2018.09.05 Auletta dell'Aula Paolo VI - Delegazione Piloti Moto GP 2018.09.05 Auletta dell'Aula Paolo VI - Delegazione Piloti Moto GP 

Ferenc pápa köszöntései a kihallgatás előtt és után

A Szentatya a kihallgatás után köszöntötte a különféle csoportokat, köztük egy magyar katolikus iskola növendékeit, majd a szombati Kisboldogasszony ünnepére emlékeztetett. A kihallgatás előtt pedig Ferenc pápa a VI. Pál kisalulában fogadta a San Marino – Rimini motorverseny sportolóit.

P. Vértesaljai László SJ – Vatikán  

Szombaton, szeptember nyolcadikán tartjuk Szűz Mária születése, Kisboldogasszony ünnepét

Ferenc pápa az áldás után köszöntötte a kihallgatáson megjelent zarándokokat, betegeket és újházasokat. A csoportok között jelent volt egy ötven fős magyar zarándok közösség is, akik Nyíregyházáról érkeztek, az ottani Szent Imre Katolikus Általános Iskolából és Gimnáziumból.

Ferenc pápa arra emlékeztette a híveket, hogy szombaton, szeptember nyolcadikán tartják Szűz Mária születése, Kisboldogasszony ünnepét. Ez az ünnep egybeesik a nyári időszak végével és a termény-betakarítással, és így arra emlékeztet bennünket, hogy az Úr hűséges az ígéreteihez és így Szűz Máriában élő templomot készített a Fia számára, aki megtestesülésével köztünk akart lakni és így akart nekünk örök üdvösséget szerezni.

Legyen a sport szenvedélyből fakadó és akik művelik, váljanak az élet bajnokaivá            

A kihallgatás előtt Ferenc pápa a VI. Pál kisalulában fogadta a San Marino – Rimini motorverseny sportolóit, a vezetőket, a motorosokat és a technikai személyzetet. Hozzájuk intézett rövid beszédében a sportra, mint embert nevelő és nélkülözhetetlen tevékenységre emlékeztette őket. A sporttevékenység főként akkor szolgálja a társadalom egészét, ha amatőr jellegű, mert akkor az ember szívéből fakad. Legyen ez a sport szenvedélyből fakadó és akik művelik, váljanak az élet bajnokaivá.            

05 szeptember 2018, 17:36