Szent Mihály főangyal Szent Mihály főangyal 

Imádkozzuk októberben a rózsafüzért, hogy megvédjük az egyházat az ördögtől – a pápa felhívása

Ferenc pápa imahadjáratot hirdetett meg október hónapra az ördög ellen, aki megosztja a keresztény közösséget. A Szentatya azt kéri minden földrész híveitől, hogy minden nap fohászkodjanak Máriához és Szent Mihály arkangyalhoz: védelmezzék az egyházat ezekben a nehéz időkben.

Vertse Márta – Vatikán

A Szentszék szeptember 29-én tette közzé a felhívást, amelyet a pápa Frédéric Fornos jezsuita atyának, a Pápa Imavilághálója nemzetközi igazgatójának nyújtott át. A pápa szeptember 11-én, a Szent Márta házban bemutatott szentmisén arról szólt homíliájában, hogy az ima az az erő, amely legyőzi a Nagy Vádlót, aki napjainkban különösen jelen van a világban, vádol és megbotránkoztat. Ez a sajátos imahadjárat október elsején Lisieux-i Szent Teréz emléknapján kezdődött el. Célja, hogy az egyház egyre inkább tudatosítsa az elkövetett hibákat és visszaéléseket, hogy elkötelezze magát a megújulásban és küzdjön, hogy a gonosz ne jusson érvényre.

A Szentszék sajtótermének közleménye

A Szentatya elhatározta, hogy az egész világ minden hívőjét arra kéri: imádkozza el minden nap a szentolvasót októberben, a Máriának szentelt hónapban és így egyesüljön szeretetközösségben és bűnbánatban, mint Isten népe, kérve Isten Szent Anyjától és Szent Mihály arkangyaltól, hogy védelmezze az egyházat az ördögtől, aki mindig arra törekszik, hogy elszakítson bennünket Istentől és egymástól.

Az elmúlt napokban, a balti országokban tett látogatása előtt, a Szentatya találkozott Frédéric Fornos SJ atyával, a Pápa Imavilághálója nemzetközi igazgatójával. Arra kérte, hogy az egész világon juttassa el ezt a felhívását minden hívőhöz, arra szólítva őket, hogy a rózsafüzér elimádkozását zárják le az ősi „Sub Tuum Praesidium” fohásszal és a Szent Mihály arkangyalhoz intézett imával, mert Szent Mihály óv minket és segít a gonosz elleni küzdelemben (vö. Jelenések könyve 12, 7-12).

Az ima – állapította meg a pápa néhány nappal ezelőtt, szeptember 11-én, a Szent Márta házban mondott homíliájában, idézve Jób első könyvét – fegyver a Nagy Vádló ellen, aki „járja a világot, keresve, hogy hogyan vádoljon”. Csak az ima tudja legyőzni. Az orosz misztikusok és minden hagyomány nagy szentjei tanácsolták a lelki nyugtalanság idején, hogy Isten Szent Anyja palástja alatt keressünk oltalmat, elimádkozva a „Sub Tuum Praesidium” fohászt.

A „Sub Tuum Praesidium” invokáció a következőképpen hangzik:

„Sub tuum praesidium confugimus Sancta Dei Genitrix. Nostras deprecationes ne despicias in necessitatibus, sed a periculis cunctis libera nos semper, Virgo Gloriosa et Benedicta.”

[Oltalmad alá futunk, Istennek szent Szülője, könyörgésünket meg ne vesd szükségünk idején, hanem oltalmazz meg minket minden veszedelemtől, mindenkor dicsőséges és áldott Szűz!]

A közbenjárásnak ezzel a kérésével a Szentatya azt kéri az egész világ híveitől: imádkozzanak, hogy Isten Szent Anyja helyezze az egyházat oltalmazó palástja alá, hogy megőrizze a gonosz, a nagy vádló támadásaitól és ugyanakkor az egyház egyre inkább tudatosítsa a jelenben és a múltban elkövetett vétkeit, tévedéseit, visszaéléseit, kötelezze el magát habozás nélkül a küzdelemben, hogy a gonosz ne kerekedhessen felül.

A Szentatya azt is kérte, hogy a rózsafüzér ima október hónapban záruljon a XIII. Leó által írt imával:

“Sancte Michael Archangele, defende nos in proelio; contra nequitiam et insidias diaboli esto praesidium. Imperet illi Deus, supplices deprecamur: tuque, Princeps militiae caelestis, Satanam aliosque spiritus malignos, qui ad perditionem animarum pervagantur in mundo, divina virtute, in infernum detrude. Amen”.

[Szent Mihály arkangyal, védelmezz minket a küzdelemben; a sátán gonosz kísértései ellen légy oltalmunk! Esedezve kérjük: „Parancsoljon neki az Isten!” Te pedig, mennyei seregek vezére, a sátánt és a többi gonosz szellemet, akik a lelkek vesztére körüljárnak a világban, Isten erejével taszítsd vissza a kárhozat helyére! Ámen.]

02 október 2018, 11:22