2018.09.14 Capitolo Generale Ordine Frati Minori Cappuccini 2018.09.14 Capitolo Generale Ordine Frati Minori Cappuccini 

Ferenc pápa a kapucinusok nagykáptalanjához: alázat, egyszerűségés és evangéliumi öröm

Pénteken délben az Apostoli Palota Kelemen-termében fogadta Ferenc pápa a kapucinusok nagykáptalanjának, azaz rendi nagygyűlésének 250 résztvevőjét. Átnyújtotta nekik a megírt beszédét majd kötetlen beszélgetést folytatott a kapucinus rend vezetőivel.

P. Vértesaljai László SJ – Vatikán

Szent Ferenc evangéliumi örömével és állhatatosságával lépjenek fel

Ferenc pápa beszéde az isteni Mester, Jézus Krisztus és Szent Ferenc példája nyomán az ingyenességre, az alázatra és a türelmességre inti a szerzetes közösséget, mert ezekre nagy szükség van most az egyházban és a világban is. Az alázat és az egyszerűség isteni stílusával járulhatnak hozzá az egyház elkötelezettségéhez, melyet  szerte a világban kell felmutatni, főként a szegények és szenvedők felé. Emlékeztette őket hivatásaik számának a csökkenésére, amire Szent Ferenc evangéliumi örömével és állhatatosságával válaszoljanak.  

Rendi hagyomány a közelség és a gyóntatás

Utalt a pápa beszéde a jelenkor nyilvánvaló spirituális és morális zavarodottságára, mely a hit biztos és vigasztaló vonatkozásai pontjainak az elvesztéséből ered. Milyen nagy szükség van ma arra, hogy szeretettel befogadják, meghallgassák és megvilágosítsák az embereket. A pápa emlékeztetett a kapucinusok nagy hagyományára, ahogy az egyszerű emberek közelében vannak, konkrét problémáik mellett, személyes beszélgetéssel és a kiengesztelődés szentségével. Az imádság mestereiként egy erőteljes lelkiséget képviselnek, mellyel az odafönt valókra intik az embereket.    

Szentjeik nagyszerű példáiból merítsenek erőt

Közösségeik és intézményeik józanságát és mértékletességét kérte tőlük, amihez párosuljon az anyagi források átlátszó és szakszerű kezelése. Egymást közt a türelmes meghallgatással szolgálják az egységet. Szentjeik nagyszerű példáiból merítsenek erőt, a püspökökkel és a többi szerzetes renddel működjenek együtt. Rendi karizmájuk ma különösen is időszerű és vonzó ajánlat a fiatalok számára – zárul a pápa átnyújtott beszéde a kapucinus nagykáptalan tagjainak.

                 

14 szeptember 2018, 16:14