Ferenc pápa látogatása a szegényeket segítő Tonino atya szülőföldjén: ima és cselekvés összhangban

Gedő Ágnes - Vatikán

A Szentatya április 20-án lelkipásztori látogatást tett a dél-olaszországi Alessanóban, Tonino Bello atya szülővárosában, a főpásztor halálának 25. évfordulója alkalmából. A fél napos látogatásra pénteken délelőtt került sor. A pápa reggel helikopterrel illetve repülőgéppel érte el úti célját, a Lecce közelében található alessanói temetőt, hogy lerója tiszteletét Antonio Bello püspök sírja előtt. A Vatikán színeiben, sárga-fehérben játszó virágcsokrot helyezett el a sírnál, majd csöndes imába mélyedt.

Ez a síremlék nem nyúlik a magasba, hanem teljesen a földbe illeszkedik, mint ahogy Tonino atya is elvetett magként fekszik e földben, melyet úgy szeretett – mondta a pápa a temető előtti téren összegyűlt mintegy 20 ezer hívőnek.

Tóni atya élete az egyszerűség jegyében

Antonio Bello 1935-ben született Alessanóban és 1993-ban halt meg püspöki székhelyén, Molfettában. Don Toninót – ami magyarul Tóni atyának felel meg – 1957-ben szentelték pappá. Plébánosként is sokat törődött a szegényekkel, kábítószerbetegekkel, karitászcsoportot hozott létre. 1982-ben kinevezték Molfetta püspökévé, három évre rá a Pax Christi nemzetközi mozgalom elnöke lett. Nyilvánosan fellépett a Nato vadászbombázók Pugliába telepítése ellen. Szerény, egyszerű életvitelt folytatott püspökként is. Busszal járt, sokat kerékpározott, hogy ne szennyezze a környezetet az autó használatával. Elbeszélgetett a kávézóban az emberekkel; ruhájáról nem lehetett felismerni püspöki méltóságát, hanem a tekintetéből sugárzott Krisztushívői és püspöki méltósága. „Tonino Bello atya egyszerű ember volt. Ő volt az első, aki püspökségét és szívét megnyitotta a csónakokon Bari kikötőjébe érkező albán menekültek előtt” – mondta róla Domenico Cornacchia molfettai püspök.

Erőszakmentesség és béke

Az írói vénával megáldott Tóni atya az evangéliumi tanítás mellett a kitelepített családok lelki gondozásával is foglalkozott, akiket saját püspöki palotájában szállásolt el. Nem félt a nyilvánosság elé vonulni, több erőszakmentes és béketüntetésen részt vett nemzetközi konfliktusok idején. Mária-tiszteletről tanúskodó írásai különösen kedvesek az utókor számára. Súlyos daganatos betegségben szenvedett, mégis egy ötszáz fős felvonulást vezetett Szarajevóba 1992-ben az erőszakmentességért. 1993. április 20-án halt meg. Harmadrendi ferences volt. 2010-ben kezdődött meg boldoggá avatási eljárása.

A szegények az egyház gazdagsága

Számára a szegények megértése valódi gazdagságot jelentett, és igaza volt: a szegények tényleg az egyház kincsét adják – mondta az alessanói temető előtt összegyűlt híveknek Ferenc pápa. „Don Tonino, emlékeztess erre újra minket, amikor kísértést érzünk, hogy beálljunk az aktuális hatalmasok mögé, amikor kiváltságokat keresünk, és kényelmes életben akarunk elterpeszkedni. 

Így tett a Mester, ezt hirdette Édesanyja, dicsőítve Istent, mert „Hatalmasokat döntött le trónjukról, és megalázottakat emelt fel” (Lk 1,52). Az az egyház, amelyik szívén viseli a szegények gondját, az mindig Istenre hangolva marad, nem veszíti el az evangélium hullámhosszát és a lényegre összpontosít, hogy következetesen hirdesse: az Úr az egyetlen jó.

A munka méltósága és az igazságosság

 Nem elméleteket kell gyártani a szegények segítéséről, hanem melléjük kell állni, ahogy Jézus tette, aki értünk szegénnyé lett. Don Tonino is követte Jézust, személyesen foglalkozott a szegényekkel. Nem zavarta, amikor keresték, a közöny sértette. Nem félt a pénzhiánytól, viszont aggódott a munkahelyek bizonytalansága miatt. Ez a probléma ma is aktuális - jegyezte meg Ferenc pápa. Soha nem mulasztotta el, hogy rámutasson: az első helyen mindig a dolgozó ember áll a maga méltóságával, nem pedig a haszon keresése. Nem ült ölbe tett kézzel: helyről helyre járt, hogy elvesse a béke magvát. Meggyőződése volt, hogy az erőszak és a háború megelőzésének legjobb módja az, ha gondjainkba vesszük a rászorulókat és előmozdítjuk az igazságosságot. A háború szegénységet szül, és a szegénység is háborút idéz elő. A békét ezzel szemben az otthonokban, az utcákon, a műhelyekben kell építeni, ahol a szeretetközösséget kézművesként alakítják.

A Földközi-tenger partvidéke legyen a béke otthona

Dél-Olaszország és a világ déli félteke viszonylatában a pápa emlékeztetett Don Tonino szavaira: a szegények ott egyre többen vannak, míg a gazdagok egyre kevesebben, de egyre többet halmoznak föl. Dél-Olaszország a remény ablaka, hogy a Földközi-tenger térsége, a civilizáció történelmi bölcsője ne a háború megfeszített íja, hanem a befogadó béke bárkája legyen.

Tóni atya számára papi hivatása Isten szeretetének visszhangja volt, amely mindig előrevisz minket, merész álmokra sarkall, a szolgálatra indít és arra, hogy bízzunk Istenben, aki egyedül képes életünket ünneppé alakítani. Amikor pedig az Úr lángra lobbantja szívünket, nem hunyhat ki a remény. Amikor az Úr igent kér tőlünk, nem válaszolhatunk neki egy talánnal. Ez az üzenet jót tesz mindannyiunknak, akik az élet értelmét keressük, nemcsak a fiataloknak – buzdított beszédében a pápa.

Szemlélődés és aktivitás összhangban

Don Tonino örökségként hagyta ránk a receptet: szeressük a világot. Mielőtt a törvény szigorával állnánk szembe vele, kezeljük gyöngéden. Fogjuk karon, legyünk irgalmasak vele. Az egyház legyen a világért, de ne legyen világias. Az Úr adja meg nekünk ezt a kegyelmet, hogy az egyház ne azt várja, hogy kapjon, hanem legyen kész adni – fohászkodott Ferenc pápa. Tóni atya nem foglalkozott a titulusokkal és a címekkel. Szeretett volna megválni valamitől Jézusért, aki teljesen kifosztotta önmagát. A hatalom jelei helyett a jelek hatalmát választotta, hogy kövesse az Úr példáját. Arra buzdította a keresztényeket, hogy legyenek aktív szemlélődők, vagyis a szemlélődésből kiindulva tevékenykedjenek, összehangolva az imát és a cselekvést. „Don Tonino segítsen minket, hogy az egyház ne elégedjen meg a szép emlékekkel, ne hagyja, hogy gúzsba kösse a múlt nosztalgiája, sem a jelen kényelmes fecsegése, vagy a jövőtől való félelem; hanem engedmények nélkül élje meg az evangéliumot” – fohászkodott végül Ferenc pápa, majd a jelenlévőkkel együtt elimádkozta az Üdvözlégyet.