Ferenc pápa a fogyatékkal élőket segítő alapítványnál Ferenc pápa a fogyatékkal élőket segítő alapítványnál 

Ferenc pápa meglepetés látogatása a súlyos fogyatékkal élők alapítványánál

A Szentatya vasárnap este fölkereste Rómában a „Velünk és utánunk” elnevezésű alapítványt. A két órás látogatás során súlyosan fogyatékos személyekkel találkozott, és megismerkedett az alapítvány életre és önállóságra nevelő programjával.

Gedő Ágnes – Vatikán

Higgyünk az álmainkban és éljünk szeretetben az Úrral

Rendkívüli nap volt június 24-e annak a több, mint kétszáz vendégnek, akik a „Velünk és utánunk” Alapítvány révén találkozhattak Ferenc pápával. A Szentatya köszönetet mondott a meghívásért, családi napnak, ünnepnapnak nevezte a találkozást. Mindenkit arra buzdított, hogy higgyen az álmaiban és az élet szépségében, melyet az Úrral való szeretetközösség jellemez.

Önállóságra tanítani a fogyatékosokat

Az „Utánunk” Olasz Nemzeti Alapítványt 1984-ben olasz családok hozták létre azzal a céllal, hogy gondoskodjanak súlyosan sérült gyermekeikről akkor is, ha már ők nem lesznek. Célja, hogy segítse a fogyatékosokat önállóságra tanítani: hogyan, hol és kivel éljenek, amikor már nem lesznek mellettük szüleik, vagy családtagjaik. Olaszországban közel 50 ezer súlyosan fogyatékos személy ellátását segítik. A vasárnap esti látogatás a Szentatya részéről rendkívüli, ugyanakkor hétköznapi is volt, tekintettel Ferenc pápa közvetlenségére és természetességére, amellyel egy-egy szó vagy simogatás erejéig feléjük fordult.

25 június 2018, 10:37