IRELAND-VATICAN-RELIGION-POPE IRELAND-VATICAN-RELIGION-POPE 

Ferenc pápa a házasságról: Az Úr kegyelme tesz képessé kizárólagos, tartós szeretetre

Délután fél ötkor Ferenc pápa házaspárokkal találkozott Dublin Szűz Mária székesegyházában, ahol a házasság mai kihívásairól kérdezték. Ferenc pápa leszögezte: A házasságkötés hivatás, életre szóló elköteleződés Isten terve szerint és hogy az Úr kegyelme teszi képessé a házasfeleket a kizárólagos és tartós szeretetre. Minderre a „család-egyházban” nevelnek a szülők, saját példájukon keresztül.

P. Vértesaljai László SJ - Vatikán    

Dublin legjelentősebb  katolikus templomában, a Szűz Mária pro-katedrálisban, helyettes székesegyházban találkozott Ferenc pápa délután, helyi idős szerint fél négykor a katolikus családokkal. A Szűz Mária székesegyház Dublin katolikus megújulásának szimbóluma. 1825-ben szentelték fel a neoklasszicista stílusú templomot, melyet az anglikán egyházszakadás alkalmával 1534-ben lerombolt egykori ciszterci apátság helyén emeltek. Jelenleg plébániatemplom funkciót is ellát. Beszéde kezdetén rögtön utalt is erre Ferenc pápa, emlékeztetve az ír családokat, hogy a Szűz Mária templomban megszámlálhatatlan sok házasságot kötöttek. A Szentatya mindenekelőtt megköszönte az ötven éve házas, aranylakodalmas Vincent és Therese tanúságtételét, akik a pápát üdvözölték a találkozó kezdetén. A világ ma tele van kihívásokkal – szólt a Szentatya –, éppen ezért olyan fontos a tanúságtétel és az emlékezet ápolása nemzedékről nemzedékre. Az idősebbek hiteles tanúságtétele értékes erőforrás a fiatal házaspárok számára.

A házasságkötés hivatás, életre szóló elköteleződés Isten terve szerint

Dennis és Sinead kérdezték először a pápát, mégpedig a házastársi elköteleződés felől. Válaszában a pápa kiemelte: Isten terve életre szóló elköteleződést jelent, mert a házasságkötés nem egyszerűen intézmény, hanem hivatás. Sajnos a mai ember nincs hozzászokva ahhoz, hogy valami ténylegesen egy életen át kitartson. Ha éhes és szomjas vagyok, eszem és iszom, különben egy napig sem bírnám ki. Ha állásom van, könnyen elveszíthetem azt akaratom ellenére, a világ pedig körülöttünk állandóan változik, az emberek jönnek-mennek mellettünk, az ígéreteket pedig elég könnyen megszegjük. Ezek után könnyen adódik a kérdés: Van-e egyáltalán valami maradandó. Vagy még a szeretet sem az?

Az Úr kegyelme tesz képessé a kizárólagos és tartós szeretetre

Ferenc pápa így válaszolt: Az emberi termékenység összes formái közül a házasság valóban egyedüli. A szeretet az, ami kezdetet ad az új életnek és ez magába foglalja a kölcsönös felelősséget az élet isteni adományának az átadásában, továbbá olyan stabil környezetet kínál, melyben az új élet gyarapodhat és virágozhat. Amikor egy keresztény férfi és nő a házasság kötelékében egyesülnek, az Úr kegyelme képessé teszi őket arra, hogy szabadon megígérjék egymásnak a kizárólagos és tartós szeretetet. Így az egybekelésük az Úr és jegyese közötti új és örök szövetség szentségi jele lesz. Jézus közöttük él, fenntartja őket az élet folyamán a kölcsönös önátadásban, hűségben és elválaszthatatlan egységben. Szeretetük szikla és menedék a próba idején, de főként állandóan növekvő forrás a tiszta és megmaradó szeretetben. Végül Ferenc pápa rámutatott, hogy a szeretet az valójában Isten álma számunkra és arra buzdította a katolikus házaspárokat, hogy merjenek bátran álmodni és szeretni.  

A „család-egyházban” a szülők egymás iránti kapcsolatából ismerik meg az Istent

A másik kérdést egy ifjú házaspár intézte a pápához: Hogyan tudják ma a szülők átadni a hitet a gyerekeiknek? A Szentatya elsőként a katekézisre utalt, melyet az ír katolikus egyház nagy gonddal készített elő. Azonban az első és legfontosabb helye a hit átadásának a családi ház, a szülők mindennapi és nyugodt tanúságtételén keresztül. Itt ebben a „család-egyházban” tanulják meg a gyerekek a hűség, a becsület és az áldozat értelmét. A szülők egymás iránti kapcsolata mutatja meg nekik, hogyan szereti az Isten az egyházát és ezáltal az evangélium frissességét lélegezhetik be. A hit átadása a családi asztal mellett történik, a mindennapos beszélgetésben, a szeret állhatatos nyelvén.

Gyerekeitek tőletek tanulják meg, hogyan kell keresztényként élni

A Szentatya arra buzdította a házaspárokat, hogy imádkozzanak a családban, beszéljenek jó és szent dolgokról, hagyják, hogy Mária, a mi Anyánk belépjen a család életébe. Tartsátok meg a keresztény ünnepeket! – kérte a házaspárokat. Éljetek mély szolidaritásban azokkal, akik szükséget szenvednek és a peremre szorultakkal. Ha ezt a gyerekeitekkel együtt teszitek, akkor a szívük nagylelkű szeretettel telik meg mások iránt. A gyerek a szülő példáját követi, ha tehát ti megosztjátok javaitokat másokkal, akkor a gyerekeitek tőletek tanulják meg, hogyan kell keresztényként élni. Mindez annál is inkább fontos – mutatott rá a Szentatya –, mert a mai világban nem veszik számításba a szegényeket, a gyengéket, a sérülékenyeket és mindazokat, akik nem produkálnak valami hasznosat. A mai világ azt mondja nekünk, hogy erősnek, függetlennek kell lenni és nem kell törődni az egyedül maradottakkal, a szomorkodókkal, a betegekkel, a haldoklókkal.

Eresszétek mélyre a családi szeretet gyökereit!

Beszéde záró részében Ferenc pápa a gyengédség erejéről beszélt. Napjainkban, úgy tűnik, hogy elvész a szeretet képessége. Lassanként eltűnik a simogató gyengédség közvetlen nyelvezete, a gyengédség ereje. Ám nem lehet a szeretetet forradalmasítani a gyengédség forradalmasítása nélkül. Eresszétek mélyre a családi szeretet gyökereit! – kérte végezetül Ferenc pápa a dublini Szűz Mária pro-katedrálisban, helyettes székesegyházban összegyűlt házaspároktól.                             

                     

25 augusztus 2018, 16:53