Ferenc pápa találkozott a római egyházmegye papjaival Ferenc pápa találkozott a római egyházmegye papjaival 

A pápa a római egyházmegyéhez: a gyengédség forradalmára van szükség

A pápa hétfőn este a római egyházmegye képviselőivel találkozott a Lateráni Szent János bazilikában. Kötetlen szavaival a spirituális betegségekről beszélt. Ez volt a témája a plébániák önvizsgálatának, amely során az Evangélium hirdetésének nehézségeivel foglalkoztak.

Benedetta Capelli/Somogyi Viktória - Vatikán

A római egyház betegségei

Ferenc pápa a találkozón összegezte az egyházmegyéje plébániáinak eddigi útját, miután meghallgatta a záróelőadást, amely összefoglalta az Evangélium hirdetése terén tapasztalt nehézségeket. Ezt az intenzív utat a plébániák számára Ferenc pápa Evangelii Gaudium k. apostoli buzdítása ihlette. Az egyházmegyei bizottság munkájának eredménye szerint aggasztó az ego mértéktelen növekedése; a keresztények szeretetközösségének hiánya a különböző egyházi valóságokkal, amelyek között nincs kapcsolat; a frenetikus ritmus, vagyis a túl sok pasztorális kezdeményezés, amelyek nem hagynak időt a reflexióra; hiányoznak azok, akik megtanítják az embereket imádkozni; a szegények nem képezik a közösség részét és hiányoznak az evangelizálást végző személyek.

Csak az Úr gyógyíthat meg

A pápa az összefoglaló előadást meghallgatva kötetlen szavakkal válaszolt négy hozzá intézett kérdésre. Először a „gyökér” kifejezésről szólt. A gyökér meggyógyításához szükség van segítségre, először is az Úrra. Egyedül ugyanis nem megy. Ezt követően vigaszt kell keresni egy karizmatikus lelkivezetőben, aki nemcsak egy pap, de egy világi hívő, egy idős vagy fiatal ember is lehet. Végül pedig olyasmit érdemes olvasni, amely segít előre tekinteni.

A népi vallásosság az egyház immunrendszere

Az egyházi testületet elszigetelő individualizmusról szóló kérdésre válaszolva megállapította, hogy a „köldöknézés”, az újdonság igézete eltávolít a szívtől, a középponttól. Egy pofonra van szükség, hogy magunkhoz térjünk és visszatérjünk a valóságba. Majd a népi vallásosság jelentőségére hívta fel a figyelmet.

A Szentlélek harmóniája a legnagyobb segítség

A plébániai tevékenységekre felhasznált időről szólva a Szentatya emlékeztetett, hogy a legnagyobb baj a harmónia hiánya. A harmónia megtalálását három tényező segítheti elő szerinte: az Úr személye, a kézbe vett Evangélium. A második az ima, beszélgetés az Úrral. A harmadik az irgalmasság cselekedetei.

A fiatalok gyökereket keresnek

Az utolsó kérdés a fiatalokat érintette. A pápa a fiatalok kapcsán figyelmeztetett a valóságtól való elidegenedés veszélyére. Az emberi kapcsolatteremtés nehézséget jelent számukra és állandóan a mobiltelefonjaikhoz vannak ragadva. Vissza kell őket vonzani a valós világba anélkül, hogy tönkretennénk azt, amit a virtuális világ adhat. Az irgalmasság cselekedetei visszahozhatják a  fiatalokat a konkrét valóságba, hogy gyökereket találjanak az idősekkel folytatott párbeszéd által, mert csak akkor haladhatunk előre, ha tudjuk, hogy honnan jövünk.

Kilépni magunkból

A pápa őszintén megjegyezte, hogy a plébániákat általános fáradtság jellemzi, mintha irányt vesztettek volna. Ki kell lépni ezért önmagunkból, a saját bizonyosságainkból, kis csoportjainkból, amelyek önmagukat középpontba állítóvá váltak. Ez a helyzet jó, hogy kiderült, mert arra ösztönöz, hogy kilépjünk magunkból Isten hívásának köszönhetően. Félelem nélkül hallgassunk Isten iránti szomjunkra és a nép kiáltó szavára, hogy ebben miként jut kifejeződésre az üdvösség iránti vágyuk?

A gyengédség forradalma

Ferenc pápa ezt követően arra kérte egyházmegyéjét, hogy kezdjen egy exódust, kivonulást és egy új utat. Újítsa meg identitását Isten népeként anélkül, hogy visszasírná azt, amit magunk mögött kell hagynunk. Hatékony eszközzé kell válnunk a gyengédség forradalmát megvalósítva. Ne féljünk gyümölcsöt teremni. Lehet, hogy néhány hagyományos kezdeményezést át kell alakítani vagy meg kell szüntetni. Ezt azonban csak akkor tudjuk megtenni, ha tudjuk, hogy hova, miért és kivel tartunk.

15 május 2018, 16:14