Keresés

Ferenc pápa a Telepace munkatársait és barátait üdvözli Ferenc pápa a Telepace munkatársait és barátait üdvözli 

Ferenc pápa köszöntötte a negyvenéves Telepace katolikus rádió- és televízióadót: felelős kommunikációra van szükség

Hangot adni annak, akinek nincs hangja – ezzel a céllal alakult meg negyven évvel ezelőtt a Telepace olasz katolikus televízió. Ferenc pápa csütörtökön fogadta a Vatikánban a csatorna vezetőit és munkatársait. Legyenek a lelkiség antennái, neveljék a fiatalokat az evangéliumra, és ügyeljenek a hiteles tájékoztatásra anélkül, hogy pletykálkodnának – biztatta őket a pápa.

Gedő Ágnes – Vatikán

A kezdetek: előbb a rádió, aztán a televízió

A Telepace története 1977-ben kezdődött, amikor a veronai egyházmegye nyári táborának 6-10 éves lakói, akiket a plébániák küldtek júniustól szeptemberig a Casa Gioiosa – Vidámság Házába, szerették volna megosztani szüleikkel élményeiket. Hogyan juttathatnák el hangjukat? – kérdezték, majd az egyik pap hozott egy adóberendezést a táborba. Így kezdődött, 1977. november 27-én a Radiopace. Az, ami akkor szinte játéknak indult, megadta a szikrát a rádió, majd 1979-ben a Telepace televízió születéséhez. Előbb Veronában, majd 1990-ben Szent II. János Pál akaratából Rómában is működni kezdett, ma pedig már Trentóban is van székhelyük.

Hitelesen szolgálni Istent és az embert

Ferenc pápa elismerő szavakkal méltatta a Telepace emberközeli kommunikációját. A közelség ugyanis gondoskodás, vigasz, gyógyír, mely elkísér és ünnepel – idézte a 2016-os tömegtájékoztatási világnapra írt üzenetét a Szentatya. A Telepace mindig is kitűnt emberközeli hivatásával és azzal, hogy mottója szerint hitelesen szolgálja Istent és az embert az egyházban. Hangot adni annak, akinek nincs hangja – tartsák meg a jövőben is ezt a kezdeti törekvést, főleg ma, amikor a selejtezés kultúrája egyre több embertől veszi el a megszólalás lehetőségét. A Szentatya fölidézte, hogy 1990-től kezdve a szerdai általános pápai kihallgatásokat, az Úrangyala imádságot, a rózsafüzért és a pápai szertartásokat a Telepace juttatta el közvetlenül minden otthonba. Szeretetteljes kapcsolat fűzi a csatornát Péter székéhez.

Legyenek a lelkiség antennái

A negyvenéves jubileum kapcsán Ferenc pápa három célt tűzött ki a Telepace vezetősége elé. Legyenek a lelkiség antennái – hangzott az első buzdítás. Az antenna kettős feladatot lát el: jelzéseket ad és vesz. A Telepace pedig rádió- és televíziós csatornaként jól ismeri ezt a kommunikációs folyamatot. Ismerjék föl az Atya irgalmas szeretetének jeleit, majd élő csatornaként közvetítsék Isten lelkiségét a rádióhallgatók és televíziónézők felé. Kiemelten figyeljenek a szegényekre, a legutolsókra, a kirekesztettekre. Soha ne feledkezzenek meg róluk, a szomszédban lévő szegényekről! Legyenek továbbra is a bebörtönzöttek, a halálra ítéltek mellett, mint ahogy Texasban is, ahol két fiatal halálraítéltet kísértek a vesztőhelyre, miután a szentségek által vigaszt nyújtottak nekik. Ez a szeretet lelkisége – mondta Ferenc pápa.

A fiatalokat neveljék az evangélium szellemére

A második kötelesség, amit rájuk bízott a Szentatya, a fiatalokra vonatkozott. A legutóbbi szinódus az ifjúság és az egyház kapcsolatával foglalkozott. A záródokumentum leszögezi: „Minden egyes fiatal Isten szívében él, és ebből következően az egyház szívében is. Őszintén belátjuk azonban, hogy ez a kijelentésünk nem mindig fejeződik ki lelkipásztori tevékenységünkben. Pedig az evangélium merészséget kér tőlünk, amit beképzeltség és prozelitizmus nélkül akarunk megvalósítani, tanúskodva az Úr szeretetéről, kézen fogva a világ összes fiatalját”. A pápa ezután így folytatta: „Mennyire szeretném, hogy a média több figyelmet fordítson a fiatalokra, és ne csak botlásaikat mondja el, hanem álmaikat és reményeiket is! Az evangélium öröme sürgősen kötelez minket, hogy a fiatalokat az evangélium iskolájára neveljük, és hogy az egyetlen üdvözítő Ige tanúi legyünk. A kommunikáció legyen kifelé nyitó, párbeszédet kezdeményező, hallgassa meg a fiatalokat. Ne feledjük: az evangélium bátorságot kér tőlünk!”

Felelős kommunikáció

A harmadik tanács, amit a pápa a Telepace vezetőire bízott, a következő: beszéljék el a valóságot úgy, hogy ne essenek a pletykálkodás bűnébe. A kommunikáció ugyanis nemcsak híreket közvetít. A kommunikáció rendelkezésre állás, kölcsönös gazdagodás, kapcsolat. Sajnálatos módon igen elterjedt az a fajta kommunikáció, aminek semmi köze a másikra való odafigyeléshez és a kölcsönös megértéshez. Ez pedig a pletyka – jelentette ki a pápa. Ez a rossz szokás beszüremkedik nap mint nap az emberi közösségbe, elhintve az irigység, a féltékenység és a hatalomvágy magvait. A hazugságot és a besúgást élteti tovább a pletyka, mely olyan fegyver, amivel akár embert is lehet ölni. Fontos tehát a felelős kommunikáció, a békére törekvő újságírás, mely alternatívát kínál a szenzációhajhász és erőszakos újságírással szemben – utalt a pápa az idei tömegtájékoztatási világnapra írt üzenetére.

Békegalamb olajággal a csőrében

Legyenek mindig hűek nevükhöz, hiszen Tele-pace: annyit tesz, mint táv – béke. Közvetítsék a békét, mely Isten ajándéka, és egyben az emberiség alázatos és állandó vívmánya. A Telepace logója egy galamb, csőrében olajággal: legyenek hát a béke galambjai nap mint nap, repüljenek az imádság és a szeretet szárnyán az éterben – búcsúzott a negyvenéves fennállását ünneplő olasz katolikus rádió- és televízió vezetőitől a Szentatya.

14 december 2018, 16:13