2018.08.08 Udienza Generale 2018.08.08 Udienza Generale 

Gyengeségünk ajtaján lépünk az üdvösségbe – Ferenc pápa katekézise

Örökké kísért a bálványimádás szelleme, mert főként szorult helyzetünkben olyan biztonságra vágyunk, melyet a magunk készítette bálványistenektől remélünk – hangzott el Ferenc pápa szerdai katekézisében.

P. Vértesaljai László SJ – Vatikán

A VI. Pál aulában tartott szerdai általános kihallgatás során Ferenc pápa tovább folytatta a Tízparancsolatról megkezdett katekézis sorozatát és ezúttal is, mint a múlt héten, a bálványimádás témáját értelmezte tovább, ahogy a Kivonulás könyvéből felolvasott bibliai szakasz beszámol az aranyborjú készítéséről. A Szentatya ehhez a történethez fűzte katekézisét és mindenekelőtt a körülményeket tisztázta: a nép a pusztában készít magának bálványt. De mi is a puszta? – kérdezte a pápa.

A pusztaság provokál emésztő aggodalmaskodást

A puszta elsősorban az átmenetiség és a bizonytalanság helye, ahol nincs semmi, ahol minden hiányzik: a víz, az étel és a pihenés. A puszta az emberi élet képe, melynek körülménye bizonytalan és nincs benne sérthetetlen biztosíték. Ez a bizonytalanság teremti az emberben az elsődleges aggodalmakat, amire Jézus is utal a hegyi beszédben, hogy mit eszünk, mit iszunk és mibe is öltözködünk. A pusztaság provokál ilyen emésztő aggodalmaskodást.

A szorongatott helyzet „csináld magad” vallást akar

Ebben a pusztában támad aztán a bálványimádás. Mózes késlekedik, negyven napon át távol marad a néptől, mely aztán türelmetlenkedni kezd, mert hiányzik a vonatkozási pont, aki Mózes volt, a nép biztos, pótolhatatlan vezére. Éppen ezért kér a nép egy látható istent, ami aztán csapda lesz, amibe bele is esik. Azt kérik Árontól, hogy csináljon nekik egy olyan istent, aki az élükön jár. Az átmenetiségtől szorongatott emberi természet „csináld magad” vallást akar magának: Ha Isten nem mutatkozik, akkor csinálunk egy méretre szabott istent – hangsúlyozta a pápa. Egy bálvány esetében nem kell amúgy sem olyan meghívástól tartani, mely kihívná az embert saját biztonságából, mert ahogy a zsoltár mondja „van szájuk, de nem beszélnek”. Ebből érthető, hogy a bálvány csak ürügy arra, hogy az ember saját magát helyezze a valóság középpontjába.

Az aranyborjú az emberi vágyak jelképe       

Áron nem tud ellenállni a nép kérésének és aranyborjút csináltat. A borjú saját korának értelmezése szerint egyfelől termékenységet és bőséget, másfelől erőt jelentett. Az arany pedig - amiből készítették - a gazdagság, a siker és a hatalom szimbóluma. Ezek a nagy bálványok, tette hozzá szabadon a pápa: a gazdagság, a siker és a hatalom. Ezek mindörökké kísértenek. Az aranyborjú így válik az emberi vágyak jelképévé, mely a szabadság látszatát kelti, valójában azonban rabszolgává tesz. Elkápráztat és elillan! Ahogy a kígyó megbűvöli a kismadárkát és az mozdulatlanná dermedve a kígyó áldozatává válik. Áron nem tudott ennek ellenállni.

Isten nagy műve, hogy elveszi a szívűnkből a bálványimádás Egyiptomát             

Mindez az ember azon képtelenségéből ered, hogy nem bízza magát az Istenre és nem hagyja, hogy ő legyen az, aki szíve vágyainak a legnagyobb mélysége. Pedig ez teszi lehetővé, hogy elfogadjuk a gyengeséget, a bizonytalanságot és az átmenetiséget. Az Istenre hivatkozás erőssé tesz bennünket a gyengeségben, a bizonytalanságban és az átmeneti állapotban. Isten primátusa nélkül könnyen bálványimádásba esünk és megelégszünk nyomorúságos biztosítékokkal. Ezt a kísértést olvassuk a Bibliában. Gondoljunk csak bele! - kérte Ferenc pápa. Istennek nem került nagy fáradságába a népet Egyiptomból kiszabadítani, a hatalom és szeretet jeleivel művelte azt. De az Isten igazi munkája az volt, hogy kivegye a nép szívéből „Egyiptomot”, vagyis elvegye tőlük a bálványimádást. Ám Isten tovább folytatja ezt a munkát, velünk is - tette hozzá a Szentatya. Ez tehát Isten nagy műve, amikor elveszi a szívűnkből a bálványimádás Egyiptomát.   

A gyengeség ajtaján lép be hozzánk az üdvösség    

Amikor befogadjuk a gazdagból értünk szegénnyé lett Jézus Krisztus Istenét, akkor felfedezzük, hogy saját gyengeségünket elfogadni nem emberi szerencsétlenség, hanem éppen annak a feltétele, hogy megnyíljunk az előtt, aki valójában erős. Ennélfogva a gyengeség ajtaján lép be hozzánk az üdvösség (vö 2Kor 12,10). Éppen a saját elégtelenségünk erejében tud az ember megnyílni Isten atyasága előtt. Az ember szabadsága abból ered, hogy megengedi az igaz Istennek, hogy egyetlen Ura legyen. Ez pedig azt teszi lehetővé, hogy elfogadja saját törékenységét és hogy elutasítsa szívünk bálványait.

Mi emberek a gyengeségünkön keresztül tudunk megnyílni Isten üdvössége előtt

Mi keresztények a keresztre feszített Krisztusra fordítjuk tekintetünket, aki gyenge, aki megvetett és aki kivetkőzött minden tulajdonából. Ám éppen benne tárul föl az igaz Isten arca, a szeretet dicsősége, ahogy Izajás próféta tanítja: „Sebei szereztek nekünk gyógyulást”. Annak az embernek a sebei és gyengesége által nyertünk gyógyulást, aki Isten volt. Mi emberek éppen a gyengeségünkön keresztül tudunk megnyílni Isten üdvössége előtt. Gyógyulásunk, üdvösségünk éppen attól ered, aki szegénnyé lett, aki elfogadta a tévedést, aki a mélységekig megélte a mi átmeneti állapotunkat és azt szeretettel és erővel töltötte meg. Ő fedi fel számunkra Isten atyaságát. Krisztusban a törékenységünk többé már nem átok, hanem az Atyával, a fentről jövő új erő forrásával való találkozás helye – zárta szerdai katekézisét Ferenc pápa.           

08 augusztus 2018, 16:17