Béta verzió

Cerca

Vatican News
Ferenc pápa gyerekekkel találkozik Ferenc pápa gyerekekkel találkozik  (ANSA)

Elfogyott mind az 500 ezer részvételi jegy a családok dublini világtalálkozójára

Két hét leforgása alatt lefoglalták az összes helyet a jelentkezők, akik részt vesznek Ferenc pápa szentmiséjén, amellyel augusztus 26-án lezárja a Családok Világtalálkozóját a dublini Phoenix Parkban – adja hírül a SIR olasz katolikus hírügynökség.

Gedő Ágnes – Vatikán

A család mindenkinek fontos

Mint ismeretes, az ír főváros ad otthont a nagyszabású eseménynek augusztus 21-e és 26-a között. Ferenc pápa augusztus 25-én utazik Dublinba, majd másnap szabadtéri szentmisével zárja le a találkozót. A Szentatya ebből az alkalomból teljes búcsút engedélyezett a híveknek, amelyet a szokásos feltételek mellett nyerhetnek el.

A világtalálkozó sajtóközpontja bejelentette, hogy a június 25-én kiadott részvételi jegyek mind elfogytak. Nem meglepő, hogy hat héttel az esemény előtt nincs már hely sem a találkozóra, sem a szentmisére – nyilatkozta Timothy Bartlett atya, a találkozó főtitkára. Azért ekkora az érdeklődés, mert a család mindenki számára nagyon fontos. Az embereknek tetszik Ferenc pápa tanítása a családról és az egyházról.

Tömegközlekedéssel jussanak el a helyszínekre

A szervezés jelenlegi fázisában Bartlett atya azt tanácsolja, hogy környezetkímélő utazást válasszanak a családok, tehát busszal, vagy más tömegközlekedési eszközzel közelítsék meg a találkozó helyszíneit, ezáltal csökkentve az ökológiai lábnyomot és a közutak forgalmát. Tudom, hogy sokan csalódottak, amiért nem kaptak jegyet a knocki kegyhelyre vagy a Phoenix Parkba – tette hozzá a főtitkár -, de a szertartásokat élőben közvetítjük. Sok plébánia és egyházmegye találkozókat szervez, hogy agy azok is, akik nem lehetnek jelen személyesen, mégis az esemény részeseinek érezhessék magukat. A knocki kegyhelyre kiadott 45 ezer jegyet mindössze néhány óra alatt elkapkodták. A családok dublini világtalálkozóján 116 ország képviselteti magát. A résztvevők felét 18 éven aluli gyereket nevelő családok teszik ki.

Ferenc pápa levele a világtalálkozóra

A család, amely egy férfi és egy nő kapcsolatán alapul, és amely nyitott az életre annak minden szakaszában, továbbra is jó hírt jelent a világ számára – írta Ferenc pápa levelében, amelyet a Családok IX. Világtalálkozója előkészítéseként fogalmazott meg. Az esemény témája: „A család evangéliuma: örömhír a világnak”. A tavaly március 30-án közzétett dokumentumban Ferenc pápa azt kéri a családoktól, hogy mélyítsék el az Amoris laetitia – kezdetű szinódus utáni buzdításának tartalmát.

A családok legyenek az irgalmasság helyei

Egy kilépő egyházról álmodom, amely nem önreferenciális, amely nem halad el az emberek sebei mellett. Az egyház legyen irgalmas, hirdesse a Szeretet Isten kinyilatkoztatásának középpontját, amely az irgalmasság. Ez az irgalmasság az, amely megújít bennünket a szeretetben. A családok legyenek az irgalmasság helyei és tanúságtevői, a dublini találkozó kínálja fel ennek konkrét jeleit –írta még levelében Ferenc pápa.

11 július 2018, 11:57