Ferenc pápa a panamavárosi Ifjúsági Világtalálkozó önkénteseivel Ferenc pápa a panamavárosi Ifjúsági Világtalálkozó önkénteseivel 

A pápa megköszönte az önkéntesek munkáját: lemondani a saját érdekről mások javára

Vasárnap helyi idő szerint délután fél 5-kor Ferenc pápa utolsó programjaként a panamavárosi Rommel Fernández Juan Díaz stadionban találkozott az Ifjúsági Világtalálkozó önkénteseivel, akik közreműködtek a január 23-28. között megrendezett esemény lebonyolításában. A Szentatya köszönetet mondott a fiataloknak a napokban végzett szolgálatukért.

Somogyi Viktória / Sergio Centofanti – Vatikán

A pápát a panamai érsek fogadta és az Ifjúsági Világtalálkozó főkoordinátora köszöntötte a stadionban. Ezt követően egy lengyel, egy panamai, majd egy portugál önkéntes fiatal tanúságtétele hangzott el. Lengyelországban volt az előző és a pápa bejelentette, hogy Portugáliában lesz a következő Ifjúsági Világtalálkozó. A fiatalok tanúságtétele után a panamai érsek fejezte ki köszönetét az önkénteseknek. 20 ezer panamai és 2445 a világ más országaiból érkezett fiatal segítette a rendezvény lebonyolítását ingyenes munkájával. Nagyrészük Kolumbiából, Costa Rica-ból, Mexikóból és Lengyelországból utazott Panamába.

Megvalósítani egy közös álmot

Ferenc pápa beszédében kiemelte, hogy az önkéntesek ezekben a napokban megtapasztalhatatták annak örömét, amikor másokkal együtt egy közös álom megvalósításán dolgozik az ember. Mostmár tudjátok, hogy ver a szív, amikor megéltek egy küldetést, nem azért, mert valaki elmesélte nektek, hanem mert ti magatok megéltétek. Megtapasztaltátok azt, hogy „nagyobb szeretete senkinek sincs annál, mint aki életét adja barátaiért” (Jn 15,13) – fogalmazott a Szentatya. Utalt a nehéz pillanatokra is, amelyeket az önkéntesek megemlítettek tanúságtételükben, amikor szembesültek saját gyengeségeikkel. Az a jó, hogy ezek nem fékezték meg tevékenységüket és nem váltak fontos, központi kérdéssé. A fiatalok szembesültek a gyengeségükkel a szolgálatban, igyekeztek megérteni és segíteni a többi önkéntest és zarándokot, de bátrak voltak és nem hagyták, hogy megbénítsa őket a gyengeségük, hanem folytatták útjukat előre.

Megélni a küldetést

Öröm azt tudni, hogy minden kellemetlenség ellenére van egy küldetésünk, amelyet viszünk előre. Ne hagyjátok, hogy a korlátok, a gyengeségek vagy a bűnök megállítsák és megakadályozzák a küldetés megélését, mert Isten arra hív bennünket, hogy tegyük meg, amit tudunk és kérjük azt, amit nem tudunk, annak tudatában, hogy Isten szeretete fokozatosan átalakít minket (vö. Gaudete et exsultate, 49-50). A fiatalok a szolgálatot és a küldetést helyezték az első helyre, a többi pedig megérkezett segítségként. Ferenc pápa köszönetet mondott az önkénteseknek a figyelemért és a készségességért, amellyel a kis és nagy dolgok felé fordultak, minden részletet örömmel, kreativitással és elkötelezetten, valamint sok imával előkészítve. Azokat a dolgokat, amelyekért imádkozunk, sokkal mélyebben érzünk. Az ima ugyanis súlyt és életerőt ad mindannak, mit teszünk. Az ima által felfedezzük, hogy egy sokkal nagyobb családnak a részei vagyunk, mint amit el tudunk képzelni – hangsúlyozta a pápa.

Lemondani a saját érdekről mások javára

Köszönetét fejezte ki az önkénteseknek a feláldozott idejükért, hogy le tudtak mondani saját érdekükről mások javára. Felidézte egy panamai önkéntes, Stella esetét, aki minden fillért összegyűjtött, hogy részt tudjon venni az előző, a krakkói Ifjúsági Világtalálkozón, de végül lemondott róla, hogy tudja segíteni a nagyszüleit azzal az összeggel. Nem tudta, hogy az Úr már készíti számára az ajándékot, hogy a következő, azaz a mostani Ifjúsági Világtalálkozó az ő országában kerül megrendezésre. Az Úr mindig megáldja ezeket a gesztusokat és legyőzhetetlen a nagylelkűségben. Mindig amikor lemondunk egy nekünk tetsző dologról mások javára, különösen a törékenyebbek vagy nagyszüleink, az idősek érdekében, akkor az Úr százszorosan meghálálja azt – mutatott rá a pápa. Barátaim, folytatta, „adjatok és adnak majd nektek is: jó, tömött, megrázott és túlcsorduló mértékkel mérnek öletekbe” (Lk 6,38).

Tettekkel közvetíteni a Világtalálkozón megélt hitet

Ferenc pápa végül arra buzdította az önkénteseket, hogy közvetítsék másoknak az Ifjúsági Világtalálkozón megélt hitet. Elsősorban ezt ne szavakkal, hanem egyszerű, mindennapi gesztusokkal tegyék. Majd felidézte a Krakkóban mondott szavait: „Nem tudom, hogy ott leszek-e a következő Ifjúsági Világtalálkozón, de Péter biztosan ott lesz és megerősít benneteket a hitben. Haladjatok előre erővel és bátran! – zárta beszédét a Szentatya a panamavárosi Ifjúsági Világtalálkozó önkénteseihez.

28 január 2019, 17:06