió gyermeket, akik gyermekkatonák, kiskorú prostituáltak, rosszul táplált, elrabolt és szervkereskedelemre felhasznált gyermekek, rabszolgák, háborúk áldozatai, menekültek, elvetélt gyermekek.

Hét stratégia a gyermekek megóvására

A pápa utalt a „Best Practices” – a „Legjobb Gyakorlatok” c. összeállításra, amelyet az Egészségügyi Világszervezet vezetésével dolgozott ki egy tíz nemzetközi ügynökségből álló csoport. Az intézkedések INSPIRE nevű csomagja hét stratégiát sorol fel a gyermekek elleni erőszak beszüntetésére, amelyekből az egyház is meríthet. A gyermekek védelméhez továbbá feddhetetlen komolyságra van szükség.

A pápa ismételten leszögezte, hogy az egyház mindent megtesz annak érdekében, hogy az igazságszolgáltatás elé állítsa e bűntények tetteseit. Az egyház soha többé nem fog egyetlen esetet sem eltussolni vagy alulértékelni. A felszentelt személyek vétkei és bűntettei eltorzítják az egész egyház arcát, aláássák hihetőségét. Az egyház, hűséges gyermekeivel együtt áldozata ezeknek a hűtlenségeknek.

Saját mulasztásainkból induljunk el a megújulás felé

A pápa hangsúlyozta, hogy szükség van a megtisztulásra, a megújulásra, az életszentségre való szüntelen elkötelezettségre. A megfelelően kiválasztott papjelölteket részesítsék kiegyensúlyozott képzésben, az életszentség felé irányítva őket, amelyhez hozzátartozik a tisztaság erénye is. Meg kell továbbá erősíteni a Püspöki Konferenciák vezérelveit. A püspökök alkalmazzák egységesen a paramétereket, amelyek ne pusztán irányelvek, hanem kötelező szabályok is legyenek.

A Szentatya szólt még az áldozatok elkíséréséről, mivel kitörölhetetlen sebeket hordoznak magukban, amelyek az önpusztítás felé irányíthatják őket. Az egyház kötelessége, hogy minden szükséges támaszt megadjon nekik, együttműködve a terület szakértőivel.

A digitális világ és a szexturizmus

Beszéde hetedik és nyolcadik pontjában Ferenc pápa ismét a digitális világ és a szexturizmus témáját érintve emlékeztetett a  XVI. Benedek pápa által 2010-ben jóváhagyott normákra. Ezek között a legsúlyosabb bűntények közé beiktatták a kiskorúakkal készült pornográf felvételek megvételét, birtoklását vagy terjesztését papi személy részéről. Ekkor a 14 éven aluliakat tekintették kiskorúaknak, de úgy tűnik, hogy fel kell emelni ezt a korhatárt, kiterjesztve a kiskorúak védelmét.

Ferenc pápa köszönete Isten szent népének

A Szentatya nyolc pontban összefoglalt beszéde végén köszönetét fejezte ki minden papnak és felszentelt személynek, akik hűségesen és teljes odaadással szolgálják az Urat és akikre  rossz fényt vet egyes paptársuk szégyenletes viselkedése. A hívek ismerik jó pásztoraikat és továbbra is támogatják őket imáikkal. „Az Istenhez hűséges, szent és türelmes nép, akit a Szentlélek éltet, a prófétai egyház legjobb arca, amely tudja, hogy az Urat kell mindennapi önátadó szolgálata középpontjába állítania. Istennek ez a szent népe szabadít majd meg bennünket a klerikalizmus csapásától, amely ezeknek a gyalázatos tetteknek a termékeny talaja”.

24 február 2019, 19:01