Ferenc pápa az Oltáriszentséggel a Szent Márta-házban Ferenc pápa az Oltáriszentséggel a Szent Márta-házban  

A pápa csütörtök reggeli homíliájában Szent Józsefről szólt: igaz ember volt, megélte hitét

Folytatódik Ferenc pápa reggeli szentmiséjének a napi közvetítése a Szent Márta-ház kápolnájából. A pápa Szent József ünnepén emlékeztetett az Isten-imádás jelentőségére és a híveket a lelki áldozásra hívta.

Somogyi Viktória – Vatikán

Ferenc pápa Szűz Mária jegyese és az egyetemes egyház védőszentjének ünnepén, valamint péteri szolgálata megkezdésének hetedik évfordulóján bemutatott szentmiséje elején az elítéltekért imádkozott, akik a járvány miatti vészhelyzet okozta korlátozások következtében szintén szenvednek. „Imádkozzunk ma a börtönben levő testvéreinkért, akik sokat szenvednek a bizonytalanság miatt, ami a börtönön belül történhet a járvány hatására. Továbbá aggódnak a családjaik miatt, hogy hogy vannak, betegek-e vagy hiányban szenvednek-e. Ma álljunk közel az elítéltekhez, akik sokat szenvednek a bizonytalanság és a fájdalom e pillanatában” – kérte a pápa.

Szent József igaz ember volt, a hit embere

A napi evangélium (Mt 1,16.18-21.24a) Szent Józsefről szól, aki igaz ember, tehát a hit embere, aki képes belépni az isteni misztériumba. József megélte hitét. Azok közé sorolható, akikről a napi olvasmányokban megemlékeztünk: akik a hitüket úgy élték meg, mint a remény alapját, a láthatatlan dolgok biztosítékát és bizonyítékát.

Szent József kapcsolatba tudott lépni a misztériummal

Szent József a hit embere volt és igaz ember. Nemcsak azért, mert hitt, hanem mert meg is élte a hitét. Kiválasztott volt, hogy egy olyan embert neveljen, akik valódi ember és Isten is volt. Egy ember-Istenre lett volna szükség erre a feladatra, de ilyen nem volt. Ezért az Úr egy igaz embert, a hit emberét választotta ki. Egy olyan embert, aki képes volt ember lenni és Istennel is beszélgetni, belépni az isteni misztériumba. Ez volt József élete: megélni szakmáját, emberi életét és belépni az isteni misztériumba. Kapcsolatba tudott lépni a misztériummal. Nem volt egy álmodozó, belépett a misztériumba ugyanazzal a természetességgel és pontossággal, amellyel mesterségét végezte. Milliméter pontosan össze tudta illeszteni a fát. Igaz és pontos ember volt, aki képes volt belépni abba a misztériumba, amit nem tudott ellenőrzése alá vonni.

Szent József életszentsége

Ebben állt Szent József életszentsége: felvállalta életét, mesterségét igaz módon és szakértelemmel végezte és belépett a misztériumba. Amikor az Evangélium arról beszél, hogy József álmodott, ez azt jelenti, hogy belépett a misztériumba.

Az imádó ima

Ma Szent József ünnepén az egyházra gondolok. A híveinkre, a püspökeinkre, papjainkra, a megszentelt életet élőkre, a pápákra. Ők vajon be tudnak lépni a misztériumba? Vagy arra van szükségük, hogy pontos szabályokkal védjék magukat attól, amit nem tudnak ellenőrzésük alá vonni? Amikor az egyház elveszti a lehetőséget, hogy belépjen a misztériumba, elveszti a képességét az Isten-imádásra. Az imádó ima csak akkor él, amikor be tudunk lépni az isteni titokba.

A titokba való belépés nem álmodást jelent, hanem imádást

Kérjük az Úrtól a kegyelmet, hogy az egyház a mindennapi élet és a misztérium „konkrétságában” tudjon élni. Ha ezt nem tudja megtenni, akkor csak fél egyház lesz, egy kegyes társaság, amelyet az előírások visznek előre, de az imádás értelme nélkül. A titokba való belépés nem álmodást jelent, hanem imádást. A titokba való belépés azt jelenti, hogy ma azt tesszük, amit a jövőben is, amikor Isten elé jutunk: imádjuk Őt. Az Úr adja meg az egyháznak ezt a kegyelmet.

Lelki áldozás

Ferenc pápa a szentmise végén a lelki áldozásra buzdított a járvány nehéz időszakában, amely miatt Olaszországban felfüggesztették a szentmiséket a hívek részvételével, hogy elkerüljék a fertőzést. „Mindenkit arra buzdítok, aki távol van és televízión keresztül követi a szentmisét, hogy végezzen lelki áldozást. Ó Jézusom, lábad elé borulok és felajánlom Neked bűnbánó szívemet, ami a semmibe és a Te szent jelenlétedbe merül. Szereteted szentségében imádlak, szeretnélek befogadni szegényes hajlékomba, amelyet szívem kínál Neked. A szentségi szeretetközösség boldogságára várva a lelkemben vágyok Rád. Jöjj hozzám, ó Jézusom, hogy Hozzád jöhessek. Szereteted lobbantsa lángra lényemet az életben és a halálban. Hiszek Benned, remélek Benned és szeretlek. Így legyen!” – hangzott a pápa imája.

Ferenc pápa a szertartást szentségimádással és eucharisztikus áldással zárta.

19 március 2020, 15:38
Olvasd el mindet >