Eucharisztikus kenyér: szentáldozás a szentmisén Eucharisztikus kenyér: szentáldozás a szentmisén 

A szentáldozás lehetősége vegyesházasságban: a pápa a téma elmélyítését kéri

A Hittani Kongregáció levele tisztázza Ferenc pápa gondolatát a vegyesházasságok esetében, mely a német püspökök részéről vetődött fel problémaként a közös szentáldozás tekintetében: a kongregáció levele szerint utólagos tanulmányok szükségesek az ökumenikus téma elmélyítésére, mert a kérdésfelvetés az egész egyetemes egyházat érinti.

Alessandro De Carolis/P. Vértesaljai László SJ – Vatikán

Olyan kérdés merült fel, melyben a püspökök egy normatívát várnak, mely az egész egyházra vonatkozik. Ez a központi gondolata annak a levélnek, melyet Ferenc pápa nevében Luis Ladaria érsek, a Hittani Kongregáció prefektusa küldött Reinhard Marx müncheni bíborosérseknek, a német katolikus püspöki konferencia elnökének abban a kényes témában, mely protestáns keresztény és katolikus fél közötti házasság esetén a közös szentáldozás lehetőségét kéri. A levél hangsúlyozza, hogy nagy figyelemmel kell tanulmányozni az ügy következményeit, mert a kérdésben hozott minden érdemi döntés hatással van az ökumenikus párbeszéd során eddig elért egyensúlyra.

A német püspökök álláspontja

A vegyesházasságok témáját – a kánonjog által meghatározott körülmények között – vitatták meg a német püspökök februárban, melynek eredményét, az „Együtt Krisztussal az egység útján. Vegyesházasság és közös szentáldozás” című dokumentumot a püspöki konferencia kétharmada szavazta meg. Ez a dokumentum utat engedett volna a protestáns félnek, hogy katolikus hitvesével együtt szentáldozáshoz járulhasson katolikus szentmise során, a helyi plébánossal folytatott előzetes megbeszélés nyomán.

A püspök dönt

A hét német püspök, akik a konferencia ülésén nem szavazták meg a tervezetet, írásban fejezték ki Ferenc pápának a megdöbbenésüket. A Szentatya május 3-án kelt döntésével hozzájárult ahhoz, hogy a kérdéses ügyben forduljanak a Hittani Kongregációhoz, valamint a Keresztények Egysége és a Törvénymagyarázat illetékes dikasztériumához. Végül a Hittani Kongregáció prefektusának a levele után, miközben továbbra is várják a kényes téma utólagos elmélyítését, a helyi püspök marad a felelős, hogy értékelje a jelzett eseteket és következtetéseket vonjon le belőle.

05 június 2018, 16:49