Ferenc pápa a Szent Márta-ház kápolnájában Ferenc pápa a Szent Márta-ház kápolnájában 

Ferenc pápa csütörtök reggeli homíliája: véget ér az a civilizáció, amely pogánnyá válik

A keresztény élet nem összebékíthető a világias élettel – fogalmazott a pápa november 29-én, csütörtökön reggel a Szent Márta-ház kápolnájában bemutatott szentmiséjén.

Somogyi Viktória /Adriana Masotti – Vatikán

A világ vége és a saját életünk vége – ez a hét liturgiájának témája és erről beszél a napi olvasmány és az Evangélium. Az olvasmány Szent János apostol Jelenések könyvéből (Jel 18,1-2.21-23; 19,1-3.9a) Babilon elpusztítását írja le. A szép város a világiasság jelképe volt: a luxusé, az önelégültségé, az evilági hatalomé – állapította meg a pápa. Lukács evangéliumának részlete (Lk 21,20-28) pedig Jeruzsálemnek, a szent városnak az elpusztításáról beszél.

A korrupt Babilon elesése

Az ítélet napján Babilon egy győzelmi kiáltással pusztul el. A nagy parázna asszony elbukik, az Úr elítéli és rámutat az igazságra: „ördögök lakóhelyévé lett, és minden tisztátalan szellem tanyájává”. A város hatalmassága mögött korrupció húzódik, tettetett boldogság uralkodik a mulatságain. Erőszakos lesz pusztulása és senki sem találja meg többé. „A hárfások, zenészek és fuvolások hangja és harsona nem hangzik fel többé benned”, nem lesznek szép ünnepek, a kézművesek sem működnek többé ott, mert nem a munka, hanem a korrupció városa lett Babilon. „A malom zörgése nem hallatszik többé benned; és lámpavilág nem fénylik többé benned”. Talán egy kivilágított város ez, de nincs benne fény, nem világos – jegyezte meg a pápa. Ez egy korrupt civilizáció. „A vőlegénynek és menyasszonynak szava nem hangzik fel többé benned”. Sok pár és ember élt ott, de nem volt köztük szeretet. Ez a pusztulás belülről kezdődik és akkor ér véget, amikor az Úr azt mondja: elég. Eljön az a nap, amikor az Úr azt mondja: „Elég volt e világ felszínességéből”. Ez annak a civilizációnak a válsága, amely büszke, önelégült, diktatórikus és ilyen véget ér – mondta Ferenc pápa.

Jeruzsálem megnyitotta kapuit a pogányok előtt

Jeruzsálem egy másfajta korrupció miatt kerül elpusztításra: a szeretethez való hűtlenség korrupciója miatt. Nem tudta felismerni Isten szeretetét Fiában. A szent várost „legázolják a pogányok”, megbünteti az Úr, mert megnyitotta szívének kapuit a pogányok előtt. Létezik a keresztény élet elpogányosodása a mi esetünkben – fogalmazott a pápa. Keresztényként élünk? Úgy tűnik, de valójában pogány életet élünk, amikor megtörténnek ezek a dolgok és Babilon elcsábít minket. Jeruzsálem pedig úgy él, mint Babilon. Össze akarjuk egyeztetni a két életformát, de nem megy és mindkettőt elítélik. Keresztény vagy? Akkor élj keresztényül. Nem lehet a vizet összevegyíteni az olajjal. Mindig különbözőek maradnak. Ez a vége egy önmagában ellentmondásos civilizációnak, amely magát kereszténynek mondja, de pogányul él – mutatott rá a pápa.

Az üdvösség azé, aki remél az Úrban

Az olvasmány és az Evangélium történetéhez visszatérve a Szentatya kiemelte, hogy a két város elítélése után, felhangzik az Úr hangja. A pusztítás után elérkezik az üdvösség: és a angyal ezt mondta: Gyertek, „boldogok, akik hivatalosak a Bárány menyegzős lakomájára!'”. Ez a valódi ünnep! A mi életünkben is vannak tragédiák, de ekkor a távlat felé kell tekinteni, mert megváltott minket az Úr és eljön, hogy üdvözítsen bennünket. Ez arra tanít minket, hogy a világ próbatételeit ne a világiassággal vagy a pogánysággal alkut kötve éljük, amely a pusztuláshoz vezet, hanem reménykedve, eltávolodva a világias és pogány csábításoktól. Tekintsünk a horizontra, reménykedjünk Krisztusban, az Úrban. A remény a mi erőnk, haladjunk előre, de kérjük a Szentlelket – buzdított a pápa.

Minden összeomlik, csak az alázatosok maradnak meg

Ferenc pápa végül arra hívott, hogy gondoljunk korunk Babilonjára, a számos hatalmas birodalomra, amelyek pl. az előző században összeomlottak. Így végzik a mai nagyvárosok is, az életünk is, ha továbbra is az elpogányosodás útjára vezetjük. Csak azok az emberek maradnak meg, akik reményüket az Úrba vetik. Tehát nyissuk meg szívünket reménnyel és távolodjunk el az élet elpogányosodásától – kérte homíliája végén a pápa csütörtök reggeli szentmiséjén.

29 november 2018, 17:55