Kínai templom Kínai templom 

Ferenc pápa üzenetet küldött a kínai katolikusoknak és az egyetemes egyháznak

A pápa szeptember 26-án, szerdán tette közzé üzenetét, amelyet a szeptember 22-én Pekingben a Szentszék és a Kínai Népköztársaság által aláírt ideiglenes egyezményt illetően írt. Ahogy üzenete elején írja erre azért volt szükség, mert ellentétes vélemények, kritikák jelentek meg a dokumentum kapcsán.

Somogyi Viktória – Vatikán

Ferenc pápa mindenekelőtt arról biztosítja a kínai híveket, hogy mindennap jelen vannak imáiban. Rámutat, hogy Kínára mindig mint a nagy lehetőségek gazdag földjére tekintett és Kína régóta kapcsolatban áll a keresztény üzenettel. Utalt Matteo Ricci jezsuita szavaira: „Először barátságot kell kötni, utána megfigyelést kell tartani, majd bízni kell”. (De Amacitia, 7) Ezután a pápa annak a meggyőződésének ad hangot, hogy a találkozás akkor lehet hiteles és termékeny, ha a párbeszéden keresztül valósul meg. Ez pedig azt jelenti, hogy a felek megismerik és tisztelik egymást és „együtt haladnak”, hogy egy harmonikusabb közös jövőt építsenek. Ebben az összefüggésben helyezkedik el az ideiglenes egyezmény, amely egy összetett és hosszú intézményi párbeszéd eredménye, amelyet már Szent II. János Pál kezdett meg és XVI. Benedek folytatott. A Szentszék az egyház lelki és pasztorális céljai miatt valósította meg, vagyis azért, hogy támogassa és előmozdítsa az Evangélium hirdetését és elérje illetve megőrizze a kínai katolikus közösség teljes és látható egységét. 

Kiindulási pontok az új időszakra

A pápa az egyezmény értékéről és céljairól kíván üzenetében elmélkedni és lelkipásztori, spirituális kiindulási pontokat adni az út számára ebben az új fázisban. Felidézi Ábrahám példáját, aki az Isten hívására elindult egy ismeretlen föld felé. Ha társadalmi és politikai, vagy eszmei feltételeket szabott volna mielőtt elindul, akkor talán sosem indul el. Tehát nem a történelmi változások tették lehetővé, hogy Istenben bízzon, hanem a tiszta hite hozta el a változást a történelemben. A pápa arra hív, hogy egyre nagyobb meggyőződéssel vessék a kínai katolikusok bizalmukat a történelem Úrába és az egyház által Isten akaratának megkülönböztetésébe. Az Evangélium hirdetésének támogatására és előmozdítására Kínában illetve az egyházban a teljes és látható egység helyreállításához alapvetően fontos volt elsőként a püspökök kinevezésének kérdésével szembenézni. Ismert, hogy a kínai katolikus egyházat nagy feszültség, sebek és megosztottság jellemzi, amely elsősorban a püspök személye kérdésében okozott polarizációt.

A földalatti egyház kialakulása

A múltban továbbá a kínai állam meg akarta határozni a katolikus közösségek belső életét és közvetlen ellenőrzést alakított ki jogos kompetenciáin túl, ezért megjelent a kínai egyházban a földalatti egyház jelensége. A kínai katolikusok azonban kifejezték őszinte vágyukat, hogy megéljék hitüket teljes szeretetközösségben az egyetemes egyházzal és Péter utódával. Miután a pápa alaposan megvizsgálta a különböző véleményeket és imádkozott a kínai egyház javáért, úgy döntött, hogy kiengesztelődik a pápai engedély nélkül felszentelt püspökökkel. Arra kéri őket, hogy konkrét és látható gesztusokkal fejezzék ki az újra megtalált egységet a Szentszékkel és az egyetemes egyházzal, hűek maradva hozzá a nehézségek ellenére is. Minden kínai katolikust pedig arra hív, hogy legyenek a kiengesztelődés eszközei.

A kínai egyház új lappal indul az egyezmény után

A pápa ezzel a lelkülettel és a meghozott döntéssel úgy látja, hogy új, eddig ismeretlen út indul el, amely remélhetőleg segít begyógyítani a múlt sebeit, helyreállítani a teljes szeretetközösséget és kialakítani egy testvériesebb együttműködést az Evangélium hirdetésének megújult elkötelezettségére. Az egyház azért él, hogy tanúságot tegyen Jézus Krisztusról és az Atya megbocsátó és üdvözítő szeretetéről. Az ideiglenes egyezmény tehát hozzájárulhat ahhoz, hogy a katolikus egyház Kínában új lappal induljon. A dokumentum első alkalommal vezet be olyan elemeket, amelyek a stabil együttműködést biztosítják a kínai hatóságok és a Szentszék között annak reményében, hogy jó pásztorokat biztosítsanak a katolikus közösségnek.

Jó jelölteket választani

A püspökökre, a papokra, a megszentelt életet élőkre és a világi hívekre fontos feladat hárul: együtt jó jelölteket kell keresniük, akik alkalmasak felvállalni az egyházban a püspöki szolgálat érzékeny és fontos küldetését. Nem funkcionáriusok kinevezéséről van szó, akik a vallási kérdéseket kezelik, hanem hiteles pásztorokról, akik Jézus szíve szerint nagylelkűen dolgoznak Isten népe szolgálatában, különösen is a legszegényebbek és leggyengébbek támogatásán. Világos tehát, hogy az egyezmény nem más mint eszköz és nem tud megoldani minden létező problémát. Hatástalan lenne, ha nem társulna hozzá egy mély elkötelezettség arra, hogy megújítsák a személyes és egyházi hozzáállást.

Lelkipásztori, politikai és etikai szint

Pasztorális szinten a katolikus közösség Kínában arra kapott meghívást, hogy legyen egységben, lépjen túl a múlt megosztottságain, amelyek sok szenvedést okoztak és okoznak ma is a pásztoroknak és a híveknek. Minden keresztény tegyen gesztusokat a kiengesztelődésre és a szeretetközösségre. Politikai és állampolgári szinten a kínai katolikusok legyenek jó állampolgárok, szeressék és szolgálják országukat. Etikai szinten legyenek tudatában, hogy magasabb elvárások élnek velük szemben a közjó szolgálatában és a társadalom egészének harmonikus fejlődésében. Prófétai és építő hozzájárulásukat is kínálják fel. Ez azzal is járhat, hogy kritikus szavakat használnak, nem azért, hogy pusztán ellentmondjanak, hanem egy igazságosabb, emberségesebb és minden személy méltóságát jobban tiszteletbe tartó társadalom építése érdekében.

Püspökök, papok, megszentelt életet élők

A püspökökhöz, papokhoz és szerzetesekhez fordulva Ferenc pápa azt kéri, hogy ismerjék fel magukat Krisztus tanítványaként, aki Isten népe szolgálatában áll. A lelkipásztori szeretet legyen küldetésük iránytűje. Energikusan és lelkesen induljanak el újra az evangelizáció útján a II. Vatikáni Zsinat iránymutatásai szerint. Hűségesen szolgáljanak és legyenek lelkes misszionáriusok. A szenteket kövessék, akik meglepnek, mert életük arra hív, hogy kilépjünk a nyugalmas és érzéstelenített középszerűségből.

Kínai katolikus fiatalok

A pápa arra kéri a kínai katolikus fiatalokat, hogy működjenek közre országuk jövője építésében saját képességeikkel, amelyeket ajándékba kaptak és hitük fiatalságával. Lelkesen vigyék el az Evangélium örömét az embereknek. Fogadják be a Szentlélek vezetését a kiengesztelődés és a béke felé vezető úton. Ne féljenek meghallani az Úr szavát, aki testvériségre, találkozásra, párbeszédkészségre, megbocsátásra és a szolgálat lelkiségére hívja őket a múlt fájdalmas tapasztalatai és sebei ellenére. Nyissák meg szívüket és értelmüket Isten irgalmas tervének megkülönböztetése előtt, aki azt kéri, hogy lépjenek túl a személyes előítéleteken, a csoportok és közösségek közötti ellentéteken és indítsanak el egy bátor és testvéri utat a találkozás hiteles kultúrájának fényében.

Az egyetemes egyház

Ferenc pápa az egyetemes egyházhoz fordulva azt kéri, hogy ismerje fel az idők jeleit a kínai egyház életében. Kísérje buzgó imával és testvéri barátsággal a kínai híveket, hogy érezzék ezen az úton nincsenek egyedül. Minden helyi katolikus közösség világszerte értékelje és fogadja be a kínai katolikusok spirituális és kulturális kincseit.

A kínai vezetők

A Kínai Népköztársaság vezetőit arra hívja a pápa, hogy folytassák bizalommal, bátran és előrelátással az egy ideje megkezdett párbeszédet. A Szentszék pedig biztosítja őket arról, hogy továbbra is őszintén azon munkálkodik, hogy növekedjen a hiteles barátság a kínai néppel. A jelenlegi megállapodások a Szentszék és a kínai kormány között hasznosak a múlt ellentéteinek túllépése érdekében illetve azért is, mert ezek által az együttműködés egy nyugodtabb és konkrétabb fejezete kezdődhet el abban a meggyőződésben, hogy a meg nem értés nem válik hasznára sem a kínai hatóságoknak, sem a kínai katolikus egyháznak. Kína és a Szentszék történelmi feladata, hogy pozitívabban cselekedjenek a katolikus közösség rendezett és harmonikus növekedéséért kínai földön. Segítsék elő a társadalom átfogó fejlődését, nagyobb tiszteletet biztosítva a személynek a vallási környezetben is. Továbbá azon dolgoznak, hogy védelmezzék a környezetet és építsék a népek közötti béke és testvériség jövőjét.

Együttműködés a helyi egyházi és polgári vezetők között

Kínában helyi szinten alapvetően fontos, hogy az egyházi közösség felelősei és a polgári hatóságok közötti kapcsolat mindig egyre gyümölcsözőbb legyen az őszinte párbeszéden és az előítéletek nélküli meghallgatáson keresztül, amelyek lehetővé teszik a kölcsönösen ellenséges viselkedés legyőzését. Meg kell tanulni az egyszerű és mindennapos együttműködés új stílusát a helyi hatóságok és az egyháziak, vagyis a püspökök, a papok, a közösség idős tagjai között. Ezáltal biztosítani kell a lelkipásztori tevékenység rendezett működését, összhangban a hívek jogos elvárásaival és a hatóságokat illető döntésekkel. Ez segíti annak megértését, hogy az egyház Kínában nem idegen elem a kínai történelemben és kiváltságokat sem kér magának. Az egyház célja párbeszédben a polgári hatóságokkal az, hogy elérje egy olyan kapcsolat kialakítását, amelyet a kölcsönös tisztelet és az alapos ismeret jellemez.

Ima Szűz Máriához Kínáért

Üzenete végén Ferenc pápa a béke ajándékát kéri az Úrtól és mindenkit arra hív, hogy vele együtt könyörögjön Szűz Mária anyai oltalmáért:

Égi Anya, hallgasd meg gyermekeid hangját, akik alázatosan folyamodnak Hozzád.

Remény szűze, Rád bízzuk a nemes kínai föld híveinek útját. Kérjük, hogy mutasd be a történelem Urának a hívek megpróbáltatásait, nehézségeit, könyörgéseit és várakozásait, akik Hozzád imádkoznak, ó Mennyek Királynője!

Egyház Anyja, Neked szenteljük a családok és közösségeink jelenét és jövőjét. Őrizd meg és támogasd őket a testvéreikkel való kiengesztelődésben és a szegények szolgálatában, akik áldják a Neved, ó Mennyek Királynője!

Szomorúak megvigasztalója, Hozzád fordulunk, mert Te vagy a menedéke azoknak, akik sírnak a megpróbáltatások idején. Éberen őrködj gyermekeid felett, akik dicsőítik nevedet. Segíts, hogy egységben végezzék az Evangélium hirdetését. Kísérd el lépteiket egy testvériesebb világért. Segíts, hogy mindenkihez elvigyük a megbocsátás örömét, ó Mennyek Királynője!

Szűz Mária, Keresztények segítsége kérjük az áldás és a béke napjait Kínára. Ámen!

27 szeptember 2018, 17:07