Keresés

Ferenc pápa Chilében Ferenc pápa Chilében 

A hétvégén a Szentatya chilei papokat fogad a Szent Márta-házban

A szentszéki szóvivő Greg Burke csütörtökön nyilatkozatot adott ki, amelyben arról tájékoztat, hogy a tervek szerint Ferenc pápa a Szent Márta-házban egy csoport chilei papot fogad a hétvégén.

Június 1-3. között a Szentatya a Fernando Karadima atya által elkövetett visszaélések áldozatainak második csoportját és az érintett plébánia néhány tagját fogadja. Öt papról van szó, akik hatalmi, lelkiismereti és szexuális visszaélések áldozatai voltak. Elkíséri őket két másik pap, akik segítették az áldozatokat a jogi és spirituális útjukon, továbbá két világi hívő is jelen lesz, akiket érint ez a szenvedés. Mindannyian a pápa vendégei lesznek a Szent Márta-házban.

E személyek nagyrésze részt vett a chilei találkozókon, amelyekre Charles Scicluna érsek és Jordi Bertomeu prelátus missziója során került sor idén februárban. 

Ezzel az egy hónapja eltervezett új találkozóval Ferenc pápa kifejezésre kívánja juttatni közelségét a visszaélések pap áldozataival. Elkíséri őket fájdalmukban és meghallgatja értékes véleményüket, hogy javítani tudják a megelőzés  jelenlegi intézkedéseit és a küzdelmet az egyházi visszaélések ellen.

Ezzel lezárul a találkozók első fázisa, amelyet a Szentatya az érintett chilei plébánián néhány évtizede történt visszaélések áldozataival tart. Ezek a papok és világi hívek képviselik a chilei papság által elkövetett visszaélések áldozatait, de nem kizárható, hogy a jövőben sor kerül hasonló találkozókra. A mostani hétvégén különböző találkozókat tartanak a bizalom és a titoktartás jegyében. Június 2-án, szombaton délelőtt Ferenc pápa szentmisét mutat be számukra zárt körben a Szent Márta-házban. A délután folyamán csoportos, majd egyéni találkozókra kerül sor. A Szentatya továbbra is azt kéri a chilei hívektől – különösen is azoknak a plébániáknak a híveitől, ahol ezek a visszaélést elszenvedett papok lelkipásztori szolgálatukat végzik –, hogy kísérjék el őket imáikkal és szolidaritásukkal ezekben a napokban is.

A visszaélések jóvátételének és felszámolásának folyamatát továbbfolytatva a következő napokban Charles Scicluna érsek és Jordi Bertomeu prelátus ismét Chilébe utazik. Ez alkalommal Osorno egyházmegyébe szól küldetésük Ferenc pápa jóváhagyásával. Eközben – ahogy azt a chilei püspököknek megígérte – a Szentatya eljuttat a chilei püspöki konferencia elnökéhez egy személyesen megfogalmazott levelet, amely Isten népének szól – zárul a szentszéki közlemény.

31 május 2018, 19:08