Cerca

Vatican News
Ferenc pápa utazásának logója Ferenc pápa utazásának logója 

Ferenc pápa jövő februárban az Arab Emirátusokba utazik egy vallásközi találkozóra a béke futáraként

2019. február 3-5-e között a Szentatya Abu Dhabiba utazik, hogy részt vegyen az „Emberi testvériesség” elnevezésű nemzetközi, vallásközi találkozón.

Gedő Ágnes - Vatikán

A Szentszék november 6-án sajtóközleményben adta hírül, hogy Ferenc pápa elfogadta Mohammed bin Zayed Al Nahyan sejk, Abu Dhabi trónörököse, valamint az Egyesült Arab Emirátusok helyi katolikus egyházának meghívását, és jövő februárban fölkeresi az országot.

A látogatás témája a béketeremtés

A Szentatya Assisi Szent Ferenc nevét vette föl, egy olyan szent nyomán, aki ragyogó példaként áll előttünk Jézus Krisztus szavainak gyakorlati megvalósításában: „Boldogok a békességszerzők, mert Isten fiainak hívják majd őket” (Mt 5,9. Isten békéje kigyógyítja az embert minden ellenségeskedésből, és elkíséri a Jó Hírt, melyet Jézus Krisztus hirdetett egy olyan Istenről, aki kiengeszteli önmagával a világot. A téma Szent Ferenc békeimájának első szavaiból való, és kifejezi azt a fohászt, hogy Ferenc pápa látogatása az Arab Emirátusokba terjeszthesse Isten békéjét minden jóakaratú ember szívében.

A pápai látogatás jelképe a galamb

A látogatás logóján egy galamb látható, csőrében olajfaággal. A galamb fehér és sárga színei a vatikáni zászlót idézik. Az Egyesült Arab Emírségek színeit a galamb testén jelenítik meg, ezzel szimbolizálva azt, hogy a pápa látogatása az arab országban a béke futára.

07 december 2018, 16:22