Keresés

Ferenc pápa a szegényekkel ebédelt a Vatikánban Ferenc pápa a szegényekkel ebédelt a Vatikánban 

Ferenc pápa köszöntő szavai a szegények ebédjén a Vatikánban

A Szegények Világnapján, november 18-án vasárnap, Ferenc pápa a szentmise és a déli Úrangyala ima után a VI. Pál aulában terített asztalhoz hívott másfél ezer szegény rászorulót, akiket az étkezés megkezdése előtt a következő szavakkal köszöntött:

P. Vértesaljai László SJ – Vatikán

Ebéd előtti köszöntés

„Jó napot! Most mindnyájan együtt fogunk ebédelni. Köszönetet mondunk azoknak, akik az ebédet készítették és akik azt felszolgálják. Köszönet mindenkinek és kérjük az Istent, hogy áldja meg mindnyájukat. Egy áldást kérjünk Istentől mindenkinek, akik itt vagyunk együtt. Áldjon meg mindenkit az Isten, áldja meg a szívünket, áldja meg szándékainkat és segítsen bennünket előre haladni! Ámen és jó étvágyat!”

Ebéd utáni köszöntés

A közös ebéd után a Szentatya háromnegyed kettőkor visszatért a szomszédos Szent Márta-házba. Indulása előtt a következő szavakkal fordult a jelenlévőkhöz:     

„Megköszönöm mindnyájatok társaságát. Azt mondják nekem, hogy most kezdődik az igazi ünnep és a pápának el kell mennie, hogy az ünnep igazán jó legyen! Köszönök mindent! Köszönet a társaságotokért. Köszönet a zenész srácoknak. Köszönet azoknak, akik az ebédet főzték és akik felszolgálták, megannyi fiúnak és lánynak, akik itt rendben segítenek. Köszönet néktek és imádkozzatok értem. Az Úr áldjon meg benneteket! Köszönöm!”

Ferenc pápa az ebéd és a köszönetnyilvánítás végén személyesen üdvözölte a gyerekeket, a szegényeket, a jelenlévő személyzetet és közös fénykép készült a szakácsokkal.

Az ebéd menüje: lasagna, csirkemell-falatok krumplipürével és tiramisu-sütemény. Az ebéd során a pompeji Mária kegyhely „Bartolo Longo” nevű, hatvan tagú ifjúsági zenekara játszott, a felszolgálást pedig 70 fiatal önkéntes végezte, akik a szegényeket támogató különféle római plébániákról érkeztek.

Háromezer ajándékcsomag

A pápa vendégei a közös ebéd és az ebéd utáni programot követően ajándékot kaptak a római Rumma tésztagyártól. Az 1846-os alapítású patinás cég másfélezer csomagot készített, minden vendégnek egyet-egyet, s a csomagok mintegy kilónyi tésztát és édességet tartalmaztak.

Róma plébániáin a pápai eseményekkel egy időben hasonló események zajlottak. Délelőtt szentmiséken vettek részt a rászoruló támogatottak, akik többnyire már a plébánia  közösségéhez tartoznak. Délben a plébániák közösségi termeiben együtt nézték meg az Úrangyala közvetítést a Szent Péter térről, majd fogyasztották el a közös ebédet, amit mindenütt önkéntesek készítettek.

Sokak közös összefogásából a szeretet konkrét jele

A nagy pápai közös asztal természetesen közös összefogás gyümölcse, amit sok közösség és magánszemély együttes és odaadó vállalkozása tett lehetővé. A Pápai Alamizsnahivatal és a Római Egyházmegyei Karitász mellett a következő társulatok segítettek a Szegények Világnapján: Krisztus Légiója, a Szent Péter-kör, a Leoniánus Kollégium, a Lateráni Kollégium, a római Szent Egyed közösség, a római Európa-Egyetem, a Regina Apostolorum közössége, az ACLI, az Olasz Dolgozók Keresztény Társulata.

Az esemény főszervezője az Új Evangelizáció dikasztériuma, Rino Fisichella érsek vezetésével, a Római Karitász és a Máltai Lovagrend. Az ebéd költségeinek a fedezését a Rome Cavalieri – Hilton szálloda biztosította.               

 

               

19 november 2018, 14:51