Az ostiai Szent Mónika templom, Ferenc pápa úrnapi szentmiséjének helyszíne Az ostiai Szent Mónika templom, Ferenc pápa úrnapi szentmiséjének helyszíne 

40 év után először nem a Lateráni Bazilikában ünnepli a pápa Úrnapját, hanem Ostiában

Ostia városa nagy örömmel készülődik Ferenc pápa fogadására, aki az úrnapi körmenetet vasárnap a római tengerparti városban vezeti majd. Ezzel megszakad a negyven éve töretlen hagyomány, amely szerint a pápák az úrnapi körmeneteket a Lateráni Szent János és a Santa Maria Maggiore-bazilikák között tartották.

Gedő Ágnes/Alessandro Gisotti – Vatikán

Június 3-án, Krisztus Szent Teste és Vére ünnepén Ferenc pápa délután hat órakor az ostiai Szent Mónika templom előtti téren mutat be szentmisét. Koncelebrál Angelo De Donatis érsek, a pápa római helynöke, a segédpüspökök, valamint az ostiai plébánosok. A szentmise után kerül sor az úrnapi körmenetre, 1200 méteren keresztül a római tengerparti város utcáin kanyarogva, melyet az alkalomból lezárnak a forgalom elől. A végállomás a Bonaria Miasszonyunk templom, ahol a Szentatya eucharisztikus áldást ad a hívekre.

VI. Pál ötven éve Ostiában tartotta az úrnapi körmenetet

„Úrnapját negyven éve mindig a Lateráni Szent János-bazilikában ünnepelték: most megszakad egy hagyomány és egy új kezdődik” – mondta el a Vatican Newsnak Paolo Lojudice római segédpüspök, akihez Ostia városa tartozik. 1978 előtt VI. Pál Róma különböző pontjain tartotta meg az úrnapi körmenetet. Ötven évvel ezelőtt, 1968-ban Montini pápa Ostiában tartotta meg a szertartást. „Azt hiszem, hogy ez beleilleszkedik Ferenc pápa lelkipásztori logikájába, a jelekre épülő tanításába, amellyel az egyházat ki szeretni vinni, az utcákra, a perifériákra, a kényesebb környezetek és helyzetek közelébe”. „A vasárnapi ünnep nagy lehetőség az egész városnegyed számára, nemcsak a plébániának, hanem egy egész közösségnek szól” – tette hozzá. Ezt erősítik meg a számok is: mintegy 850 elsőáldozó gyermek vesz majd részt az úrnapi körmeneten, akik mind fehér ruhában lesznek. 150 gyerek a plébániáról sárga, míg 350 bérmálkozó fiatal piros pólót visel majd.

Figyelem a perifériának

A Szent Mónika-templom plébánosa, Giovanni Falbo atya szerint Ferenc pápa látogatása tanúságtétel akar lenni, amellyel kifejezi közelségét és szeretetét Ostia iránt, ahol illegális maffiacselekmények történtek. Nagyon sok jó kezdeményezés is van azonban, főleg a plébániai közösség részéről, például a családok megsegítésére. A Szent Mónika-plébánia nagyon készül Ferenc pápa látogatására, és szeretettel emlékezik arra, hogy éppen itt, Szent II. János Pál pápa mutatott be szentmisét 1983. május 8-án.

Szoros kötelék VI. Pál pápával

A 74 esztendős plébános atya jól emlékszik VI. Pál pápa történelmi látogatására is, amikor 1968. június 13-án ott vezette az úrnapi körmenetet. Giovanni atya akkor fiatal pap volt. Amikor 41 évvel ezelőtt kinevezték a Szent Mónika-templom plébánosává, tudomására jutott, hogy VI. Pál áldotta meg az épülő plébánia alapkövét. Tehát plébániájuk sajátos módon kötődik a hamarosan szent pápához, akinek címere látható a templom homlokzatán is.

31 május 2018, 19:24