Il Papa a Napoli il prossimo 21 giugno Il Papa a Napoli il prossimo 21 giugno 

Ferenc pápa június 21-én Nápolyba látogat a Pápai Teológiai Fakultás rendezvényére

Február 11-én hétfőn délben jelentette be Alessandro Gisotti ideiglenes szentszéki szóvivő, hogy Ferenc pápa ez év június 21-én pénteken egynapos rövid látogatást tesz Nápolyban.

P. Vértesaljai László SJ - Vatikán  

Részvétel a nápolyi Pápai Teológiai Fakultás rendezvényén  

Ferenc pápa közel négy évvel ezelőtt, 2015. március 21-én utazott először Nápolyba és akkor az apostoli látogatása az egész metropolisznak szólt, a város egészének és a helyi katolikus egyháznak. Mostani látogatása egy konkrét eseményhez kapcsolódik, mely a nápolyi Dél-Olaszországi Pápai Teológiai Fakultás által rendezett kétnapos konferencia a „Teológia a Veritatis Gaudium után a Földközi-tenger összefüggésében” címmel. A nápolyi Dél-Olaszországi Pápai Teológiai Fakultásnak a jezsuita rend gondozására bízott, Gonzága Szent Alajosról nevezett szekcióját, éppen a szent liturgikus emléknapján, június 21-én látogatja meg Ferenc pápa.

Pápai beszéd a teológia és a társadalom-kultúra közti dialógusról    

Program szerint a Szentatya péntek délelőtt kilenc órakor érkezik Nápolyba, ahol részt vesz a teológiai fakultás épülete előtt tartott nyilvános ülésen. Érkezésekor Crescenzio Sepe bíboros, Nápoly érseke, mint a fakultás nagykancellárja, valamint P. Arturo Sosa, a Jézus Társasága legfőbb rendi elöljárója köszönti a Szentatyát, aki a konferencia témájához kapcsolódóan mond beszédet. Az ülésszakot ebéd követi, majd Ferenc pápa kora délután visszatér Rómába.

Veritatis Gaudium apostoli konstitúció  

A Veritatis Gaudium, az Igazság Öröme kezdetű apostoli konstitúciót Ferenc pápa 2017. december 8-án írta alá és 2018. január 29-én tették közzé. Az apostoli konstitúció a katolikus egyetemek és akadémiák teológiai fakultásaihoz fordul. Leírja azokat a szempontokat, melyek alapján a katolikus teológiának párbeszédet kell folytatnia a társadalommal és a kultúrával. Főként a konstitúció harmadik és negyedik pontja érinti részletesen a teológia és a tudomány világának a párbeszédét.

              

 

12 február 2019, 13:15