Ferenc pápa a Szent Márta-ház kápolnájában Ferenc pápa a Szent Márta-ház kápolnájában 

Ferenc pápa homíliája: Jézus megtanít arra, hogy legyünk „tolakodóak” az imában

Bátornak kell lenni, amikor kérünk valamit az Úrtól – mondta csütörtök reggeli szentmiséjén a pápa a Szent Márta-ház kápolnájában. Isten az a barát, aki meg tudja adni nekünk azt, amire szükségünk van.

Adriana Masotti/Somogyi Viktória – Vatikán

A csütörtöki evangéliumi idézet (Lk 11,5-13) állt Ferenc pápa homíliájának középpontjában. Az imádság témájával foglalkozott és azzal, hogy miként kell imádkoznunk. Jézus egy emberről beszél tanítványainak, aki éjfélkor kopogtat barátja ajtaján, hogy kenyeret kérjen tőle. Barátja válaszol neki, hogy nem alkalmas, mert már ágyban van, de aztán mégis megadja neki, amit kér.

Bátran és belefáradás nélkül imádkozzunk

Ferenc pápa három dolgot emelt ki homíliájában: a szükségben levő embert, a barátot és a kenyeret. A szükségben levő ember meglepetésszerűen látogat el barátjához és határozottan kér, mert bízik barátjában, hogy megadja neki azt, amire szüksége van. „Tolakodóan” imádkozzunk. Az Úr megtanítja nekünk, hogy miként imádkozzunk: bátorsággal, mert amikor imádkozunk általában szükségünk van valamire. Isten a barátunk, aki gazdag, van kenyere, rendelkezik azzal, amire szükségünk van. Jézus mintha azt mondaná: „Legyetek „tolakodóak” az imában. Ne fáradjatok bele abba, hogy kértek.” Aki kér, annak adatik.

Az ima nem varázspálca

Az ima nem olyan, mint egy varázspálca. Nem úgy működik, hogy kérünk valamit és azt azonnal meg is kapjuk. Nem arról van szó, hogy elmondunk két Miatyánkot, aztán elmegyünk. Az ima munka, amelyhez szükség van az akaratunkra, a kitartásra, az elszántságra szégyenkezés nélkül. Miért? Mert kopogtatunk barátunk ajtaján. Mivel Isten a barátunk, megtehetjük ezt. Állandó, tolakodó imádságot végzünk. Gondoljunk csak Szent Mónikára! Mennyi évet imádkozott könnyekkel is fia megtéréséért. Az Úr végül kinyitotta az ajtót neki – emlékeztetett a pápa.

Küzdjünk az Úrral, hogy megkapjuk, amit kérünk

Ferenc pápa ezt követően elmesélt egy epizódot, ami még Buenos Aires-ben történt. Egy munkásembernek haldoklott a lánya, akinek az orvosok nem adtak semmi reményt. Ő azonban legyalogolt 70 km-t a Lujáni Szűz Mária kegyhelyig. Éjszaka érkezett meg, amikor már zárva volt, de egész éjjel ott imádkozott, könyörgött a Szűzanyához: „Vissza akarom kapni a lányomat! Te visszaadhatod”. Amikor a következő reggel visszatért a kórházba, a felesége azt mondta: „Tudod, az orvosok elvitték, hogy egy másik vizsgálatot is elvégezzenek rajta. Nem magyarázták meg, hogy miért ébredt fel és kért enni. Nincs semmi baja, jól van, túl van az életveszélyen. A férfi tudta, hogy miként kell imádkozni! – jegyezte meg a pápa.

Hogyan imádkozom?

A Szentatya végül azt kérte, hogy gondoljunk a szeszélyes gyermekekre: amikor akarnak valamit, kiabálnak és sírnak. Azt mondják, „ezt és ezt akarom”. A szülők pedig végül engednek. Feltehetjük azonban a kérdést: Isten nem haragszik vajon meg, ha így teszek? Maga Jézus az, aki ezt megelőzendő azt mondja nekünk: „Ha tehát ti, bár gonoszak vagytok, tudtok jót adni gyermekeiteknek, mennyivel inkább adja mennyei Atyátok a Szentlelket azoknak, akik kérik tőle.” Ő egy olyan barát, aki mindig jót ad. Többet ad: kérjük egy probléma megoldását, amit Ő megold és még a Szentlelket is megadja. Gondolkodjunk el egy kicsit: Hogyan imádkozom? Mint egy papagáj? A szív szükségével imádkozom? Küzdök Istennel az imában, hogy megadja nekem, amire szükségem van, ha az jogos? Ebből az evangéliumi szakaszból tanuljuk meg, hogyan kell imádkozni – kérte csütörtök reggeli homíliája végén Ferenc pápa.

11 október 2018, 14:55