Keresés

Ferenc pápa az Úrangyala elimádkozásakor az Apostoli Palota dolgozószobájának ablakában Ferenc pápa az Úrangyala elimádkozásakor az Apostoli Palota dolgozószobájának ablakában 

A pápa felhívása a Menekültek Világnapjára

A Szentatya emlékeztetett rá, hogy június 20-a, az ENSZ határozata alapján a Menekültek Világnapja. Célja, hogy felhívja a figyelmet arra, hogy hogyan élnek - gyakran nagy aggodalmak és szenvedések közepette - testvéreink, akik arra kényszerültek, hogy elmeneküljenek otthonukból konfliktusok és üldöztetések miatt.

Vertse Márta - Vatikán

Boldoggá avatás Caracasban

A pápa emlékeztetett rá, hogy szombaton a boldogok sorába iktatták María Carmen Rendíles Martínez nővért, a venezuelai Jézus Szolgálóleányai kongregáció alapítónőjét. A szerzetesnő a múlt században élt Caracasban (1903-1977). Nővértársaival együtt szeretettel szolgálta a legszegényebbeket a plébániákon, az iskolákban. Dicsérjük az Urat ezért a hűséges tanítványáért és kérjük közbenjárását a venezuelai népért – mondta Ferenc pápa, majd arra kérte a híveket, hogy tapssal köszöntsék az új boldogot és a venezuelai népet.

A pápa aggodalma Jemenért

Ferenc pápa aggodalommal követi az évek óta tartó konfliktus miatt sokat szenvedett jemeni lakosság drámai sorsát. Felhívást intézett a nemzetközi közösséghez, hogy erőfeszítést nem kímélve sürgősen kezdjenek tárgyalásokat az érintett felek, kerülve a már így is tragikus humanitárius helyzet súlyosbodását. A Szentatya a Szent Péter téren jelen lévő hívekkel együtt elimádkozott egy Üdvözlégy Máriát a jemeni helyzet jobbra fordulásáért.

A pápa felhívása a Menekültek Világnapjára

A Szentatya emlékeztetett rá, hogy június 20-a, az ENSZ határozata alapján a Menekültek Világnapja. Célja, hogy felhívja a figyelmet arra, hogy hogyan élnek - gyakran nagy aggodalmak és szenvedések közepette - testvéreink, akik arra kényszerültek, hogy elmeneküljenek otthonukból konfliktusok és üldöztetések miatt. Idén ez a nap éppen arra az időszakra esik, amikor a kormányok egy menekültügyi Világegyezményről tanácskoznak. Az egyezményt még ebben az évben el akarják fogadni, egy biztos, rendezett és szabályozott migrációra vonatkozó egyezménnyel együtt.

A pápa annak a kívánságának adott hangot, hogy az ebben a folyamatban érintett államok jussanak egyetértésre: felelősségteljesen és emberségesen biztosítsák azok ellátását és védelmét, akik hazájuk elhagyására kényszerülnek. „Mindnyájan arra kaptunk meghívást – folytatta felhívását a pápa – hogy közel álljunk a menekültekhez, hogy keressük a velük való találkozást, hogy értékeljük hozzájárulásukat a társadalom életéhez, hogy ők is jobban beilleszkedhessenek a befogadó közösségbe. Ez a találkozás, ez a kölcsönös tisztelet és támasz megoldást jelent sok problémára” – fejtette ki Ferenc pápa.

A Szentatya köszöntése honfitársainak

A pápa végül köszöntötte a római híveket és a külföldi zarándokokat, majd honfitársaihoz szólt: „Azt hallottam, hogy közöttetek van egy argentin csoport is. Emlékezzetek rá, hogy hazánkban ma az Édesapák napját tartjuk. Emlékezzetek meg imáitokban apukáitokról” – kérte az argentin híveket Ferenc pápa.

18 június 2018, 09:30