Keresés

Ferenc pápa a keresztény egyházi vezetőkkel a Szent Miklós-bazilika előtt Ferenc pápa a keresztény egyházi vezetőkkel a Szent Miklós-bazilika előtt 

Ferenc pápa beszéde Bariban, az ökumenikus találkozó lezárásakor

A Szent Miklós-bazilikában tartott tanácskozást követően Ferenc pápa beszédével lezárta az ökumenikus találkozót, amelyen a békéért imádkoztak a keresztény egyházak vezetői. A Közel-kelet legyen a béke bárkája, amely befogadja a népeket és a hiteket! – mondta a Szentatya.

Vertse Márta - Vatikán

A Közel-keleten a keresztények jelenléte annál prófétaibb lesz, minél inkább tanúságot tesz Jézusról, a Béke Fejedelméről (vö. Iz 9,5), aki arra kéri övéit, hogy tegyék vissza a kardot hüvelyébe (vö. Jn 18,11) – kezdte beszédét a Szentatya. Az egyház is ki van téve a világ logikája kísértésének, a hatalom és a nyereség logikájának. Bűnünk a hit és az élet közötti következetlenség, amely elhomályosítja a tanúságtételt. Úgy érezzük, hogy kötelességünk ismét megtérni az evangéliumnak, amely a valódi szabadság biztosítéka. Ezt most és sürgősen meg kell tennünk, a haláltusáját vívó Közel-kelet éjszakájában. Mint a Getszemáni kert gyötrelmes éjszakáján, nem a menekülés (vö. Mt 26,56), nem a kard (vö. Mt 26,52) hozza majd el Húsvét ragyogó hajnalát, hanem az Úr példáját követő önátadás.

Jézus evangéliuma a Közel-keletről terjedt el az egész világon

A szeretetből kereszthalált vállalt és feltámadt Jézus jó híre, amely Közel-keletről érkezett, meghódította az emberek szívét évszázadokon át, mivel nem a világi hatalmakhoz, hanem a kereszt védtelen erejéhez kapcsolódik. Az egyszerű emberek hite, amely olyan mélyen gyökerezik a Közel-keleten, forrás, amelyből merítünk, hogy oltsuk szomjunkat és megtisztuljunk, mint ahogy ezt tesszük minden alkalommal, amikor visszatérünk a kezdetekhez, elzarándokolva Jeruzsálembe, a Szentföldre vagy Egyiptom, Jordánia, Libanon, Szíria, Törökország kegyhelyeire, a térség egyéb szent helyeire.

Félelem nélkül keressük a találkozást és a párbeszédet

Egymást bátorítva testvéri párbeszédet folytattunk, annak jeleként, hogy a találkozást és az egységet mindig keresni kell, anélkül, hogy félnénk a különbözőségektől. A békét is ápolni kell a szembenállások szikkadt területein is, mert a békének ma nincs alternatívája.

„Elkötelezzük magunkat, hogy folytatjuk utunkat, imádkozunk és dolgozunk, és azért könyörgünk, hogy a találkozás művészete kerüljön előtérbe az összecsapás stratégiájával szemben“

– szögezte le a pápa a találkozó végén. A hatalom jeleinek fenyegető erőfitogtatása helyébe lépjen a reménnyel teli jelek hatalma. Jóakaratú és eltérő hitű emberek nem félnek attól, hogy elfogadják mások érveit és egymással foglalkozzanak. A háborús kiáltások csak akkor válnak békehimnuszokká, ha senkinek sem hiányzik majd a kenyér és a munka, a méltóság és a remény.

Elég volt a Közel-Kelet kihasználásából!

A béke megvalósulásához alapvetően fontos, hogy a hatalom birtokosai végérvényesen és határozottan valóban a béke szolgálatába álljanak, mellőzve saját érdekeiket. Elég volt a területek elfoglalásából, amelyek népeket tesznek tönkre! Elég volt a részigazságok elsőbbsége a népek reménységével szemben! Elég volt abból, hogy a Közel-keletet a Közel-kelettől idegen nyereségekre használják fel!

A fundamentalizmus káromolja Isten nevét

A háború csapása tragikusan sújtja ezt a szeretett térséget. Ennek elsősorban a szegények az áldozatai – mondta a pápa, utalva Szíriára. A háborút, ami a hatalom és a szegénység szülötte, csak akkor lehet leküzdeni, ha lemondunk a felsőbbrendű hatalom logikájáról és megszüntetjük a nyomort. Számos konfliktust szítottak a fundamentalizmus és fanatizmus formái is, amelyeket vallásos ürügyekkel álcáztak, valójában káromolták Isten nevét, aki maga a béke.

Aki a béke érdekében szól, nem támogathatja a fegyverkereskedelmet!

Az erőszakot mindig a fegyverek táplálják. Nem lehet felemelni szavunkat a békéért, miközben a háttérben, rejtetten tovább folytatódik a féktelen fegyverkezési hajsza. Rendkívül súlyos felelősségről van szó, ami főleg a leghatalmasabb nemzetek lelkiismeretét terheli. Ne feledjük el az elmúlt évszázadot, Hiroshima és Nagaszaki tanulságát! Ne alakítsák át a Közel-keletet, ahol a béke Igéje született, a csönd sötét térségévé!  Elég volt a makacs szembenállásokból, a nyereség iránti szomjból, amely senkivel sem törődve bármire képes, hogy megkaparintsa az üzemanyag és gázmezőket, gátlástalanul figyelmen kívül hagyva a tényt, hogy az energiapiac diktálja a népek közötti együttélés törvényeit! – hangzottak a pápa felhívásai.

Biztosítsák a keresztények teljes jogú állampolgárságát a térségben is

A béke ösvényeinek megnyitásához fordítsák tekintetüket azokra, akik könyörögnek, hogy testvéri módon élhessenek együtt a többiekkel. Védelmezzék mindenki jelenlétét, ne csak a többségeket. Tárják szélesre a Közel-keleten is az utat a közös állampolgárság joga felé, egy megújult jövő érdekében. A keresztények is legyenek teljes jogú állampolgárok.

Jeruzsálem szent város a három nagy monoteista vallás számára

Nagy aggodalommal, de soha nem reménytvesztetten, tekintsünk Jeruzsálemre, amely minden nép számára egyedülálló. Szent város a keresztényeknek, zsidóknak és muzulmánoknak a világ minden részén. A város önazonosságát és hivatását meg kell őrizni a különböző viták és feszültségek ellenére. Status quo-ja megkívánja, hogy tartsák tiszteletben a nemzetközi közösség határozata szerint. Ezt több ízben kérelmezte a Szentföld keresztény közössége is. Csak az izraeliek és palesztinok közötti tárgyalás hozhat megoldást a nemzetek közösségének támogatásával. Csak ez vezethez egy szilárd és tartós békéhez és garantálhatja a két nép két állam együttélését.

A világ hallja meg a közel-keleti gyermekek kiáltását

A remény a gyermekek arcát ölti magára. A Közel-keleten már évek óta kicsinyek félelmetesen nagy száma sír szerettei erőszakos halála miatt és tanúja szülőföldje fenyegetettségének. Gyakran egyetlen távlat számára a szülőföldről való menekülés, ami a reménység halálát jelenti. A pápa nyomatékosan kérte:

„Az emberiség hallgassa meg a gyermekek kiáltását, akiknek ajka Isten dicsőségét hirdeti (vö. Zsolt 8,3). És könnyeiket letörölve a világ ismét rátalál a méltóságra.“

„Jöjjön el neked a béke!” – a pápa a zsoltár szavaival zárta beszédét

A gyermekekre gondolva galambokkal együtt szélnek eresztjük békevágyunkat is – mondta végül Ferenc pápa. Szívünk maradjon egységben és az Ég felé fordulva, várva, hogy mint a vízözön idején, visszatérjen a remény gyengéd olajága. És a Közel-kelet ne legyen többé a földrészek között kifeszülő háborús íj, hanem a béke bárkája, amely befogadja a népeket és a hiteket.

A szeretett Közel-keletről oszoljon el a háború, a hatalom, az erőszak, a fanatizmus, az igazságtalan nyereségek, a kizsákmányolás, a szegénység, az egyenlőtlenség, a jogok elismerése hiányának sötétsége. „Jöjjön el neked a béke!” (Zsolt 122,8), az igazságosság valósuljon meg benned, és szálljon le rád Isten áldása – fejezte be Bariban az ökumenikus találkozót lezáró beszédét Ferenc pápa.

07 július 2018, 13:38