Intervista a Mons. Laszlo Nemet SVD, Vescovo di Nagybecskerek (Zrenjanin, Serbia) Intervista a Mons. Laszlo Nemet SVD, Vescovo di Nagybecskerek (Zrenjanin, Serbia) 

Interjú Német László püspökkel a római ministráns zarándoklatról

"A legnagyszerűbb pillanat a ministránsok csendes imádsága volt" Augusztus 2-án, csütörtök délelőtt a Vatikáni Rádió stúdiójában Német László nagybecskereki püspök, a Nemzetközi Ministráns Szövetség elnöke beszámolt a 12. Római Nemzetközi Ministráns zarándoklat tapasztalatairól: 23 ország ministránsai közül 61 ezren vettek részt rajta és a rendkívüli meleg ellenére csodálatos élmény volt számukra a Szent Péter téren a közös imádság Ferenc pápával.

P. Vértesaljai László SJ – Vatikáni Rádió


A délvidéki magyar püspök beszámolója szerint a Szövetség előkészítő csoportja két éven át dolgozott a zarándoklat megszervezésén. A Ferenc pápával való találkozás központi szerepet kapott a programban kedd este. A Szentatya karizmatikus erővel rendelkezik, mintha ilyenkor dupla életet kapna és egyszerűen felvirul, még 38 fokos melegben is. A ministránsok hihetetlen lelkesedéssel fogadták és egészen el voltak bűvölve tőle.

A legmélyebb pillanat számomra a közös imádság volt, amikor a befejező könyörgés után Ferenc pápa arra kérte a jelenlévőket, hogy egy percig maradjanak csendben és így imádkozzanak. A teret betöltő 90 ezer fiatal pedig úgy elhallgatott, hogy síri csönd borult a térre, és ebben a csöndben érezni lehetett a meghatódottságot.

A zarándoklat résztvevői 23 országból érkeztek, a szervezet bejegyzett tagországaiból. A tagság elnyeréséhez püspöki ajánlás kell, az egyes püspöki konferenciákat erről időben értesítették. A szövetség vezetése élén mindig egy püspök áll, akinek munkáját egy öttagú választott bizottság segíti. A római zarándoklat két részből áll: van egy közös központi magja és ehhez kapcsolódik az egyes országok saját, önálló programja.

Idén 61 ezer bejegyzett ministráns érkezett, de a téren még ennél is többen voltak. A legnagyobb csoport Németországból érkezett, 45 ezer ministráns, de Ausztriából is 3500 fiatal jött Rómába. A harmadik legnagyobb létszámú csoport a magyar nyelvű ministránsok voltak, akik Felvidékről, Kárpátaljáról, Erdélyből, Délvidékről és természetesen az Anyaországból érkeztek, összesen 1800 fiú és lány. Éppen a magyar csoport nagy létszáma miatt a Szent Péter téren a közös imádság során magyar fohászok is elhangzottak.

Interjú Német László püspökkel a római ministráns zarándoklatról
02 augusztus 2018, 18:34