Keresés

Vatican News
Ferenc pápa a Szűzanyához fohászkodik a Szent Márta-ház kápolnájában Ferenc pápa a Szűzanyához fohászkodik a Szent Márta-ház kápolnájában  

A pápa a magányos idősekért és a biztos állással nem rendelkezőkért imádkozott csütörtöki szentmiséjén

Ferenc pápa aggodalmát fejezte ki mindazokért, akik félelmekkel küzdenek és imádkozott értük reggeli szentmiséjén a Szent Márta-ház kápolnájában.

Sr. Bernadett M. Reis / Somogyi Viktória – Vatikán

„Ezekben a napokban sok a szenvedés és a félelem” – kezdte a szentmisét a pápa. „Félnek az idősek, akik magányosak a nyugdíjas otthonokban, a kórházakban vagy otthonukban és nem tudják, mi fog történni. Félnek azok, akiknek nincs biztos munkahelyük és azon gondolkodnak, hogy miként tartják el gyermekeiket. Attól félnek, hogy nem tudnak enni adni nekik. Félnek a közalkalmazottak, hogy esetleg megbetegednek, mert most ők dolgoznak, hogy a társadalom tovább működjön. Aztán ott van mindannyiunk félelme is. Imádkozzunk az Úrhoz, hogy segítsen nekünk bízni, illetve tolerálni és legyőzni ezeket a félelmeket” – buzdított Ferenc pápa a szentmise elején.

Bálványimádás

Homíliájában arról elmélkedett, hogy a bálványimádás miként van hatással mindannyiunk életére. Gondolatait a szentlecke bibliai részletére (Kiv 32,7-14) alapozta. Arról szólt, hogy a választott nép miként vált bálványimádóvá. Elvesztették türelmüket, míg várták, hogy Mózes visszatér a hegyről. Unatkoztak és eluralkodott rajtuk a bálványimádás iránti nosztalgia. Nem tudták, hogyan várakozzanak az élő Istenre. A nosztalgia betegség – jegyzte meg a pápa. Elindulunk a szabadság felé, aztán elkezdünk panaszkodni. Szelektívvé válik a bálványimádás, mert csak a jó dolgokra emlékszünk, mint a kiválasztott nép: mi volt jó Egyiptomban. Azt elfelejtették azonban, hogy rabszolgák voltak. Az Istentől kapott minden aranyukat és ezüstjüket az aranyborjú létrehozására fordították. Ez velünk is előfordul: ragaszkodunk olyan dolgokhoz, amik eltávolítanak bennünket Istentől. Intelligenciánkkal, akaratunkkal, szeretetünkkel, szívünkkel más istent kreálunk.

Ismerjük fel saját bálványainkat!

Tegyünk fel magunknak a kérdést, hogy milyen bálványok rejteznek a szívünkben? – kérte Ferenc pápa. Melyek az én bálványaim? Hol rejtem őket? A bálványimádás hatással van az imánkra is. A választott nép a bálványt akarta imádni. Ennek ma az egyik módja az, hogy egy szentség megünneplését világi ünneplésre cseréljük le. Homíliája végén a pápa így buzdított: Kérjük az Urat, hogy életünk végén ne találjon minket abban a helyzetben, hogy azt mondja: „Elhagytad hitedet. Letértél az útról, amit kijelöltem neked. Leborultál egy bálvány előtt.” Kérjük az Urat, adja meg a kegyelmet, hogy felismerjük saját bálványainkat! – zárta Ferenc pápa csütörtök reggeli homíliáját a Szent Márta-ház kápolnájában.

26 március 2020, 15:32
Olvasd el mindet >