Ferenc pápa üzenete a Szegények világnapjára: Hallgassuk meg kiáltásukat!

P. Vértesaljai László SJ – Vatikán  

Csütörtökön tették közzé Ferenc pápának a Szegények 2. világnapjára írt üzenetét. A Szegények világnapját Ferenc pápa a 2016-os irgalmasság szentéve során alapította és az évközi időszak utolsó előtti, 33. vasárnapját jelölte ki számára, mely idén november 18-ára, Árpádházi Szent Erzsébet ünnepének vigíliájára esik. 

Az Atya senkit sem zár ki a szeretetéből

„Ez a szegény az Úrhoz kiált és ő meghallgatja” – idézi a pápa üzenete kezdetén a 34. zsoltár sorát. A zsoltáros fölveszi a szegények fájdalmát, de átalakítja azt Istent dicsérő énekké és hálaadássá. A zsoltár révén mi is belemerülhetünk a szegénység megannyi formájába, hogy megértsük és meghalljuk a kiáltásukat. Az Urat követjük ebben, aki mindig meghallgatja a hozzá kiáltó szomorúság, magány, kirekesztettség és üldöztetés hangját. A zsoltár hangja mindenekelőtt bizalommal teli ráhagyatkozás az Atyára. Nekünk is az ő hullámhosszára kell ráállnunk – kéri a pápa az üzenetében –, hogy megértsük Jézus szavát a Hegyi beszédben: „Boldogok a lélekben szegények, mert övék a mennyek országa” (Mt 5,3). Ennek a különleges tapasztalatnak a jegyében adjuk át mindenkinek, főként a rászoruló szegényeknek azt az örömhírt, hogy az Atya senkit sem zár ki a szeretetéből.

Hogy lehet az egekig hatoló kiáltást nem meghallani?

Ferenc pápa először a szegényeknek a zsoltár említette kiáltását elemezte. A szegénység állapota nem merül ki egyetlen szóban, hanem az egekig ható kiáltássá válik, mely eléri az Istent. Mi mást is fejezhetne ki a szegény kiáltása, ha nem szenvedést, magányt, csalódottságot, de azért reménységet is? - kérdezte a pápa. Ám mégis hogyan lehet, hogy miközben az az egekig hatoló kiáltás eljut magához az Istenhez, bennünket mégsem érint meg és nem halljuk meg? – kérdezett tovább az üzenetben a pápa. Ezen a világnapon arra vagyunk hívva, hogy tartsunk komoly lelkiismeretvizsgálatot arról, hogy valóban képesek vagyunk-e meghallgatni a szegények kiáltását.    

Szükség van a hallgatás csendjére, hogy abban felismerjük a szegények hangját

Ehhez szükségünk van a hallgatás csendjére, hogy abban felismerjük a szegények hangját. Ehhez akkor kevesebbet kell beszélnünk – ajánlja a pápa, majd személyesen megjegyzi: Gyakran az az érzésem támad, hogy sok, önmagában véve dicséretes és szükséges kezdeményezés inkább saját tetszésünket szolgálja, minthogy tényleg meghallgatnánk a szegények szavát. Ebben a mai kultúra egyáltalán nem segít, amennyiben tükröt tart elénk, hogy abban magunkat nézzük és módfelett saját magunkra figyeljünk.   

Isten válasza a szegénynek mindig egy üdvösséget hozó közbeavatkozás révén nyilvánul meg

Az Úr nemcsak meghallgatja a hozzá kiáltó szegényt, hanem válaszol is neki. Válasza, amit az üdvösségtörténet egésze igazol, valójában szeretetteljes részvétel a szegény életállapotában. Ez történt Ábrahámmal, aki az Istentől egy utódot kívánt magának, jóllehet feleségével, Sárával már idősek voltak. Ugyanez történt Mózessel, aki az égő csipkebokorban kinyilatkoztatást kapott Isten szent nevéről és a küldetéséről, hogy hozza ki népét Egyiptomból. Majd ez a válasz érkezett a pusztai vándorlás során is. Isten válasza a szegénynek mindig egy üdvösséget hozó közbeavatkozás révén nyilvánul meg, amikor bekötözi a sebeket, amikor helyreállítja az igazságosságot és amikor az életet méltósággal ruházza fel. A Szegények világnapja a világszerte élő egyház kicsi válasza akar lenni az egész föld minden szegényének, nehogy azt érezzék, hogy kiáltásuk pusztába kiáltott szó. Valószínűleg ez csepp a tengerben, mindazonáltal a megosztás jele azok felé, akik szükséget szenvednek, hogy érezzék a testvérek segítségét. A pápa az Evangelii gaudium kezdetű apostoli buzdításából idézett: „a hívek törődése nem korlátozódhat pusztán segélyezés formájára, hanem elsőként a szeretet figyelmességét igényli”.

A konkrét és érinthető közelségből születik meg a megszabadítás hiteles folyamata

A harmadik elemzett ige a megszabadítás. A Biblia szegénye abban a bizonyosságban él, hogy Isten közbeavatkozik a javára és helyreállítja a méltóságát. Az ember nem keresi a szegénységet, hanem azt az önzés, a gőg, az irigység és az igazságtalanság teremti meg. A cselekedet, mellyel az Úr megszabadít, az üdvösség tette mindazok felé, akik feltárták az Úrnak saját szomorúságukat és félelmüket. A szegénység börtönét széttöri az Úr közbelépésének a hatalma. Zsoltárok sora meséli el az Úr szabadító tetteit, mint például a 22. zsoltárban olvassuk: „Hiszen ő nem szégyellte, nem vetette meg a szegény nyomorát, nem rejtette el előle arcát, meghallgatta, amikor hozzá kiáltott”. Az Úr arcát szemlélve a közelségét, a barátságát és üdvösségét tapasztaljuk meg: „Ujjonghatok és örülhetek jóságodon, mert kegyesen tekintettél nyomorúságomra, és segítettél kínjaimban. Nem szolgáltattál ki ellenségem hatalmának, lábamat tágas helyre állítottad” (Zsolt 31,8-9). Isten üdvössége a szegények felé kinyújtott kezében jelenik meg, mely befogadást kínál, megvédelmez és a barátság érzetét kelti azok felé, akik arra rászorulnak. Ebből a konkrét és érinthető közelségből születik meg a megszabadítás hiteles folyamata. „Minden keresztény személy és közösség arra hivatott, hogy Isten eszköze legyen a szegények felszabadítására és támogatására, oly módon, hogy teljesen beépülhessenek a társadalomba; ez azt feltételezi, hogy tanulékonyak és figyelmesek legyünk a szegények kiáltásának meghallására és megsegítésükre. Elég átfutni a Szentírást, hogy felfedezzük, a jóságos Atya mennyire meg akarja hallani a szegények kiáltását” (Ev Gaud 187)          

A vak Bartimeus példája

Ferenc pápa a Szegények világnapjára írt üzenetében megindultsággal említi, hogy ők, a szegények a Márk evangéliumban szereplő vak Bartimeussal azonosíthatók. Ez a vak az útszélen üldögélt és koldulgatott. Amikor meghallatta, hogy Jézus arrafelé halad el, bátran kiáltozni kezdett: Dávid Fia, könyörülj rajtam! Sokan azonban el akarták őt hallgattatni, de ő mind hangosabban kiáltott. Isten Fia pedig meghallotta a kiáltását és megkérdezte tőle: Mit akarsz, mit tegyek veled? Mire a vak azt válaszolta: Uram, hogy lássak! Ez az evangéliumi történet láthatóvá teszi azt, amit a zsoltár megígért – kapcsolta össze a két bibliai szakaszt a pápa. Bartimeus egy szegény, aki visszanyeri alapvető képességét, hogy lásson és dolgozzon. E példa kapcsán a pápa a mai munkahelyi bizonytalanságra, a megélhetés alapvető hiányaira utalt. Ma is, mint Bartiemus korában a szegények az árokparton ülnek és értelmet akarnak adni az életüknek. Mindannyian azt várják, hogy valaki eljöjjön hozzájuk ezzel az üzenettel: Bátorság, kelj föl, az Úr téged hív!  

A szegények felelőssége felismerni a testvért a segítőkben                        

A szegények elsőként tudják felismerni Isten jelenlétét és képesek a tanúságot tenni közelségéről az életükben. Mindazonáltal, ahhoz, hogy felülkerekedjenek nyomorúságos életállapotukon, arra is szükségük van, hogy észrevegyék azoknak a férfiaknak és nőknek a jelenlétét, akik törődnek velük, akik segítséget nyújtanak számukra. A Szegények világnapján adjunk testet a zsoltár szavának – kérte a pápa: „A szegények majd esznek és jóllaknak” (Zsolt 22,27). A konkrét karitatív segítség mellett azonban arról sem feledkezhetünk meg, hogy Isten őket is az életszentségre hívta meg. Mindehhez alázat és imádság kell.

A szegények evangelizálnak bennünket, hogy mind jobban felfedezzük az evangélium örömét

Üzenete befejező részében Ferenc arra kér mindenkit, hogy a Szegények világnapját az új evangelizáció lehetőségének tekintsék: a szegények evangelizálnak bennünket, segítsük őket, hogy napról napra mind jobban felfedezzük az evangélium örömét.