Cerca

Vatican News
ITALY-POPE-YOUTHS Olasz egyházmegyés fiatalok a Circus Maximusban   (AFP or licensors)

Közel százezer olasz egyházmegyés fiatal a pápával a hétvégén Rómában

Augusztus 11-12-én Róma fiatalok jelenlététől lesz ismét zajos és színes. Szombaton este nagytalálkozó a Szentatyával a Circus Maximusban, másnap délelőtt szentmise a Szent Péter téren, délben pedig Úrangyala imádság a pápával.

P. Vértesaljai László SJ – Vatikán

Az októberi ifjúsági püspöki szinódusra való lelki készület jegyében az olasz egyházmegyék fiataljai randevút adtak egymásnak Rómában a pápával. Augusztus 11-én kora délután kezdtek gyülekezni a Circus Maximusban, ahol fél öttől elő-imavirrasztást tartottak, majd fél hétkor hatalmas ovációval köszöntötték a közéjük érkező Ferenc pápát. A vele eltöltött esti órákban tanúságtételek hangzottak el ima és ének kíséretében. Öt fiatal kérdést intézett a Szentatyához, aki válaszolt a felvetett nehézségekre. A program szerint este fél kilenctől közel éjfélig ünnepi hangulatú együttlét lesz, tanúságtevők és zenei előadóművészek segítségével.

Éjféltől a fiatalok a város mintegy tizenöt közismert és nagyobb templomában közös imádságra és virrasztásra gyűlnek össze, majd hajnaltájt indulnak a Szent Péter térre, hogy ott szentmisén vegyenek részt, melyet Gualtiero Bassetti bíboros, az Olasz Püspöki Konferencia elnöke mutat be. Vasárnap délben a fiatalok a Szent Péter téren a pápával együtt imádkozzák az Úrangyala imádságot, majd az áldás után indulnak vissza Olaszország különféle egyházmegyéibe.

11 augusztus 2018, 18:16