Keresés

Claudio Gugerotti érsek, Ukrajna apostoli nunciusa Ferenc pápánál Claudio Gugerotti érsek, Ukrajna apostoli nunciusa Ferenc pápánál 

Ferenc pápa fogadta az ukrajnai nunciust

Január 21-én, hétfőn Ferenc pápa magán kihallgatáson fogadta Claudio Gugerotti érseket, Ukrajna apostoli nunciusát.

Somogyi Viktória – Vatikán

„A találkozón kiderült, hogy a Szentatya napi szinten követi a szívéhez közel álló Ukrajna életét érintő eseményeket. A pápa részletesen beszélt az ortodox egyházon belüli érzékeny kapcsolatokról és a katolikus egyház hozzájárulásáról a közjóhoz. Szó esett továbbá a politikai és társadalmi légkörről. Kiemelték, hogy intentenzívebbé kell tenni az erőfeszítéseket a béke érdekében a párbeszéd által az állampolgárok jólétéért, hogy javuljanak mindenki körülményei és a lakosok szabadon gyakorolhassák vallásszabadságukat. Ferenc pápa arról biztosította a nunciust, hogy állandóan imádkozik Ukrajnáért és apostoli áldását adta az ukrán népre” – olvasható az ukrajnai nunciatúra által kiadott közleményben.

22 január 2019, 17:21