Ferenc pápa pénteki homíliája: Ne hagyjuk, hogy lassan belecsússzunk a bűnbe

Gedő Ágnes / Benedetta Capelli – Vatikán

Egy átlagos, nyugodt élet; egy szív, amelyik nem indul meg még a legsúlyosabb bűnök előtt sem; világiasság, amelyik megfoszt a képességtől, hogy meglássuk az elkövetett rosszat. Ferenc pápa így kommentálta Sámuel második könyvének mai szakaszát (2Sám 11,l-4a.5-10a.13-17), amelyben Dávid, hogy házasságtörését leplezze, megöleti Uriást. A szent király belecsúszik a kényelmes életbe és elfelejti, hogy Isten kiválasztottja. Dávid, hasonlóan sok mai emberhez, aki jónak tűnik, minden vasárnap misére megy és kereszténynek mondja magát, elveszítette a bűn érzékét. Ezt hívta XII. Piusz korunk egyik bajának. Olyan korban élünk, amikor mindent lehet, s ebből a lelki állapotból úgy térhetünk magunkhoz, hogy ha valaki megszid vagy egy pofont kapunk az élettől.

A világias szellem lehúz magával

Ferenc pápa homíliájában elidőzött Dávid bűneinél: a népszámlálás és Uriás ügye, akit megölet, miután teherbe ejtette feleségét, Betsabét. A gyilkosságot választja, mert nyomorúságosan kudarcot vall a terve, hogy a házasságtörés után rendbe tegye a dolgokat. Dávid tovább éli az életét, nyugodtan, szíve meg se rezdül. De hogy lehet, hogy a nagy Dávid, aki szent és annyi jó dolgot cselekedett, aki annyira egy volt Istennel, képes volt ilyet tenni? Ez nem egyik napról a másikra megy végbe. A nagy Dávid szép lassan belecsúszott. Vannak a pillanatnyi bűnök: a harag bűne, egy sértés, amit nem tudok kontrollálni. De vannak olyan bűnök, melyekbe lassan csúszunk bele, a világiasság szellemével, ami oda vezet, hogy normálisnak érezzük, ha ilyet teszünk. Egy gyilkosságot…

Vannak pillanatnyi bűnök, de van, amibe lassan csúszunk bele

Lassan – ez a határozószó gyakran visszatér a pápa reggeli szentbeszédében. A bűn ugyanis apránként keríti hatalmába az embert, kihasználva kényelmességét. Mi mind bűnösök vagyunk, de olykor pillanatnyi bűnöket vétünk. Haragra gerjedek, megsértek valakit, aztán megbánom. Néha azonban hagyjuk magunkat belecsúszni egy olyan életállapotba, ahol ez normálisnak tűnik. Például normálisnak tűnik nem annyit fizetni a bejárónőnek, amennyit kellene, vagy csak a felét adni a mezőgazdasági dolgozóknak. Látszólag jó emberek, minden vasárnap eljárnak a misére, kereszténynek mondják magukat. De hogyhogy ezt teszed? És a többi bűnöd? Csak ezt mondom… Hát mert belecsúsztál egy olyan állapotba, ahol nem tudatosul benned a bűn. Ez korunk egyik baja. XII. Piusz mondta, hogy elvész a bűn tudata. Mindent lehet… a végén pedig egy élet kell, hogy megoldjunk egy problémát.

Mi is elbukhatunk, hallgassunk az intésre

Ezek nem a régmúlthoz tartozó dolgok – figyelmeztetett a pápa. Nemrég Argentínában fiatal rögbijátékosok halálra verték egy társukat egy éjszakai buli után. Fiúk, akik farkasfalkává változtak. Ez az eset sok kérdőjelet vet fel a fiatalok nevelésével, a társadalommal kapcsolatban. Időnként szükség van egy pofonra az élettől, hogy megtorpanjunk, leállítsuk a lassú belecsúszást a bűnbe. Szükség van egy olyan emberre, mint Nátán próféta, akit Isten Dávidhoz küldött, hogy rávezesse hibájára. Gondoljuk most végig, mi milyen lelkiállapotban éljük az életünket? Odafigyelek? Szükségem van mindig valakire, aki megmondja az igazat, vagy nem, azt hiszem, hogy nem? Meghallgatom a barátaim intését, a gyóntatóm, férjem, feleségem, gyerekeim dorgálását, ami kicsit segít rajtam? Dávid – Szent Dávid király – történetét végignézve, tegyük föl magunknak a kérdést: ha egy szent képes volt így elbukni, vigyázzunk, testvéreim, mert velünk is megtörténhet! Kérdezzük meg magunktól: mi milyen légkörben élünk? Ferenc pápa végül így fohászkodott a péntek reggeli szentmisén: Az Úr adja meg nekünk a kegyelmet, hogy mindig küldjön egy prófétát – lehet az a szomszéd, a gyerekem, az anyukám, az apukám – aki kicsit felpofoz, amikor kezdünk belecsúszni ebbe a légkörbe, ahol úgy tűnik, hogy minden megengedett.