A munka kitüntetettjei rózsafüzért kapnak a pápától  A munka kitüntetettjei rózsafüzért kapnak a pápától  

A reménység az ember legelső joga – Ferenc pápa a Munka Mesterei olasz szövetséghez

Pénteken délben a VI. Pál teremben fogadta Ferenc pápa a Munka Mesterei olaszországi szövetsége nemzeti összejövetelének mintegy hatszáz tagját. Hozzájuk intézett beszédében a pápa a legelső emberi jognak nevezte a reménységet, mely a jövőbe tekint, s amitől méltó emberi életet és munkalehetőséget vár.

P. Vértesaljai László SJ – Vatikán  

A olasz szövetség mintegy 600 tagja találkozott a Szentatyával a VI. Pál teremben. A konföderáció tagjait azok a személyek alkotják, akik legalább 25 évet dolgoztak egy vállalatnál és tevékenységük elismeréseként az olasz köztársasági elnök a Munka Érdemrend Csillagával tüntette ki őket.

A munka kitüntetettjei különös felelősséget hordoznak

Ferenc pápa beszéde kezdetén éppen erre a kitüntetésre emlékeztette őket, mely nagyobb felelősséget ró rájuk, azzal az elkötelezettséggel, hogy továbbra is állhatatosan és fáradhatatlanul szenteljék magukat a kötelességüknek. Utalt az egyház szociális tanítására és ezek között XIII. Leó pápa 1891-ben kiadott Rerum Novarum enciklikájára, mely már akkor a munkát helyezte a társadalmi élet középpontjába.

A reménység a legelső emberi jog, különösen is a fiatalok számára

Ferenc pápa aggodalommal tekintett  napjaink világára, az emberiség és a teremtett világ jelenlegi állapota miatt, mely a felszín alatt a mélyben a bűn, az ellenségeskedés, a vak önzés sebeit hordozza. Arra buzdította  a kitüntetett dolgozókat, hogy soha nem legyenek passzívak és közömbösek. Őrizzük mindnyájan a reményünket, aki elvesztette azt, törekedjék valamiképp pótolni azt, mert bizonyos módon a reménység a legelső emberi jog, különösen is a fiatalok számára – hangsúlyozta a pápa.

Minden személy hozza meg a saját hozzájárulását, és ezt meg is kell tennie

A jobb jövő építéséhez szükség van a saját tevékenységre, a vállalkozó szellemre, végső soron a saját munkára és sohasem egyedül csak az anyagi javakban bízva. Minden személy hozza meg a saját hozzájárulását, és ezt meg is kell tennie – emelte ki a pápa –, hogy ne maradjon tétlen a társadalom elvárásaival szemben. Az a társadalom, mely nem a munkán alapul, és amely nem mozdítja elő kellőképpen a munka lehetőségének a biztosítását, önmagát elsorvadásra ítéli. Ellenben az a társadalom, mely a szubszidiaritás szellemére épül és amely minden személy lehetőségeit számba veszi, az valóban teli tüdővel lélegzik és képes arra, hogy saját sorsának kovácsa legyen. A társadalom építése törekedjen a harmóniára és ne adjon teret olyan magatartásnak, mely hagyja, hogy testvérei a hullámok játékának legyenek kitéve – utalt végül Ferenc napjaink egyik drámájára.   

    

16 június 2018, 11:56