Keresés

Ferenc pápa a szerdai általános kihallgatáson Ferenc pápa a szerdai általános kihallgatáson 

Szabadítsuk meg a szívünket minden gonoszságtól – Ferenc pápa katekézise

Tizennegyedik alkalommal tanított Ferenc pápa „Isten parancs-szavairól” a szerdai általános kihallgatáson, egyúttal be is fejezte a tízparancsolatról szóló katekézis sorozatát. A Szent Péter téren tartott kihallgatásra ismét tízezrek gyűltek egybe és hallgatták a Szentatya tanítását, aki a megkívánás helytelen magatartásának orvoslására a szív gyökeres megtisztítását ajánlotta, mely azonban csak Isten kegyelmével, a Szentlélek által történhet meg.

P. Vértesaljai László SJ – Vatikán   

A tízedik parancsolat nem az utolsó szava a szövegnek, hanem annál sokkal több - kezdte beszédét a pápa. Ez a betetőzése a Tízparancsolaton áthaladó utazásnak, mely megérinti mindannak a szívét, amit azok adnak. Az utolsó parancs lényegileg nem tesz hozzá semmi új tartalmat az előzőkhöz. A ne kívánd felebarátod házastársát …, ne kívánd felebarátod tulajdonát legalább rejtve benne van a házasságtörésről és lopásról szóló parancsban. Mi akkor hát a célja? Összegzés? Vagy valami más? – kérdezte a pápa.

A parancsok feladata abban áll, hogy jelezzék az élet határát

Válaszában a Szentatya arra utalt, hogy a parancsok feladata abban áll, hogy jelezzék az élet határát, amin túllépve az ember szétrombolja önmagát és felebarátját, megrontva az Istennel fennálló kapcsolatát is. Ha tovább mész, tönkre teszed magad, az Istennel és a többi emberrel fennálló kapcsolatodat – tette hozzá szabadon a pápa. Az utolsó szó felfedi azt, hogy minden törvényszegés közös gyökérből, a gonosz vágyakból fakad.

A szív torz vágyaiból ered a törvényszegés

Ott, ahol megmozdul a szív, és ha valaki ráhangolódik arra, törvényszegéssel végzi, mely megsebzi önmagát és a többieket is. A pápa az Úr Jézus tanítását idézte: „Mert belülről, az ember szívéből származik minden gonosz gondolat, erkölcstelenség, lopás, gyilkosság, házasságtörés, kapzsiság, rosszindulat, csalás, kicsapongás, irigység, káromlás, kevélység, léhaság. Ez a sok rossz mind belülről származik, és tisztátalanná teszi az embert” (Mk 7,21-23). A Tízparancsolat világosan és alaposan rámutat erre a szempontra, a szívre, ahonnan ezek a csúnya dolgok támadnak. A végső pont, az utazás utolsó parancsa a szív. Ha a szív nem szabad, a többi nem sokat használ. Ez tehát a kihívás: megszabadítani a szívet ezektől a gonosz és ronda dolgoktól. Isten parancsait hiába is redukáljuk az élet szép látszatára, az mindenesetre rabszolga-lét marad.

A parancsolatok feladata, hogy leleplezzék bennünk a rossz vágyakat

Engednünk kell – kérte a pápa –, hogy a parancsolatok leleplezzék bennünk ezt a vágyat, mert feltárják szegénységünket és elvezetnek bennünket egy szent alázatra. Azt ajánlotta továbbá a pápa, hogy kérdezzük meg magunktól: honnan erednek bennünk az irigység, a kapzsiság, a fecsegés gonosz vágyai. Egyfajta áldott megalázkodás segít az emberen, hogy megszabaduljon ezektől, mert saját magától nem tudja azt elérni, ahogy Pál apostol tanítja a rómaiakhoz írt levelében (Ró, 7,7-24).

Isten egyedül képes megújítani az ember szívét, feltéve, ha megnyílunk előtte

Hiábavaló azt gondolni, hogy ez a megszabadulás sikerülhet a Szentlélek adománya nélkül. Ezen egy titáni harc sem segít, ellenben meg kell nyílni az Istennel való kapcsolatnak, igazságban és szabadságban. A bibliai törvény feladata nem ámít azzal, hogy betű szerinti engedelmességgel elérhető az üdvösség. Ezzel szemben a törvény feladata, hogy az embert igazságra, szegénységre és hiteles megnyílásra vezesse Isten irgalmassága előtt. Isten egyedül képes megújítani az ember szívét, feltéve, ha megnyílunk előtte. Ez az egyetlen feltétel, a többit ő maga csinálja, nekünk csak meg kell nyitnunk a szívünket – sürgette a pápa.

Csakis Isten irgalmassága gyógyítja meg szívünket a gonosz vágyaktól

A Tízparancsolat utolsó szavai arra nevelnek bennünket, hogy koldusként ismerjük el magunkat, mert így rendbe teszik a szívünket, véget vetnek az önzésünknek és lélekben szegénnyé tesznek minket. A Szentlélek a mesterünk, aki vezet minket, hagyjuk, hogy segítsen nekünk. A Lélekben igazán boldogok azok lesznek, akik nem ámítják magukat, hogy megszabadulhatnak saját gyengeségeiktől, Isten irgalmassága nélkül. Csakis Isten irgalmassága gyógyítja meg szívünket. Boldogok, akik felismerik saját gonosz vágyaikat, mint bűnös emberek. Szép dolog Péter apostollal együtt elmondani: Menj el, Uram tőlem, mert én bűnös ember vagyok! Az ilyenek együtt tudnak érezni másokkal, irgalmasok velük, mert előbb saját magukban tapasztalták meg az irgalmat - zárta szerdai katekézisét Ferenc pápa.

21 november 2018, 16:39