Fogyatékos sportolókat köszöntött Fogyatékos sportolókat köszöntött 

Ferenc pápa köszöntései a szerdai kihallgatáson

A katekézis után Ferenc pápa a főapostolok közeli ünnepére emlékeztetett, köszöntötte a különféle csoportokat és külön szólt a fogyatékos sportolók küldöttségéhez.

P. Vértesaljai László SJ – Vatikán  

A főapostolok közeli ünnepére emlékeztetett

Ferenc pápa a katekézis után arra emlékeztette a zarándokokat, hogy két nap múlva, pénteken lesz Szent Péter és Pál apostolok főünnepe. „Tanuljuk meg ettől a két apostoltól azt a képességet – kérte a Szentatya –, hogy bátran merjünk tanúságot tenni Jézus evangéliumáról, túllépve saját szenvedéseinken, megőrizve az egyetértést és a barátságot, mely bárki hithirdető hitelre méltóságát alapozza meg”.

Különleges figyelem a fogyatékosok iránt          

Ferenc pápa a Szent Péter térre érkezése előtt külön köszöntötte a VI. Pál aulában összegyűlt betegeket és fogyatékosokat, akik ott hűvös helyen, kivetítőkön követték a kihallgatás eseményeit. Nagy szeretettel köszöntötte amerikai hallássérültek egy csoportját: „Imádkozom azért, hogy a zarándokutatok, melyet ti „Az egy idő Jézussal együtt vándorolni” névvel jelöltök, segítsen benneteket Jézus szeretetében és egymás segítésében gyarapodni. Az Úr szívében különleges helyet foglaltok el, miként Péter utóda is”.

A sport növekedjen megértésben és barátságban   

A VI. Pál kisaulában a Szentatya találkozott a „Special Olympics”, az értelmi fogyatékos sportolók számára rendezett „speciális olimpia” delegációjával, mely idén ünnepli alapítása 50. évfordulóját. „A sport világa különleges lehetőséget kínál az embereknek, hogy növekedjenek a kölcsönös megértésben és a barátságban. Legyen ennek jele az olimpiai láng, mutassa fel az Úrban való örömet és reménységet, mely megadja az egység és béke adományait a fiainak és lányainak” – kérte a Szentatya a speciális olimpia delegációja számára.  

    

27 június 2018, 17:20