Ferenc pápa együtt ebédel a Caritas gondozottjaival Ferenc pápa együtt ebédel a Caritas gondozottjaival 

A pápa üzenete az olasz egyházmegyei Karitászokhoz

Ferenc pápa üzenetet küldött az olasz egyházmegyei Karitászok konferenciájára. Ebben annak a kívánságának ad hangot, hogy egyre inkább álljanak a szegények mellé. Sergio Mattarella olasz államfő pedig egy olyan humanizmus építésére buzdított, amely minden individualista ösztönzést legyőz.

Somogyi Viktória - Vatikán

„Egyre nagyobb figyelmet kell szentelni az utolsók és a szegények ügyének, eljutva az emberi és a mai társadalom perifériáira, hogy a szeretet hiteles apostolai legyünk.” Erre hívott levelében Ferenc pápa, amelyet az egyházmegyei Karitászok 40. konferenciájára küldött. A tanácskozás Padova közelében, Albano Terme-ben kezdődött április 16-án, hétfőn. A „Fiatal az a közösség, amely osztozik a javakban” témáról szóló rendezvény április 19-én ér véget. 220 olasz egyházmegyei Karitász 600 igazgatója és munkatársa vesz részt a tanácskozáson.

A hiteles szeretet és irgalmasság gyümölcsei az olasz helyi egyházban

A pápa üzenetében emlékeztetett Giovanni Nervo prelátusra, az olasz Karitász alapítójára és első elnökére, valamint Giuseppe Pasini prelátusra, aki egy évtizeden keresztül volt a szervezet igazgatója: „Gondolkodásmódjukkal és értékes tanúságtételükkel olyan örökséggel gazdagították az olasz helyi egyházat, amely továbbra is a hiteles szeretet és irgalmasság gyümölcseit eredményezi.”

A szegények jelentik az „útlevelünket a Paradicsomba”

A Szegények világnapján bemutatott szentmiséjén 2017. november 19-én Ferenc pápa a következőket mondta: „A szegényekben Jézus jelenléte ölt testet, aki gazdagból szegény lett (vö. Kor 8,9). Ezért bennük, gyengeségükben „üdvözítő erő” van. Még ha a világ szemében alig van is értékük, ők azok, akik megnyitják számunkra az utat az ég felé. Ők jelentik az „útlevelet a Paradicsomba”. Számunkra evangéliumi kötelesség, hogy gondoskodjunk róluk, akik a mi valódi gazdagságunkat jelentik. Nemcsak kenyeret adva tesszük ezt, hanem megtörve Isten Szavának kenyerét is velük, amelynek ők a legtermészetesebb címzettjei. Szeretni a szegényembert annyit jelent, hogy küzdünk mindenfajta szegénység ellen, legyen az spirituális vagy materiális jellegű.

A szegényeknek szükségük van barátságra

Francesco Montenegro bíboros, az olasz Karitász elnöke nyitotta meg a konferenciát. Hangsúlyozta: a szegényeknek nemcsak szolgáltatásokra van szükségük, hanem barátságra is. „Meg kell tanulnunk, hogy mellettük álljunk és pezsgő közösségeket építsünk, amelyek nyitottak és nem zártak, mint egy raktár.”

17 április 2018, 19:59