Ferenc pápa kedden reggel a Szent Márta-ház kápolnájában azt kérte, hogy mindig szolgáljunk életünkben Ferenc pápa kedden reggel a Szent Márta-ház kápolnájában azt kérte, hogy mindig szolgáljunk életünkben  (Vatican Media)

A pápa reggeli miséjén imádkozott az igazságtalan ítéleteket elszenvedő ártatlanokért

Ferenc pápa kedden reggel a Szent Márta-ház kápolnájában bemutatott szentmiséjén az üldöztetésről szólt, amelyet Jézus elszenvedett és imádkozott azokért az emberekért, akik ellen acsarkodnak és igazságtalan ítéletek miatt szenvednek. Homíliájában Júdás árulását és Péter tagadását kommentálta. Arra hívott: kérjük a kegyelmet, hogy kitartsunk a szolgálatban botlásaink ellenére is.

Somogyi Viktória – Vatikán

Nagykedden reggel Ferenc pápa a szentmiséje kezdetén felolvasta az antifónát, amely a 26. zsoltárból származik: „Ne szolgáltass ki ellenségem bosszújának! Hiszen hamis tanúk lépnek föl ellenem, férfiak, kik gonoszat forralnak.” A szertartás elején a pápa gondolatban az ártatlan üldözöttek felé fordult: „A nagyböjt e napjaiban láttuk az üldöztetést, amelyet Jézus elszenvedett és azt, hogy a törvénytudók miként acsarkodnak ellene. Az acsarkodás szellemében ítélték el ártatlanul. Ma mindazokért imádkozom, akik igazságtalan ítéletet szenvednek el az ellenük irányuló acsarkodás következtében.”

Homíliájában a pápa a napi olvasmányokat kommentálta, amelyek Izajás próféta  könyvéből (Iz 49,1-6) a szolga második énekét és János evangéliumából (Jn 13,21-33.36-38) Júdás árulásának és Péter tagadásának a történetét mutatták be.

Szolgáljunk, építsünk és jóra neveljünk

Izajás próféciája a Messiásra, a Megváltóra vonatkozik, de egyben Izrael népére, Isten népére is. Azt is mondhatjuk, hogy mindannyiunkra értendő – jegyezte meg a pápa. Lényegében a prófécia kiemeli, hogy az Úr az anyaméhben választotta ki szolgáját. Ezt kétszer is említi (vö. Iz 49,1). Szolgája kezdettől fogva kiválasztott volt, születésétől és már azelőtt is. Isten népe kiválasztott volt már születése előtt, ahogy mi is. Közülünk senki sem véletlenül pottyant a világba. Mindannyiunknak van sorsa, ami szabad és amit Isten választott. Azzal a sorssal születünk az anyaméhtől kezdve, hogy Isten gyermekei és szolgái legyünk és azzal a feladattal, hogy szolgáljunk, építsünk és jóra neveljünk – mutatott rá Ferenc pápa.

Jézus haláláig szolgált

Jahve szolgája Jézus haláláig szolgált: úgy tűnt, mintha legyőzték volna, de így nyilvánult meg szolgálata. Ez rávilágít arra, hogy mi is miként szolgáljunk életünkben. A szolgálat azt jelenti, hogy adunk másoknak és nem várunk el hasznot ezért. A dicsőség a szolgálat: Krisztus dicsősége a szolgálat egészen önmaga megalázásáig, a halálig, a kereszthalálig (vö. Fil 2,8). Jézus Izrael szolgája. Isten népe úgy szintén szolga. Amikor azonban eltávolodik ettől a magatartástól, akkor hitehagyóvá válik (apostata). Eltávolodik attól a hivatástól, amit Isten adott neki. Amikor mi is eltávolodunk a szolgálat hivatásától, akkor Isten szeretetétől távolodunk el. Ilyenkor életünket más, gyakran bálványok szeretetére építjük – figyelmeztetett a pápa.

Ez a szolga útja: amikor elcsúszik, amikor elesik, bocsánatot kér

Az Úr kiválasztott bennünket az anyaméhtől kezdve. Az életben előfordulnak botlások: mindannyian bűnösök vagyunk, megtörténhet, hogy elbotlunk és elesünk. Kivéve Szűz Máriát és Jézust. Bűnösök vagyunk, de igazából az a viselkedés számít, amivel Isten felé fordulunk, aki kiválasztott bennünket és felkent szolgájává minket. A helyes viselkedés az, amikor bűnösként bocsánatot tudunk kérni, mint Péter, aki esküszik, hogy sosem fogja megtagadni az Urat. Később, amikor a kakas megszólal, sírva fakad. Megbánja bűnét (vö. Mt 26,75). Ez a szolga útja: amikor elcsúszik, amikor elesik, bocsánatot kér – hívta fel a figyelmet Ferenc pápa. Ehelyett, amikor a szolga nem képes megérteni, hogy elesett, amikor a szenvedély a bálványimádásig sodorja, megnyílik a szíve a sátán felé és belép az éjszakába. Ez történt Júdással (vö Mt 27,3-10).

Kérjük a kegyelmet, hogy kitartsunk a szolgálatban

Ma gondoljunk Jézusra, a hűséges szolgára a szolgálatban – kérte a pápa. Az volt a hivatása, hogy szolgáljon egészen a kereszthalálig. Gondoljunk magunkra Isten népeként: szolgálók vagyunk, az a hivatásunk, hogy szolgáljunk, de nem azért, hogy előnyt szerezzünk az egyházban betöltött helyünkből. Mindig szolgáljunk! Kérjük a kegyelmet, hogy kitartsunk a szolgálatban. Időnként elcsúszva és elesve, de kérjük a kegyelmet, hogy legalább sírni tudjunk, mint Péter – zárta homíliáját Ferenc pápa kedden reggel a Szent Márta-ház kápolnájában.

07 április 2020, 13:33
Olvasd el mindet >