Ferenc pápa a Szent Márta-ház kápolnájában Ferenc pápa a Szent Márta-ház kápolnájában 

Ferenc pápa homíliája: a Szentlélek a keresztények kovásza a megváltáshoz

A pápa az álszent keresztényekről szólt október 19-én, pénteken reggel bemutatott szentmiséjén a Szent Márta-házban, akik nem fogadják el a Szentlélek kovászát.

Somogyi Viktória / Giada Aquilino – Vatikán

Haladjunk mindig előre a Szentlélek kovászával, aki elvezet minket az Úr által ránk hagyott örökséghez. A pápa így buzdított pénteki homíliájában. A Szent Lukács evangéliumából (Lk 12,1-7) származó idézetből kiindulva a pápa két embertípusról beszélt, akik megjelennek az elbeszélésben és akik eltérő módon, egymással ellentétesen növekednek.

Krisztus nem tolerálja az álszentséget

Jézus kovászról beszél, amely segíti a növekedést, de van egy „rossz” kovász is, amely „pusztít”, amely befelé növekszik. Ez a farizeusok, a törvénytudók, a szadduceusok kovásza, vagyis az álszentség. Olyan emberekről van szó, akik bezárkóznak magukba, a külső megjelenésre gondolnak, úgy tesznek mintha..., alamizsnát adnak, aztán pedig megzendítik a harsonákat, hogy tudassák ezt mindenkivel. Ezeknek az embereknek az aggodalma az, hogy megvédjék azt, ami belül van, az önzésüket, a saját biztonságukat – mutatott rá a pápa. Amikor van valami, ami nehéz helyzetbe hozza őket, mint a banditák által megtámadott és félholtan hagyott ember vagy egy leprás, akkor ők elfordítják fejüket saját belső törvényeik szerint.

Álszentség

Ez a kovász veszélyes – mondja Jézus. Ez az álszentség. Jézus pedig ezt nem tolerálja. Nem tűri a megjelenni akarást a jól neveltség formáival, de rossz belső szokásokkal. Jézus maga mondja: Kívülről szépek vagytok, mint a sírok, de belül rothadás vagy pusztítás, romhalmaz van. Ez a kovász befelé nő: jövő nélkül segíti a növekedést, mert az önzésben, az önmagunk felé fordulásban nincs jövő – nyomatékosította homíliájában Ferenc pápa. Van azonban egy másik fajta ember, akit más, ezzel ellentétes kovásszal látunk, amely segít kifelé növekedni. Örökösökké változtat minket, hogy legyen örökségünk.

A hatalmas boldogság ígérete

A pápa ekkor emlékeztetett Szent Pál Efezusiakhoz írt levelére, amelyben elmagyarázza, hogy Krisztusban örökössé is váltunk. Ez a kifelé forduló személyekre utal. Előfordul, hogy hibáznak, de kijavítják azt; van úgy, hogy elesnek, de aztán újra felállnak. Megesik, hogy vétkeznek, de aztán megbánják azt. Mindig kifelé fordulnak azonban, az örökség felé, mert ígéretet kaptak rá. Az ilyen emberek örömteliek, mert megkapták az ígéretet a nagy boldogságra, amely Isten dicsőítése. Az ilyen embereknek a kovásza a Szentlélek, aki arra ösztönöz minket, hogy dicsőítsük Istent.

Örömmel a szívben

A Szentlélek pecsétje az ígéret, örökségünk letéteménye, míg várjuk a teljes megváltást. Jézus azt akarja, hogy mindig úton legyünk a Szentlélek kovászával, amely nem befelé akar növeszteni bennünket, mint a törvénytudók, az álszentek. A Szentlélek kifelé, a horizont felé ösztönöz minket – hangsúlyozta a pápa. Jézus ilyennek akarja látni a keresztényeket a nehézségek, a szenvedés, a problémák és a botlások ellenére is. Haladjanak mindig előre a reményben, hogy megtalálják örökségüket, mert rendelkeznek a kovásszal, ami az előleg, vagyis a Szentlélek. A két személy tehát a következő.

Keresztények

Az egyiket saját önzése vezeti, befelé növekszik. Az önzés a kovásza, amely befelé növeszti és csak azzal foglalkozik, hogy szépen és kiegyensúlyozottan, jól jelenjen meg, hogy ne lássák a rossz szokásait. Ezek az álszentek és Jézus óvakodásra int tőlük. A másik fajta ember a keresztény. Vannak álszent keresztények is, akik nem fogadják el a Szentlélek kovászát. Ezért Jézus figyelmeztet: „Óvakodjatok a farizeusok kovászától”. A keresztények kovásza a Szentlélek, aki kifelé indít el minket, segít növekedni az út nehézségeivel, a bűnökkel együtt, de mindig reménységgel. A Szentlélek ennek a reménynek és örömnek a letéteményese. Az olyan embernek, akinek a Szentlélek a kovásza, örömmel telt a szíve a problémák és a nehézségek esetén is. Az álszentek pedig megfeledkeztek arról, hogy mit is jelent örömtelinek lenni – zárta péntek reggeli homíliáját Ferenc pápa a Szent Márta-ház kápolnájában.

19 október 2018, 14:47