Ferenc pápa Tallinnban szentmisét mutat be Ferenc pápa Tallinnban szentmisét mutat be 

Ferenc pápa homíliája Tallinnban: Milyen jó egy néphez tartozni, függetlennek és szabadnak lenni!

Lezárult Ferenc pápa baltikumi apostoli látogatása, amelynek során fölkereste Litvániát, Lettországot és Észtországot. Kedden délután Tallinnban bemutatott záró szentmiséjén arra buzdította a híveket, hogy merjenek kilépni a plébánia kapuin, és kérjék a Szentlelket, hogy mindig megőrizhessék függetlenségüket.

Gedő Ágnes – Vatikán

Kilépő egyház

A maroknyi észt katolikus közösség, mely a lakosság mintegy fél százalékát teszi ki, legyen „kilépő egyház”. Legyen bátorságuk elhagyni a „fészekmeleget”, hiszen kiválasztott népnek lenni nem kizárólagosságot, sem szektásságot jelent. A papoknak le kell győzniük a félelmet, és ki kell lépniük a „lezárt területekről” és elősegíteni a Krisztussal való találkozást. Tegyenek tanúságot arról, hogy szent nép, gyógyítsák be a társadalom perifériájára szorult emberek sebeit, ahol testvéreik kirekesztve szenvednek. Mindezt egy olyan országban, amelynek lakói nagy többségben ateistának vallják magukat.

Küzdelem a szabadságért

Ferenc pápa a tallinni szentmisén a zsidó nép egyiptomi szabadulásáról beszélt, párhuzamba állítva azt Észtország és a balti államok történetével. Ők ugyanis saját bőrükön tapasztalták meg a szabadságért való küzdelem árát. A Szentatya fölidézte az ún. daloló forradalmat, amikor 1989-ben kétmillió ember állt élő láncba Tallinntól Vilniusig, követelve a Szovjetuniótól való elszakadását.

Az emberi szív szomját csak Isten olthatja

A látszattól eltérően egy nép ereje nem abban mutatkozik meg, hogy kiabál, fegyverekkel fenyeget másokat, csapatokat vonultat fel. Ez a magatartás nem egyezik meg Isten akaratával, hanem csak a birtoklásról szól. Visszautasítja az etikát és vele együtt Istent. Az etika ugyanis kapcsolatot teremt köztünk és Isten között, ez pedig szabad és mások iránt elkötelezett választ kíván tőlünk. Nem azért vívtátok ki a szabadságotokat, hogy aztán a fogyasztás, az individualizmus, a hatalomvágy rabjai legyetek – figyelmeztette az észteket Ferenc pápa. Az emberi szív szomjúságát csak Isten tudja oltani, mert az ő vize teljes, tiszta és magával ragadó erejű.

A nemzeti öntudat és a függetlenség szépsége

Az észtek nemzeti öntudatát nagymértékben meghatározta a népi kultúra ápolása, a népdalok megtartó ereje. "Büszkék vagytok rá, hogy észtek vagytok, ezért így énekeltek: „Észt vagyok, észt maradok, észtnek lenni szép, észtek vagyunk”. Milyen szép egy nép részének érezni magunkat! Milyen jó függetlennek és szabadnak lenni!" – mondta a pápa. Menjünk föl a szent hegyre és kérjük Jézust, hogy ébressze föl szívünket, adja meg nekünk a Szentlélek ajándékát, hogy a történelem minden pillanatában szabadok lehessünk, hogy a jót kövessük és kiválasztottnak érezzük magunkat. Hagyjuk, hogy Isten növelje Észtországban és az egész világon az ő szent nemzetét, papságát – zárta homíliáját Ferenc pápa az észt fővárosban bemutatott szentmisén.

26 szeptember 2018, 15:34