Ferenc pápa szól a verbita nagykáptalan tagjaihoz  Ferenc pápa szól a verbita nagykáptalan tagjaihoz  

Ferenc pápa a verbiták nagykáptalanjához: A Lélek tüzével hirdessétek Isten Igéjét!

Az „Isten szeretete sürget minket” páli gondolat jegyében teljes bizalommal hagyatkozzanak az Úrra, az egész földön hirdessék az evangéliumot minden népnek és egymás közt az imádság és szolgálat testvériségében éljenek – buzdította e fő gondolatokkal Ferenc pápa a verbita nagykáptalan tagjait.

P. Vértesaljai László SJ – Vatikán  

Június 22-án pénteken délben fogadta a Szentatya a Kelemen teremben a verbita missziós rend nagykáptalanjának 155 tagját. Hozzájuk intézett beszédében három kulcsszó köré szőtte üzenetét: bizalom, hirdetés, testvérek.

A bizalom teljes ráhagyatkozást jelent az isteni Gondviselésre

A bizalom teljes ráhagyatkozást jelent az isteni Gondviselésre, melynek jegyében bátran merészkedhetünk akár kockáztatni is. Az alapító Szent Arnold karizmája jegyében a verbiták újítsák meg a bizalmukat az Úrban, és félelem nélkül bátran lépjenek ki az evangéliumról szóló tanúságtételre. Segítse ezt a tanúságtételt a vele való találkozás az imádságban és a szentségekben.  

A missziós küldetés nem ismer határokat: mindenütt és mindenkinek hirdessék Jézust

Második gondolatában Ferenc pápa a rend alapküldetéséről szólt, ami a nevükben is jelzett isteni Ige, a Verbum meghirdetése. Tegyék ezt minden ember felé, tegyék ezt minden időben és tegyék ezt minden lehetséges eszközzel, képezzenek tanítványi közösségeket. Minden verbita szerzetes szívében tűz lobogjon, mert Szent Pál szava szerint „jaj annak, aki nem hirdeti az evangéliumot” (vö 1 Kor 9,16). Ezt az örökséget hagyták rátok az elődeitek, ahogy az alapító elgondolta a küldetéseteket, mint „ad gentes”, vagyis a népekhez küldött misszionáriusok: Menjetek el az egész világra és hirdessétek az evangéliumot (Mk 16,15). A missziós küldetés nem ismer határokat, sem kultúrákat, mert az egész világ missziós terület. Ha e munkában eleinte adódik is rendellenesség, később az imádsággal kitisztul minden.

Az Úrban egybegyűlt testvérek közössége a vonzó meghívó erő

Az Úrban egybegyűlt testvérek közösség az, ami vonz bennünket. Ő erőt ad ehhez és örömet is, hogy betölthessük a parancsát: „Szeressétek egymást!” (Jn 13,34). Viták és küzdelmek ellenére is őrizni kell ezt az egységet. Mert a küzdelmek és a viták ellenére – ami minden jó családban is előfordul –, végül azért jön a harmónia és a béke. A pápa utalt e jelen kor nehézségeire, a leselejtezés kultúrájára, mely a testvéreket is leselejtezi, sorsukra hagyva őket. Ti arra kaptatok meghívást, hogy a jézusi boldogságok lelkületével építsétek az ő Országát. Végül szabadon fogalmazva azt kötötte a lelkükre, hogy figyeljenek az eredetükre, a gyökereikre és a temetőkre. A temető nem szomorú dolog, hanem a sírköveken nevek vannak, köztük fiataloké, akik merték kockáztatni az életüket – fejezte be beszédét a verbita nagykáptalanhoz Ferenc pápa.                           

       

23 június 2018, 12:19