Cerca

Vatican News
2019.02.10 Angelus Tavaszi hangulatban a vasárnapi Úrangyala   (Vatican Media )

Jézussal evezzünk ki az emberiség nyílt tengerére – Ferenc pápa Úrangyala imádsága

Az Úrangyala elimádkozása előtt mondott beszédében Ferenc pápa Szent Lukács evangéliumi szakaszáról elmélkedve arra buzdította a híveket, hogy nagylelkűen álljanak Jézus szolgálatába, bátran evezzenek ki meglepetésekkel teli új tengerekre.

Vertse Márta – Vatikán  

Jézus arra ösztönöz bennünket, hogy ne váljunk a csalódás és az elbátortalanodás áldozataivá a kudarcok láttán. Evezzünk ki korunk emberiségének nyílt tengerére, tegyünk tanúságot a jóságról és az irgalmasságról. A vasárnapi evangéliumi szakaszból kiindulva, amely Péter meghívását beszéli el, a Szentatya rámutatott: az Úr minden tanítványától a hit válaszát kéri, készséges magatartást, főleg azoktól, akiknek felelős beosztása van az egyházban.

Jézus szavai megnyitják Simon szívét és megújult bizalommal töltik el

A vasárnapi evangéliumi szakasz (vö. Lk 5,1-11) Szent Péter meghívását beszéli el Szent Lukács szerint. Tudjuk, hogy Simonnak hívták és halász volt. Jézus, a galileai Genezáret-tó partján látja, hogy Simon, más halászokkal együtt hálóikat rendezgetik. Fáradtnak és csalódottnak látja, mert azon az éjszakán semmit sem fogtak. És Jézus váratlan gesztussal lepi meg: felszáll bárkájába és arra kéri, hogy lökje el kissé a parttól, mert onnan akar az emberekhez szólni – nagy tömeg volt jelen. Így Jézus leül Simon bárkájába és tanítja a parton összegyűlt sokaságot. De szavai Simon szívében is megújult bizalmat keltenek. Jézus akkor egy másik meglepő „gesztussal” így szól hozzá: „Evezz a mélyre és vessétek ki fogásra a hálót”.

A hit válasza az Úr meghívására a bizalommal teli engedelmesség

Simon egy ellenvetéssel válaszol: „Mester, egész éjszaka fáradoztunk, de semmit sem fogtunk...”. És mint szakavatott halász, hozzátehette volna: „Ha semmit sem fogtunk éjszaka, annál kevesebbet fogunk majd nappal”. Azonban Jézus jelenlététől megihletve és Szava által megvilágosodva, ezt válaszolta: „A te szavadra azonban kivetem a hálót”. Ez a hit válasza, amelyet nekünk is adnunk kell; ez az a készséges hozzáállás, amelyet az Úr kér minden tanítványától, főleg azoktól, akiknek felelős beosztásuk van az egyházban. És Péter bizalommal teli engedelmessége csodás eredményt terem: „Meg is tették, és akkora tömeg halat fogtak, hogy a háló szakadozni kezdett”.

Jézus megszabadít bűneinktől és új értelmet ad létünknek

Csodálatos halfogásról van szó, ami Jézus szava hatalmának a jele: amikor nagylelkűen szolgálatába állunk, Ő nagy dolgokat visz bennünk végbe. Mindnyájunkkal így tesz: arra kér bennünket, hogy fogadjuk be életünk bárkájába, hogy Ővele induljunk el ismét és hajózzunk új tengerekre, amelyek tele vannak meglepetésekkel. Felhívása, hogy evezzünk ki korunk emberiségének nyílt tengerére, hogy legyünk a jóság és az irgalmasság tanúi, új értelmet ad létünknek, amely gyakran azt kockáztatja, hogy önmagába zárkózva ellaposodik. Olykor meglepve és elbizonytalanodva állunk az isteni Mester meghívása előtt, és fennáll a kísértés, hogy visszautasítjuk azt, elégtelenségünkre hivatkozva.

Péter is, azután a hihetetlen halfogás után, ezt mondja Jézusnak: „Uram, menj el tőlem, mert bűnös ember vagyok!”. Szép ez az alázatos ima – tette hozzá Ferenc pápa: „Uram, menj el tőlem, mert bűnös ember vagyok!”. De térdre borulva mondja az előtt, akit immár „Urának” ismer el. És Jézus bátorítja őt: „Ne félj! Ezentúl emberhalász leszel”. Mert Isten, ha bízunk Őbenne, megszabadít bennünket bűnünktől és új látóhatárt nyit meg előttünk: együttműködhetünk küldetésével.

A tanítványok azonnal Jézus nyomába szegődtek

Jézus legnagyobb csodája, amelyet Simonért és a többi csalódott és fáradt halászért tett, nem annyira a halakkal teli háló, mint az, hogy segítette őket, a kudarcok láttán ne váljanak a csalódás és az elbátortalanodás áldozataivá. Megnyitotta őket, hogy legyenek Szava és Isten országa hirdetői és tanúi. És a tanítványok válasza azonnali és teljes volt: „Szárazra vonták a bárkákat és, elhagyva mindenüket, nyomába szegődtek”.

Mária közbenjárására készségesen működjünk együtt az Úrral

Szűz Mária, az Isten akaratához való készséges csatlakozás példaképe segítsen bennünket, hogy érezzük az Úr hívásának vonzerejét és tegyen készségessé minket, hogy együttműködjünk az Úrral, hogy mindenütt terjesszük üdvözítő szavát.

11 február 2019, 10:48