Ferenc pápa a Szent Márta-ház kápolnájában imádkozik Ferenc pápa a Szent Márta-ház kápolnájában imádkozik  (Vatican Media)

A pápa az idősekért imádkozott a szerdai szentmisén, akik félnek a járványtól

Szerdán reggel, a Szent Márta-ház kápolnájában bemutatott szentmisén Ferenc pápa azért fohászkodott, hogy ne maradjanak magukra az idősek, akár otthonaikban, akár intézetekben élnek a mostani nehéz időszakban. Isten hűséges népéhez, ennek öröme megmelengeti szívünket.

Gedő Ágnes - Vatikán

Húsvét nyolcadában a szerda reggeli szentmise elején a pápa gondolatban az időskorú személyek felé fordult: „Imádkozzunk ma az idősekért, különösen azokért, akik egyedül, vagy idősotthonokban laknak. Félelemben élnek, félnek, hogy egyedül fognak meghalni. Érzik, hogy ez a járvány agresszív rájuk nézve. Ők a mi gyökereink, a mi történelmünk. Ők adták nekünk a hitet, a hagyományt, a hazaszeretetet. Imádkozzunk értük, hogy az Úr legyen mellettük ebben a pillanatban”.

Isten hűséges népéhez

Homíliájában a pápa az Apostolok Cselekedeteiből vett szakaszról (ApCsel 3,1-10) elmélkedett, amelyben Péter apostol Jézus Krisztus nevében meggyógyít egy születésétől fogva béna embert. A mai evangéliumi szakaszban (Lk 24,13-35) pedig arról olvasunk, hogy a feltámadt Jézus az emmauszi úton beszélget tanítványaival, elmagyarázva nekik halála misztériumát. A két tanítvány vendégül látja otthonában, de csak akkor ismerik föl benne az Urat, amikor megtöri a kenyeret. Ferenc pápa megállapította: Isten hű ígéretéhez, közel van a népéhez, a nép megmentőjeként jelenik meg. Isten hűsége ünnep és öröm mindannyiunk számára, éppúgy, ahogy a meggyógyított béna emberrel történt. Türelmes Isten hűsége, megmelengeti szívünket, ahogyan az emmauszi tanítványokét is. Mi pedig saját hűségünkkel válaszolunk Isten hűségére.

Isten hűsége meggyógyít és vigasztal

A keddi szentmisén Ferenc pápa Mária Magdolnáról elmélkedett, akit az Istenhez való hűség ikonjának nevezett. Ma pedig azt elemezte, hogy az ember és az Isten hűsége milyen természetű. A mi hűségünk nem más, mint válasz Isten hűségére, aki megtartja ígéretét, együtt zarándokol népével, és érezteti vele, hogy népe Üdvözítője. Isten, aki képes újrateremteni a dolgokat, ahogyan azt a születésétől fogva béna emberrel tette, újrateremtve lábát, meggyógyította őt. Isten, aki mindig vigaszt hoz népének. Ez az újrateremtés még csodálatosabb az első teremtésnél – állapította meg a pápa.  

Ünnep és öröm számunkra Isten hűsége

Isten nem fárad bele a munkába, hogy előre vigye népét. Olyan, mint a pásztor, aki hazaérve észreveszi, hogy hiányzik egy báránya és visszamegy érte, hogy megkeresse az elveszett juhot. Túlórázik, de nem pénzért, hanem ingyen. Ez az ingyenesség, a bőség hűsége. Azé az apáé, aki képes sokszor fölmenni a teraszra, hogy megnézze: visszatér-e fia, és soha nem fárad bele. Isten hűsége ünnep, öröm – ezt látjuk a béna meggyógyításánál is. „Azonnal életerő szállt a lábába, felugrott, és járni kezdett. Bement velük a templomba, járt-kelt, örömében ugrándozott, és dicsőítette Istent.”

Isten virágzó mandulafa

Milyen még Isten hűsége? Türelmes – folytatta elemzését a pápa. Türelmes népével, meghallgatja, vezeti, lassan elmagyarázza neki a dolgokat, megmelengeti szívét – éppúgy, ahogy a két emmauszi tanítvánnyal tette. Nem tudjuk pontosan, mit mondtak egymásnak abban a beszélgetésben, de azt tudjuk, hogy a nagylelkű Isten megkereste Pétert, aki többször is megtagadta őt. Tudjuk, hogy az Úr feltámadt és megjelent Simonnak, hűségesen kereste őt. Isten mindig megelőz minket: olyan, mint a mandulafa tavasszal: elsőként borul virágba. Legyünk hűségesek Istenhez, ezzel válaszolunk az ő hűségére – zárta homíliáját a pápa.

Szentségimádás, eucharisztikus áldás és Regina coeli-ima

Ferenc pápa Húsvét nyolcadában a szerda reggeli szentmisét szentségimádással és eucharisztikus áldással zárta, a híveket lelki áldozásra biztatva. Végül elimádkozta a húsvéti idő Mária-antifónáját, mely latinul így hangzik:

Regína caeli laetáre, allelúia. Quia quem merúisti portáre, allelúia. Resurréxit, sicut dixit, allelúia. Ora pro nobis Deum, allelúia.

(„Mennynek Királyné Asszonya, Örülj szép Szűz! Alleluja! Mert kit méhedben hordozni méltó voltál, Alleluja! Amint megmondotta vala, föltámadott! Alleluja! Imádd Istent, hogy lemossa bűneinket, Alleluja! Örülj és örvendezz, Szűz Mária, Alleluja!”)

Photogallery

A szentmise képei
15 április 2020, 11:31
Olvasd el mindet >