Keresés

Ferenc pápa az Úrangyala elimádkozásakor az Apostoli Palota dolgozószobájának ablakában Ferenc pápa az Úrangyala elimádkozásakor az Apostoli Palota dolgozószobájának ablakában 

Ferenc pápa Úrangyala imádsága: sok megkeresztelt úgy él, mintha Krisztus nem létezne

Isten ellenkező irányba fordít minden emberi rendszert és mindig arra késztet, hogy megkérdőjelezzük önmagunkat – mondta a pápa vasárnap délben, az Úrangyala elimádkozásakor. Nem elég, ha pusztán megismételjük a keresztény gesztusokat, valóban csatlakoznunk kell maradéktalanul Jézushoz és evangéliumához.

Vertse Márta - Vatikán

Ferenc pápa beszédében a vasárnapi evangéliumi szakaszt (vö. Mk 6,1-6) elemezte, amely  arról szól, hogy Jézus visszatér Názáretbe és szombaton tanítani kezd a zsinagógában. Amióta eltávozott otthonából, hogy a közeli városokban és falvakban prédikáljon, most először tért vissza szülővárosába. Ezért lakói mind összegyűltek, hogy meghallgassák a népnek ezt a fiát, akinek híre, mint bölcs tanítómester és mint nagyhatású gyógyító, már elterjedt Galileában és azon is túl. De az, ami sikerként körvonalazódhatott volna, látványos visszautasítássá változott, olyannyira, hogy Jézus “nem is tehetett ott csodát, csupán néhány beteget gyógyított meg”. Márk evangelista részletesen felépíti a nap dinamikáját: a názáretiek először hallgatják Jézust és elcsodálkoznak; majd  zavarodottan kérdezik: “Honnét vette ezt? Hol tett szert erre a bölcsességre?”; és végül megbotránkoznak, amikor felismerik, hogy ő az ács, Mária fia, akit láttak felnőni. Jézus ezért közmondássá vált kifejezéssel  vonja le a következtetést: “A prófétának csak hazájában nincs becsülete”.

Az előítéletek megakadályozzák, hogy megnyíljunk a valóságnak

Feltesszük a kérdést: hogyan lehetséges, hogy Jézus földijei a bámulatból a hitetlenkedésig jutnak el? Összehasonlítják Jézus alacsony származását és jelenlegi képességeit: egy ács, aki nem végzett tanulmányokat, mégis jobban prédikál, mint az írástudók és csodákat visz végbe. Názáret lakói ahelyett, hogy megnyílnának a valóságnak, megbotránkoznak. Véleményük szerint Isten túlságosan nagy ahhoz, hogy leereszkedjen és egy ilyen egyszerű ember révén szólaljon meg! Ez a megtestesülés botránya: zavarba ejtő esemény egy megtestesült Isten részéről, aki emberi ésszel gondolkozik, emberi kézzel dolgozik és cselekszik, emberi szívvel szeret, egy Isten, aki fáradozik, eszik, alszik, mint egy az emberek közül. Isten Fia ellenkező irányba fordít minden emberi gondokozási rendszert: nem a tanítványok voltak azok, akik megmosták az Úr lábát, hanem az Úr mosta meg tanítványai lábát (vö. Jn 13,1-20). Ez botrány és hitetlenkedés oka volt, nem csak abban a korban, hanem minden korban és ma is – mondta Ferenc pápa.

Kalkuttai Teréz anya forradalmasította az egyház karitatív tevékenységét

A Jézus által végrehajtott fordulat személyes és közösségi vizsgálódásra kötelezi tegnapi és mai tanítványait. Ugyanis napjainkban is előfordulhat, hogy előítéleteket táplálunk, amelyek megakadályozzák, hogy észrevegyük a valóságot. De az Úr az alázatos meghallgatás és az engedelmes várakozás magatartását kéri tőlünk, mert Isten kegyelme gyakran meglepő módon jelentkezik életünkben, ami nem egyezik várakozásainkkal. Gondoljunk csak például kalkuttai Teréz anyára. Egy kicsiny szerzetesnő, aki az utcákat járta, hogy összegyűjtse a haldoklókat, hogy méltó halálban lehessen részük. Ez az apró nővérke imájával és munkásságával csodákat művelt! Egy nő kicsinysége forradalmasította az egyház karitatív tevékenységét. Ez napjaink egy példája.

A hit hiánya akadályt jelent Isten kegyelmének

Isten nem idomul az előítéletekhez. Törekednünk kell rá, hogy megnyissuk szívünket és elménket, hogy befogadjuk az isteni valóságot, amellyel találkozunk életünkben. Ehhez hit szükséges: a hit hiánya akadályt jelent Isten kegyelme számára. Sok megkeresztelt úgy él, mintha Krisztus nem létezne: tiszteletben tartják a hit gesztusait és jeleit, de ez nem egyenlő a Jézus személyéhez és evangéliumához való hiteles csatlakozással. Minden keresztény arra kapott meghívást, hogy elmélyítse ezt az alapvető hovatartozást, arra törekedve, hogy tanúságot tegyen róla következetes életvezetésével, amelynek vezérfonala mindig a karitatív tevékenység.

Isten senkit sem zár ki irgalmasságából

Kérjük az Urat, hogy Szűz Mária közbenjárására oldja fel a szívek keménységét és az elmék korlátozottságát, hogy nyitottak legyünk kegyelmére, igazságára, küldetésére, amely a jóságé és az irgalmasságé és amely kivétel nélkül mindenkinek szól.

09 július 2018, 10:28