A rabati Szent Péter-székesegyház A rabati Szent Péter-székesegyház 

Ferenc pápa a remény szolgájaként érkezik Marokkóba

Március 30-án és 31-én keresi föl Marokkót Ferenc pápa, ami nagy esemény lesz a helyi egyház számára. A rabati érsek arra szólította a híveket, hogy figyelemmel hallgassák Péter utódának üzenetét.

Gedő Ágnes – Vatikán

Intenzív napok Marokkóban

A Fides missziós hírügynökség jelentette meg a rabati érsekség közleményét, amelyben a pápalátogatás lelki előkészületeiről írnak. Nagyon intenzív és jelentőségteljes találkozókkal teli napok lesznek: a pápa találkozik a marokkói főváros egyházmegyei Karitásza által gondozott migránsokkal, ellátogat a Szeretet Leányai Társulat szociális központjába, illetve a VI. Mohamed Intézetbe, ahol imámokat és iszlám prédikátorokat képeznek ki. Találkozik a királlyal és a marokkói néppel a Hasszán mecset előtti térségen.

Eucharisztia, a pápai út csúcspontja

Minden keresztény találkozhat a pápával a szentmisén, aki szeretne, ehhez türelemmel ki kell várniuk a sort és áthaladni a különböző biztonsági ellenőrzéseken, de fontos, hogy ott legyenek – vallja Cristóbal López rabati érsek. Az eucharisztia az egész keresztény élet csúcspontja és forrása, és Ferenc pápa látogatásának csúcspontját és forrását is ez jelenti majd. A pápa úgy jön el Marokkóba, mint egyetemes pásztor, minden keresztény katolikus atyja, egy jóakaratú ember, aki mindenkivel szeretne találkozni. A remény szolgájaként jelenik meg mindenki előtt.

Nem a közös fotó számít, hanem az üzenet

Azért jön, hogy eltöltsön minket reménnyel, erőt adjon, fölrázzon a csüggedésből, lelkesítsen, és hirdesse nekünk az evangéliumot – fejtette ki a rabati érsek, majd hozzátette: - Úgy kell fogadnunk a pápát, mint hozzánk hasonló emberi lényt, aki Krisztus jelenlétének eszköze, Krisztus üzenetének, az evangéliumnak a hangja, melyet hirdet nekünk. Ezért a főpásztor szerint nem az a lényeg, hogy az emberek kezet fogjanak a pápával vagy szelfit (önfotót) készítsenek vele, hanem hogy meghallgassák szavait, üzenetét, melyet szavakkal és gesztusokkal tanúsít. Amikor egy bölcs az ujjával a napra mutat, az ostoba ember az ujjat nézi – szól a közmondás. A pápa nem a nap, hanem az ujj, tehát a napot nézzük, aki Krisztus, és ne az ujjat. Jön a pápa: készüljünk! – zárja nyilatkozatát Cristóbal López rabati érsek.

27 február 2019, 11:49