Ferenc pápa hétfői homíliája: Álljunk meg a segítségnyújtásra!
P. Vértesaljai László SJ / Giada Aquilini - Vatikán
Az igazán komoly keresztény kész arra, hogy szolgálata közben bepiszkítsa a kezét és a ruháját, amikor felebarátja segítségére siet. Az ilyen keresztény kész áll Isten meglepetéseire és úgy szolgál, mint Jézus, aki „pogány mások számára”. Ferenc pápa a hétfői homíliájában az Irgalmas szamaritánusról szóló Lukács evangéliumi szakaszt (Lk 10,25-37) magyarázta, külün-külön értelmezve a történet egyes személyiségeit, arra keresve a választ, hogy ki a felebarátunk.
Ne menjünk tovább, álljunk meg, érezzünk együtt és segítsünk
Útonálló rablók véresre vernek egy embert, otthagyják félholtan, akit az arra járó pap, amikor meglátja, tovább halad, anélkül, hogy figyelembe venné saját küldetését, mert egyedül csak a zsolozsma imájára gondol. Hasonlóképpen cselekszik a levita is, aki a Törvény kultúrájának az embere. Ferenc pápa a továbbhaladás fogalmát értelmezte. A pap és a levita „két hivatalnok”, akik „következetesen” teszik a dolgukat, amikor azt mondják, hogy „nem az én dolgom”. Velük szemben a szamaritánus nem megy tovább, akit pedig Izrael népe bűnösnek tartott és kiközösített.
A szamaritánus nem volt hivatalnok, neki volt szíve, nyitott szíve
Meglehet, ő egy úton lévő kereskedő volt, ám ő nem nézte az óráját és nem gondolt arra, hogy maga is véres lesz. Közel ment a sebesülthöz, leszállt a szamaráról, olajat és bort öntött a sebeire, majd bekötözte. Bepiszkította a kezeit és a ruháját. Majd feltette a nyeregre, elvitte egy fogadóba, miközben mindene piszkos és véres lett. Gondjába vette az elesettet és nem mondta azt, hogy hívjanak orvost, neki ugyanis mennie kell, mert ő már megtette a magáét. Nem, mert „gondjába vette”, mondván: „Most az enyém vagy, nem tulajdonomként, hanem hogy szolgáljak neked”. Ez nem volt hivatalnok, neki volt szíve, nyitott szíve.
Nyitottan Isten meglepetéseire
Ferenc pápa a példabeszéd szereplői közül kitért a vendégfogadósra is, aki „elképedt” annak a láttán, hogy „idegen”, egy pogány, aki nem tartozik Izraelhez, megállt és megsegíti ezt az embert. Két dénárt ad neki és megígéri, hogy kiegészíti majd visszatértekor a még fölmerülő esetleges költségeit. Kétkedés fogta el ugyanis a fogadóst – értelmezte az ő szerepét a pápa –, hogy nem kapja a vissza a járandóságát. A szamaritánus ellenben, a tanúságtételével nyitott maradt az Istenre.
Istenről tudni és tanúságot tenni róla
„A kettő közül egyik sem volt hivatalnok. Te keresztény vagy? – tette fel a kérdést a pápa. Igen, igen, járok vasárnapi misére, törekszem a jót tenni, kevesebbet pletykálni, mert szeretek egyébként pletykálkodni, de egyébként teszem a jót. De nyitott vagy? – kérdezett tovább a pápa. Nyitott vagy Isten meglepetéseire vagy zárt keresztény hivatalnok vagy? De én ezt meg ezt teszem, járok misére vasárnaponként, áldozok, évenként gyónok, tehát én rendben vagyok”. Ezek azok a keresztények, akik nem nyitottak Isten meglepetéseire, akik annyi mindent tudnak az Istenről, csak éppen nem találkoznak vele. Akik soha nem döbbenek meg a tanúságtétel láttán. Sőt, ők maguk képtelenek a tanúságtételre.
Jézus és az egyháza
A pápa arra buzdítja a világi híveket és a pásztorokat, hogy kérdezzék meg maguktól, vajon nyitott keresztények-e ők mindaz előtt, amit az Úr ad nap mint nap. Nyitottak-e Isten meglepetései előtt, mint ez a szamaritánus, aki nehéz helyzetbe hozza magát, vagy pedig megmaradunk hivatalnok kereszténynek, akik megcsinálják azt, amit meg kell tenni a szabály szerint. A pápa utalt néhány régi teológus véleményére, akik szerint ez a példabeszéd magába foglalja az egész evangéliumot.
Mindannyian a sebesült ember vagyunk és a szamaritánus pedig Jézus. Ő gyógyította meg sebeinket. Közel jött hozzánk. Gondjába vett minket. Fizetett értünk. És azt mondta az egyházának: Ha szükség van többre, fizesd ki és amikor visszatérek, kiegyenlítem. Gondoljátok meg jól, ebben a szakaszban benne van az egész evangélium – zárta hétfő reggeli homíliáját Ferenc pápa.
