VATICAN-POPE-ANGELUS VATICAN-POPE-ANGELUS 

Jézus ingyen üdvözített bennünket – Ferenc pápa Úrangyala imádsága

Vasárnap délben, az Úrangyala elimádkozása előtt mondott beszédében Ferenc pápa arra buzdította a híveket, hogy legyenek „alázatos és nagylelkű” adomány Isten és a testvérek számára. Emlékeztetett rá, hogy szombaton Barcelonában a boldogok közé iktatták Teodoro Illera del Olmo atyát és 15 vértanú társát, majd bejelentette, hogy jövő vasárnap tartjuk a szegények második világnapját.

Vertse Márta – Vatikán

A vasárnapi evangéliumi szakasz (vö. Mk 12,38-44) lezárja Jézus tanításainak azt a sorozatát, amelyet a jeruzsálemi templomban hirdetett és az írástudó, valamint az özvegyasszony két, egymással ellentétes alakját domborítja ki – fejtette ki  elmélkedésében Ferenc pápa.

Jézus leleplezi a felsőbbrendű hivalkodókat

Az írástudó a fontos, gazdag, befolyásos személyeket képviseli; az özvegyasszony pedig a legutolsókat, a szegényeket, a gyengéket. Valójában Jézus határozott ítélete az írástudókról nem vonatkozik az egész kategóriára, hanem közöttük azokra utal, akik hivalkodnak saját társadalmi helyzetükkel, a „rabbi”, vagyis mester titulussal díszelegnek, szeretik, ha hódolnak nekik és az első helyeket foglalják el. Még rosszabb, hogy hivalkodásuk mindenekelőtt vallási jellegű, mert „színleg nagyokat imádkoznak”. Isten nevét használják fel arra, hogy törvénye védelmezőiként lépjenek fel. E felsőbbrendű és hiú viselkedés következtében megvetik azokat, akik keveset számítanak vagy hátrányos anyagi helyzetben élnek, amint ezt az özvegyasszony esete mutatja.  

Isten a gyengék oldalán áll

Jézus leleplezi ezt a torz mechanizmust: elítéli a gyengék elnyomását, amelyet vallási okok alapján „hangszerelnek”, világosan kijelenti, hogy Isten a legutolsók oldalán áll. És azért, hogy ezt a tanítását jól a tanítványok agyába vésse, élő példát kínál fel nekik egy szegény özvegyasszony alakjában, akinek társadalmi helyzete jelentéktelen, mert nincs férje, aki megvédhetné jogait, így gátlástalan hitelezők könnyű zsákmányává vált, mert ezek a hitelezők üldözték a gyengéket, hogy fizessenek nekik. Ez az asszony, aki a templom perselyéhez megy, hogy mindössze két fillért, minden vagyonát bedobja, szinte szégyenkezve kínálja fel adományát, szeretné, ha senki nem venné észre. De éppen ezzel az alázatos gesztussal nagy vallási és spirituális jelentőségű tettet visz véghez. Ez az áldozattal teli gesztus nem kerüli el Jézus tekintetét, aki ebben a teljes önátadás ragyogását látja és erre akarja nevelni tanítványait.

Isten számára nem a mennyiség, hanem a minőség a fontos

Jézus tanítása ezen a vasárnapon segít minket abban, hogy visszaszerezzük mindazt, ami lényeges életünkben és kedvez az Istennel való konkrét és mindennapi kapcsolatunknak. Az Úr mérlegei különböznek a mieinktől. Ő másképpen méri meg a személyeket és tetteiket: Isten nem a mennyiséget, hanem a minőséget méri, a szívet fürkészi, a szándékok tisztaságát nézi. Ez azt jelenti, hogy amit Istennek „adunk” imánkban és másoknak karitatív tetteinkben, az legyen mindig mentes az üres formaságoktól, valamint a számítás logikájától. Legyen mindig az ingyenesség kifejezése, mint ahogy Jézus tette velünk: ingyen üdvözített bennünket, nem kért fizetséget a megváltásért. Ingyen üdvözített bennünket – hangsúlyozta a pápa. És nekünk is az ingyenesség kifejezéseként kell tetteinket végrehajtanunk.

Szűz Mária legyen támaszunk a teljes önátadásban

Jézus ezért állítja elénk a keresztény élet követendő példaképeként a szegény és nagylelkű özvegyasszonyt. Nem tudjuk a nevét, de ismerjük a szívét – és ez az, ami számít Istennek – megtaláljuk majd a mennyekben és minden bizonnyal köszönteni fogjuk őt – tette hozzá a Szentatya.  Amikor kísértést érzünk arra, hogy feltűnjünk és altruista cselekedeteinket számfejtsük, amikor túlságosan érdekel bennünket mások tekintete, amikor „páváskodunk”, gondoljunk erre az asszonyra. Ez jót tesz nekünk: hozzásegít ahhoz, hogy levessük magunkról a feleslegest és csak azt tartsuk meg, ami valóban számít és valóban alázatosak maradjunk.

Szűz Mária, aki szegény volt és önmagát teljesen átadta Istennek, legyen támaszunk abban az eltökélt szándékunkban, hogy az Úrnak és testvéreinknek nem önmagunkból valamit, hanem saját magunkat adjuk, alázatos és nagylelkű adományként.

12 november 2018, 09:58