Cerca

Vatican News
Ferenc pápa és Bertalan ökumenikus pátriárka Bariban Ferenc pápa és Bertalan ökumenikus pátriárka Bariban  (Vatican Media)

Ferenc pápa üzenetet küldött Bertalan pátriárkának Szent András ünnepére

November 30-án Isztambulban a szentszéki delegáció részt vett az ökumenikus pátriárkátus védőszentjének ünnepi szertartásain. Június 29-én a hagyományoknak megfelelően a konstantinápolyi ortodox pátriárkátus küldi el képviselőit Rómába Szent Péter és Szent Pál ünnepére. Kurt Koch bíboros, a Keresztény Egységtörekvés Pápai Tanácsának elnöke adta át Bertalan pátriárkának Ferenc pápa kézzel írt üzenetét, amelyet az isteni liturgia végén olvastak fel.

Somogyi Viktória – Vatikán

A Szentatya örömének ad hangot, hogy a két egyház delegációi kölcsönösen részt vesznek a védőszentjeik ünnepén. Ez a két széket erősen egyesítő kötelék kifejeződése. Az évszázados félreértés, különbségek és hallgatás után a Szentlélek segítségével elkezdődött a testvéri párbeszéd 50 éve. A világ iránti felelősség jegyében mindkét egyház sürgős hívást érez arra, hogy hirdesse az Evangéliumot a mai embereknek. Ezért együttműködnek a népek közötti béke keresésében, a rabszolgaság minden formájának eltörlésében, a személy méltósága tiszteletben tartásának elérésében és a teremtett világ védelmében.

A keresztények egysége a remény jele a világ számára

Isten segítségével az elmúlt 50 évben keresték a szeretetközösséget, amely még nem teljes. Együtt még hatékonyabb választ tud adni a két egyház a mai emberek szükségleteire, különösen is azoknak, akik szegénység, éhezés, betegség és háború miatt szenvednek. Ferenc pápa köszönetet mondott Bertalan pátriárkának, hogy részt vett július 7-én Bariban a Közel-Kelet békéjéért rendezett imatalálkozón. Megnyugtatónak nevezte, hogy osztoznak az aggodalomban a régióban élő testvéreink tragikus helyzete miatt. A konfliktusok által megsebesült világban a keresztények egysége a remény jele, amelyet egyre láthatóbb módon kell sugározni. Végül a pápa azért imádkozott, hogy Isten adja meg a keresztényeknek, hogy legyenek együttérzők, résztvevők és testvérszeretők (1 Pét 3,8).

30 november 2018, 18:30