Keresés

A béke mindig lehetséges - felirat a pápai Úrangyala imádságán a Szent Péter téren A béke mindig lehetséges - felirat a pápai Úrangyala imádságán a Szent Péter téren 

A pápa üdvözölte a Béke világnapi kezdeményezéseket a békéért

A hívekkel együtt Ferenc pápa elimádkozta az Úrangyala imádságot, majd köszöntötte a zarándokokat.

Somogyi Viktória - Vatikán

A Szentatya utalt karácsonyi Urbi et Orbi üzenetére, amelyben a testvériségre hívott. Ezen a napon megújította a békére és a jólétre vonatkozó jókívánságait. Imádkozzunk minden nap a békéért – buzdított. Köszönetet mondott az olasz államfőnek újévi jókívánságaiért. Az Úr áldja meg mindig értékes szolgálatát az olasz nép érdekében. A római lakosokhoz és a zarándokokhoz fordulva nekik is jókívánságait küldte. Üdvözölte a Szent Egyed Közösség „Béke az egész földön” felvonulásának résztvevőit, valamint lelki közelségét és elismerését fejezte ki a békéért ezen a napon az egyházi közösségek által szervezett számos ima és egyéb kezdeményezésért világszerte. Kiemelte a december 31-én Materában tartott rendezvényt.

Az Úr adja meg nekünk, hogy a béke megteremtői lehessünk

Végül a pápa Szűz Mária közbenjárását kérte: az Úr adja meg nekünk, hogy a béke megteremtői lehessünk. Ez otthon a családban kezdődik, az év minden napján. Boldog és szent évet kívánok! – zárta Ferenc pápa az Úrangyala imádság utáni köszöntéseit.

01 január 2019, 17:00