Pope Francis Pope Francis 

Jézus az imádság zarándokútját járja: Ferenc pápa új katekézis-sorozata a Miatyánkról

A Tízparancsolatról szóló tizenhét részes tanítása után Ferenc pápa az első adventi általános kihallgatáson új sorozatot indított, melyet a Miatyánk imádság elemzésének szentel. A VI. Pál aulában megtartott audiencia katekézise az imádkozó Jézust állította a középpontba, azzal a címmel, ahogy a tanítványok a Mesterükhöz fordultak: Taníts meg minket imádkozni! (Lk 11,1).

P. Vértesaljai László SJ – Vatikán      

Jézus az imádság embere

Ma kezdjük el a Miatyánkról szóló katekézis-sorozatot. Az evangéliumok számunkra eleven vonásokkal mutatják be Jézust, mint „imádkozó embert” – kezdte beszédét a pápa. Küldetése sürgető feladatai és az emberek halaszthatatlan szükségletei ellenére Jézus szükségét érzi annak, hogy visszavonuljon magányba és hogy imádkozzon. Ahogy Márk evangélista is beszámol erről könyve elején: „Hajnaltájban, amikor még sötét volt, Jézus elindult, és kiment egy elhagyatott helyre imádkozni” (Mk 1,35). Nyilvános működése első napján estefelé nagy sokaság keresi fel Jézust, aki tanít és gyógyít. Beteljesednek a jövendölések: Jézus a közel jött Isten, aki megszabadít minket. Ez a tömeg előképe annak a tengernyi sokaságnak, mely később majd körülötte tolong.

Jézus az imádság zarándokútját járja

Jézus mégis távolságot vesz a tömegtől, nem lesz a túszuk, mintha választott leader-ük lenne. De mi a leadert fenyegető veszély? – tette fel a kérdést a pápa. Az, hogy „túlságosan a néphez tapad, nem vesz távolságot tőle. Jézus azonban  észreveszi ezt és végül nem marad a foglyuk”. Az első kafarnaumi éjszakától kezdve „eredeti Messiásként” mutatkozik meg. Péter talál rá az imádságos magányában és mondja neki: „Mindenki téged keres”. Jézus azt feleli, hogy neki máshová kell mennie és nem annyira az emberek keresik őt, hanem mindenekelőtt ő keresi a többieket. Ezért nem szabad gyökeret ereszteni, hanem folytonosan Galilea útjain zarándokol. Ő egy zarándok az Atya felé, az imádság zarándokútján.

Imádkozott közösségben és magányos helyeken

A Biblia néhány lapján úgy tűnik, hogy mindent Jézus imádsága, Atyjával való bensőséges kapcsolata irányít. Ez különösképpen kitűnik a Getszemáni kerti éjszakája során, mely a legnehezebb az egész életében. Útja itt nyeri el értelmét az Atyja felé forduló folytonos hallgatásban. Egyáltalán nem könnyű ez az imádság, mely agóniát, küzdelmet jelent – hangsúlyozta Ferenc pápa.

Jézus mélyen imádkozott a közösségi helyzetekben, részt vett népének vallási szertartásain, de kereste az összeszedettség helyeit, távol a világ zajától. Ő olyan próféta, aki ismeri a puszta kiaszott helyeit, de magas hegyekre is felemelkedik. Utolsó szavai a kereszten valóban imádság, a zsidók imádsága, ahogy azt neki az anyja tanította.

Jézus úgy imádkozott, ahogy a világ minden embere imádkozik

„Jézus úgy imádkozott, ahogy a világ minden embere imádkozik”. Mégis az „imádsága titkot foglalt magába”, mely nem kerülte el tanítványai figyelmét, ezért kérik tőle, hogy „Uram, taníts meg minket imádkozni!”. Jézus „nem utasítja el őket, nem féltékeny az Atyjával való intim kapcsolatára és éppen így lesz tanítványai ima-mestere”.

Örökké tanulnunk kell imádkoznunk

Nekünk is „mindig tanulnunk kell imádkozni, még ha sok éve is imádkozunk – buzdított a pápa. Az imádság, mint az ember lelkéből eredő vágyakozás, titokzatos jellegű, hisz még azt sem tudjuk, hogy imádságainkat vajon szívesen veszi-e? Mert van ilyen ima, mint a farizeusé, szemben a vámos imájával, amit elfogad az Isten. Amíg az egyik imádságot az Isten elveti, addig a másik megigazultan távozhat.

Az alázatos ember imáját meghallgatja az Úr

Az imádság első lépése az alázat. Az Atyához fordulva mondhatjuk: Igen, Atyám, de…, miként a Szűzanya felé fordulva is: „De.., tekintsél rám, Szűzanyám, én egy bűnös, gyenge és rossz ember vagyok!”. Ezt mindenki elmondhatja magáról. Éppen ezért az imádság mindig alázattal kezdődik és az alázatos ember imáját meghallgatja az Úr. Ennélfogva a Miatyánk imádságról szóló katekézis kezdetén a tanítványokkal együtt elismételhetjük: „Uram, taníts meg minket imádkozni!”. Szép dolog lesz Advent időszakában időről-időre megismételni: „Uram, taníts meg minket imádkozni!”. Kicsit mindnyájan tovább léphetünk, jobban imádkozhatunk. Tegyük ezt most az adventi időszakban és ő biztosan nem hagyja, hogy légüres térbe hulljanak a fohászaink – fejezte be szerdai katekézisét Ferenc pápa.

05 december 2018, 14:41