Béta verzió

Cerca

Vatican News
Papa Giovanni Paolo I, Papa Luciani Tényleg a szelíd mosoly embere volt  

Negyven évvel ezelőtt lett a „szeptember pápája” I. János Pál

Negyven évvel ezelőtt hunyt el két pápa: VI. Pál 1978. augusztus 6-án, I. János Pál pápa pedig szeptember 28-án. Boldog VI. Pál szentté avatására idén október 14-én kerül sor és ennek kapcsán is érthetően sok megemlékezés idézi fel alakját, történelmi szerepét.

P. Vértesaljai László SJ – Vatikán

„Il Papa del sorriso”, a mosolygó Pápa

A méltán ünnepelt VI. Pál pápa mellett kevesebb szó esik a Luciani pápáról, aki pedig éppen negyven évvel ezelőtt tette szolgálatával olyan nevezetessé péteri működése szinte egyetlen hónapját, hogy angolszász nyelvterületen  úgy keresztelték meg őt, mint a „szeptember pápáját”. Az olasz nép emlékezetében azóta is elevenen él finom mosolya, legtöbben máig úgy emlegetik mint „il Papa del sorriso”, a mosolygó pápa.

„Akkor majd püspökként halsz meg, fiam!”

Életrajz helyett megemlékezésünkben I. János Pál pápa gondolataiból idézünk. Ő a huszadik század harmadik pápája, akit velencei pátriárkaként választottak meg Róma püspökévé és azóta is ő az utolsó olasz pápa. Bölcs, kiegyensúlyozott, mélylelkű, alázatos, emberszerető, aki püspöki kinevezését többször visszautasította, alacsony termetére, beteges alkatára, erőtlen hangjára hivatkozva. Végül XXIII. János pápa a rá jellemző szokásos humorral oldotta meg a kérdést: „Akkor majd püspökként halsz meg, fiam!” – mire Albino Luciani atya beadta a derekát. Álmában sem gondolt arra, hogy hamarosan követni fogja a Jó Pápát, először a velencei pátriárka székében, majd Péter katedráján.

Ha mondta volna valaki, hogy pápa leszek

Amikor megválasztották pápává, a 111 választó bíborosból 101-en őrá voksoltak, tehát abszolút bizalmat élvezett, de ezt ő másként látta: „A pápa is kijárta az iskolát, aztán a gimnáziumot és az egyetemet is. De én mindig csak a fiatalokra gondoltam és a plébániára. Senki nem mondta nekem: «Belőled pápa lesz!» Pedig ha mondta volna! Akkor többet tanultam volna és most felkészültebb lennék. De most már öreg vagyok és nincs erre idő”.  

Ne félj, bátorság, aki terhet rak rád, segít is hordozni

Amikor megválasztása után hirtelenjében meg kellett neveznie magát új pápaként, akkor két szeretett elődjére gondolt és már mondta is: „Giovanni Paolo primo. Első János Pál”. Akarta, hogy neki is száma legyen, nem tudva, hogy alig pár nap múlva, követőre, egy derék lengyel utódra talál, a „Másodikra”. „Amikor már szorult a hurok a választáskor és csak gyűltek szavazatok, a két bíboros mellettem azonnal vigasztalni kezdett: «Ne félj, bátorság, aki terhet rak rád, segít is hordozni». Pedig én tudtam, hogy bennem nincs meg XXIII. János sapientia cordis-a, szívének bölcsessége, sem pedig VI. Pál műveltsége, de minthogy a helyükön ülök, minden erőmmel szolgálom az egyházat”.

Hiteles egyszerűség, keresetlen őszinteség és szívének bizalommal teli ereje  

Mindössze 33 napos péteri szolgálata a beiktatása után néhány szerdai katekézist és vasárnapi Úrangyala imádságot jelentett, pár egyéb eseményen túl. Ám ezeken a megnyilatkozásokon keresztül kitűnt hiteles egyszerűsége, keresetlen őszintesége és szívének bizalommal teli ereje, melyet a mosolya olyan szépen tükrözött.

Luciani pápa kiváló katekéta volt, ezért a szerdai kihallgatások alkalmai nagyszerű lehetőséget kínáltak spontán megszólalásaira. Ezekből adunk közre párat:                

Még nem ismertem, de már szerettem a Szűzanyát

Aki szeret, az fut, repül és örvendezik. Szeretni annyit jelent, mint szívvel futni a szeretett lény felé. Szűz Máriát már akkor elkezdtem szeretni, amikor még nem is ismertem…, esténként a családi tűzhely mellett, édesanyám térdén ülve, amikor a rózsafűzét imádkozta.                 

Elképzelhetetlen megérteni az életünket az egyházunk nélkül, a rózsafüzér, a Mária-ünnepek és Mária-kegyhelyek, a Szűzanya szentképei nélkül.

Túlságosan dicsérik a pápa személyét. Ez a személyi kultusz veszélyével jár, amit én nem akarok semmiképpen sem. A központban mindig Krisztusnak kell állnia.

Amikor imádkozom, a bennem lakó gyermek szól az Istenhez  

Amikor imádkozom és Istennel személyesen beszélgetek, akkor azt nem felnőttként, hanem gyermekként teszem. Eltűnik a pileólus, a püspöksüveg, a halászgyűrű, elküldöm szabadságra a bennem lévő felnőttet, a püspököt és maradok én, mint egy kicsi gyermek az apja és az anyja előtt.

Uram, fogadj el engem, ahogy vagyok, hibáimmal és hiányosságaimmal együtt, csak tégy engem olyanná, ahogy te azt te akarod.

Éljen Agordino, nem azért, mert én agordinói vagyok, hanem mert ez a nép tényleg becsületes

A falumról szólok. Éljen Agordino, ez a szegény föld, pedig jó a népe. Éljen Agordino, nem azért, mert én agordinói vagyok, hanem mert ez a nép tényleg becsületes.

Mellettem jobbról és balról bíborosok és püspökök ülnek, ők testvéreim a püspöki szolgálatban. Én csupán a nagyobb testvérük vagyok.

Az Úr annyira szereti az alázatot, hogy néha megenged súlyos bűnöket. Miért is? Azért, hogy akik elkövették ezeket a bűnöket, térjenek meg és legyenek alázatosak.

Én nemcsak a szeretet nagy műveit ajánlom, hanem a kicsiket is.       

Püspökként nagyon közel voltam azokhoz is, aki nem hisznek Istenben. De az az érzésem, hogy ők gyakran nem az Isten ellen, hanem hamis istenképeik ellen harcolnak.  

Az aszketika azt tanítja, hogy ne azt nézd, aki engedelmeskedik, hanem akinek engedelmeskedik: az Úrnak! 

A milánói hordár álma

Egyszer a milánói pályaudvaron nagyon megérintett egy hordár látványa, aki egy zsák szénre hajtotta fejét, amit egy oszlopnak döntött. A vonatok sivítva érkeztek és indultak, ő pedig aludt édesdeden. A vonatkerekek csikorogva fékeztek, a hangosbemondó állandóan süvöltött, az emberek jöttek és mentek, de az a hordár csak aludt, aludt békésen, mintha azt mondaná: Csináljatok amit akartok, de nekem most szükségem van erre a kis nyugalomra”. Valami hasonlóra van szükségünk nekünk papoknak is. Körülöttünk állandó a nyüzsgés, az emberek beszélnek, de beszél a rádió, a tévé is. Papi mértékkel és fegyelemmel azt mondhatnánk: Egy bizonyos határon túl, számomra, aki az Úr papja vagyok, ti most nem léteztek. Csendet kell teremtenem magamban a lelkem számára, ezért hát elszakadok most tőletek, hogy az Úrral egyesüljek.

Pezsgőt és lekvárt az autóba!

Egyszer valaki kocsit akart vásárolni és elment egy autókereskedőhöz. Az aprólékosan elmagyarázta, ha gondját viseli megbízhatóan, akkor sokáig számíthat rá. De ehhez szuper benzint kell tölteni a tankba, finom kenőolajat a motorra. Egy ott álló megjegyezte. Nem! Mindenki a saját normája szerint. Én például sem a benzin, sem az olaj szagát ki nem állhatom. Pezsgőt a tankba, lekvárt a motorra. Tegyen úgy, ahogy hiszi. De aztán nem jöjjön nekem lamentálni, ha egy árokban végzi a kocsijával! Az Úr valami hasonló dolgot tesz velünk. Nekünk adta ezt a testet, értelmes lélekkel lelkesítette, jóakarattal és így szólt. Jó ez a kocsi, de bánj vele tisztességgel!        

Sok mai hívőnek az a vágya, hogy olyan papokat lásson, akik szokás szerint egyek az Úrral.          

      

08 szeptember 2018, 18:12