PANAMA WORLD YOUTH DAY PANAMA WORLD YOUTH DAY 

Ferenc pápa keresztúti homíliája: Jézus szenvedése fiataljaink gyötrelmeiben folytatódik

„Mennyei Atyánk, Fiadnak keresztútja tovább folytatódik a gyermekek kiáltásaiban, akik meg sem születhettek…; a bántalmazott és kihasznált nőkben…; a fiatalok félelmeiben, akik beleesnek az orvul elrejtett csapdákba. Fiad keresztútja tovább folytatódik a kábítószer, az alkohol, a prostitúció, az emberkereskedelem halálos örvénylésében…” Többek között ezekkel a gondolatokkal szólt Ferenc pápa péntek este keresztúti homíliájában a kétszázezer fiatalhoz, akik részt vettek a panamai Ifjúsági Világtalálkozó rendezvénysorozatának egyik fő eseményén. Az előző krakkói világtalálkozó vándorkeresztjét hordozták vállukon a panamai fiatalok, azzal a tudattal, hogy az örökkön keresztutat járó Urukhoz csatlakoznak. Krisztus passiójának körbejáró tizennégy stációját a fiatalok kezükben magasra emelt gyertyával hallgatták végig.

P. Vértesaljai László SJ – Vatikán

Jézus ma is keresztutat jár köztünk

A keresztútjárást követően szólt a pápa a fiatalokhoz: Jézus útja a Kálvária felé a szenvedés és magány útja, mely napjainkig folytatódik. Ő jár és szenved megannyi emberi arcban, a mai társadalom elégedett és elbódult közömbössége jegyében. Ennek okát Ferenc pápa a konformizmusban, az elvtelen alkalmazkodásban jelölte meg, mely végül lebénítja az embert a jóravalóságában és elfordítja az arcát a szenvedőktől, rászorulóktól. Könnyebb osztozni  győzelemben, dicsőségben, sikerben és tapsban, könnyebb dolog populistának lenni, miként könnyű beleesni az erőszakos huligánkodás, a zaklatás és a megfélemlítés kultúrájába.

Jézus a fiatalok keresztútját a feltámadás útjává alakítja át

Az Úr felé fordulva, Ferenc pápa őhozzá intézte további szavait, aki a kereszten minden ember szenvedésével azonosult. Uram, te átölelted azokat is, akiket mi nem tartunk ölelésre és áldásra méltónak. Te még azokat is átöleled, akiket mi ismerni sem akarunk. Te minden fiatal keresztútjával egyesülsz és azt a feltámadás útjává alakítod át.

Fiad keresztútja tovább folytatódik a gyermekek és nők szenvedéseiben  

A mennyei Atyához fordulva Ferenc pápa azt szemlélte, hogyan él tovább az ő Fiának keresztútja: Fiadnak keresztútja tovább folytatódik a gyermekek kiáltásaiban, akik  meg sem születhettek, akiknek nincs joguk a gyermekkorukhoz, …; tovább él a bántalmazott, kihasznált és elhagyott nőkben…; tovább él a fiatalok szomorú szemeiben és félelmeiben, akik beleesnek az orvul elrejtett csapdákba, mely iskola és állás nélküli jövőt ígér nekik csak. Fiad keresztútja tovább folytatódik a kábítószer, az alkohol, a prostitúció, az emberkereskedelem halálos örvénylésében…, és azokon a komor arcokon, melyek elvesztették az álmodozás képességét.

Jézus szenvedése tovább folytatódik az idősek magányában, anyaföldünk sikolyában  

Jézus szenvedése tovább folytatódik azok rejtett fájdalmában, akiket a bővelkedő társadalom  nyomorba taszít. A keresztút tovább él az elhagyott és leselejtezett idősek magányában. De ott él a gyökereikből kiforgatott őslakos népek szenvedésében, anyaföldünk sikolyában, mely nyugtalan a szennyezésektől, a terméketlen mezőktől, szennyes vizeitől. Atyánk, Jézus továbbra is velünk jár, magára vállal minket és kész elszenvedni ezt a közömbös világot, cinikus kényelmességével és léhaságának a drámájával.              

Máriával együtt maradjunk a kereszt tövében

De mit is tehetünk a szenvedő Jézus keresztútja láttán? – tette fel a kérdést a pápa –, majd azt ajánlotta, hogy Máriával együtt maradjunk a kereszt tövében. Tekintsünk rá, az erős asszonyra. Tőle tanuljuk a helytállást, aki mindig elkíséri Fia fájdalmát. Ő maga is szenvedett, de meg nem tört. Ő nagy reménység hordozója. Mi is szeretnénk olyan egyház lenni, mely segít és kíséri mindazokat, akikkel együtt haladunk. Máriától tanuljuk a szilárdságot, hogy a családban maradjunk a nehézségek során is. Tőle tanuljunk igent mondani az állhatatos türelemre, az alkotóképességre, igent mondani azok felé, akik nem hallgattak a bántalmazások és zaklatások során.

Legyünk olyan egyház, mely befogad, megvédelmez, előmozdít és integrál  

Tőle tanuljuk meg befogadni azokat, akiket magukra hagytak, akik elvesztették a földjüket, gyökereiket, családjukat és munkájukat. Máriával együtt olyan egyház szeretnénk lenne, mely segíti azt a kultúrát, mely befogad, megvédelmez, előmozdít és integrál. Szeretnénk Máriával a kereszt tövében maradni, de nem páncélozott kemény szívvel, hanem gyengédséggel és áhítattal. Végül Ferenc pápa azt kérte az Atyától, hogy tanítson meg minket Máriával együtt a kereszt tövében állni és szabadítson meg a gúzsba kötő félelmektől.

 

26 január 2019, 17:07