Keresés

Emberkereskedelem Emberkereskedelem 

Július 30-a az Emberkereskedelem elleni küzdelem világnapja

Ferenc pápa a vasárnapi Úrangyala után felhívta a figyelmet az Emberekereskedelm elleni világnapra.

Vertse Márta - Vatikán

A pápa emlékeztetett rá, hogy az ENSZ Közgyűlés 2013-as döntése alapján hétfőn tartják világszerte az emberkereskedelem elleni küzdelem napját. Ez a csapás sok férfit, nőt és gyermeket rabszolgaságba dönt, kényszermunka, szexuális kihasználás, szervkereskedelem, koldulásra és bűncselekményre való kényszerítés céljából. Itt Rómában is – állapította meg a pápa, majd hozzátette:

„A migrációs útvonalakat is gyakran kihasználják az emberkereskedők és kizsákmányolók, hogy új áldozatokat toborozzanak kereskedelmük számára. Mindenki felelőssége, hogy feltárja az igazságtalanságokat és szilárdan szembeszálljon ezzel a szégyenletes bűncselekménnyel”.

30 július 2018, 15:02